Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

8. fejezet, amelyben sok mindent nem tudunk, és levelet kapnak a főhősnőink

Már tíz perce várakoztunk az irodában. Extra székeket kellett elővarázsolni, hogy mindenki le tudjon ülni. Kényelmes kanapén és fotelekben ültünk, Peter pedig tőlünk jobbra az egyik ilyenben volt, beláncolva. Az igazgató fel-alá járkált. Visszafojtva vártuk, hogy mikor néz felénk.

- Nem tudom. Képtelenség egyszerűen kérdezni! Ki jött rá, hogy a patkány...

- Makesz – szólt közbe Ron.

- Tehát, hogy Makesz, valójában egy animágus és Peter Pettigrew az? – Jelentkeztem.

- Én, professzor. Lilyvel éppen a klubhelyiségbe tartottunk, és már elmondtuk a jelszót, amikor valamit megláttam elsurrani a bokám mellett. Egy nagy szőrcsomó üldözte. Ez volt Csámpás. A klubhelyiségben egyébként nagy volt a hangzavar, de nem arra figyeltem, hanem elkaptam a kisebb szőrgolyót, Ez volt Makesz. Ahogy a szemébe néztem, nagyon ismerős volt, ezért vizsgálni kezdtem. Eszembe jutott, hogy Peter Pettigrew bejegyzetlen animágus volt diákkorában, és a szőrzetének különlegessége, a farkának a hosszúsága különleges ismertetőjelei voltak.

- Nem kérdezem meg, hogy honnan származnak az ismereteid.

- Sajnos nem tudom megmondani, honnan tudom.

- Köszönöm. A minisztériumban bejelentést teszek, így hamarosan ellepik az irodámat a tisztségviselők. Legyetek szívesek a griffendél toronyban várakozni, amíg nincs szükség rátok. Mr Potter, Mr Weasley és Miss Granger maradhat.

*****

Most én járkáltam fel-alá. Ahogy az asztalon matattam, megtaláltam Harryék háziját is.

- Tudod, mit mondott Harry? Jobb is, ha nem! De, bebizonyosodott az, amit gondoltam, Lily. Azért titkolóznak ennyit, azért örülnek, vagy nem ismernek ránk, mert mi már nem élünk. – Erre a gondolatra le kellett ülnöm Lily mellé. Mindketten a tűzbe bámultunk.

- Remélem szép életünk volt. Te mit gondolsz?

- Azt, hogy bármi is történt, megérte. Megtettünk minden tőlünk telhetőt. Ezért lehet, hogy ez a generáció már nem ismeri Tudodkit személyesen. – Csendben maradtunk.

Miközben körülöttünk hemzsegtek a griffendélesek, csendben várakoztunk. Nem szóltunk egymáshoz. Tapintani lehetett a komolyságot. Rövidesen firkálni kezdtem, és mire észbe kaptam, megírtam egy rövid vázlatot arról, amit a fiataloknak be kellett adnia.

- Sophie... - ránéztem Lilyre, aki a padlót bámulta. – Segíts. – Egy pergamen kandikált ki a szófa alól. Feldöntöttük. Nem jött le semmilyen varázslattal.

- Azt akarták, hogy csak mi szerezzük meg.

- De hogy lehet így rögzíteni valamit? Semmilyen átok nem szedi le!

- Mi van, ha csak egy jelszót kér? – Vállat vonva néztem Lilyre.