Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

5. fejezet, amelyben a főhősnőnek sejtése sincs...

Sziasztok! 

Egy-két helyen elkezdtem átírni a történetet, illetve kiegészíteni is. Hátha jobban olvashatóak, vagy érthetőek lesznek az egyes történések, gondolatok. :) Fogadjátok, Olvassátok sok szeretettel, kíváncsisággal! 

S.

* * * 

Az apád James Potter? – Lily hangja fokozatosan elhalkult. Amikor ránéztem, eszméletlenül feküdt a párnán. Elájult.

- Lily! – Felugrottam az ijedtségtől. – Lily! – Ismételgettem a nevét. Gyorsan levettem a sálam, bevizeztem, még jó, hogy tudok varázsolni, és a homlokára tettem. Fél perc múlva magához tért. Ahogy a szemeibe néztem, tudtam, hogy rájött. Harry a szemét csak az édesanyjától örökölhette. Ugyanazok a zöld szemek nála. Ugyanazok a zöld szemek a fiúnál. Még az aranypöttyök is egyeztek.

- Ezt nem hiszem el... elájultam?

- Valami olyasmi – elvigyorodtam. – Vagy csak elpilledtél. - Kacarászva ültem vissza a helyemre. - Hála az égnek, hogy minden rendben.

* * * * * 

Miután átvettük a könyveinket, és megjártuk az igazgatói irodát is úgy döntöttünk, hogy csak holnap lépünk az "új diákok" szerepébe. Arra a folyosóra mentünk, ahol barátunk, Remus szobáját sejtettük. Miután beengedett minket a szobájába, odaléptem és megöleltem őt. Olyan jó érzés lett volna egy baráti ölelés. Egy biztos pont. Egy ígéret: a "minden rendben jön" érzete. Annál jobban fájt, amikor mindezt nem kaptam meg. Rájöttem, ez az egész időbeli felfordulás túl nagy stresszt okozott, amit észre sem vettem. Holdsáp azonban egy rövid ölelés után eltolt magától.

- Nem értelek. Miért nem tartod jó ötletnek?

- Az idők keveredését?

- Nem! Hanem, hogy beszélgessünk?

- Nem sejted? Sejtésed sincs, hogy az azóta eltelt csaknem húsz évnek vannak olyan történései, amibe nincs beleszólásotok? Amit, ha megtudtok, megváltozhat minden? Aminek katasztrófa lehet a vége? Hogy az én múltam és a tiétek, mennyire különbözik? – Én csak azt éreztem, hogy vizes lesz az arcom. Nem is tudom, mi fájt annyira, hogy végül eleredt a könnyem. Holdsápot látni, ahogy kerge módra fel-alá járkál és kikel magából? A fájdalmát látni? Vagy az, hogy mit mondott? A szavai kétségkívül fájtak.

Egy dolgot akartam: elfutni. El akartam szaladni. Ilyenre még nem volt példa... hiszen én griffendéles vagyok! Lily mentett meg. Nemcsak a futással járó szégyentől. – Remus, nem gondolod, hogy pont ezek a különbségek azok, ami miatt akár beszélhetnénk is? Például észrevehetnéd magad! Hogy mennyire bántod Sophie -t. Sosem láttalak még így kikelni magadból. De megértettük. Ha ennyire fafejű vagy, és nem akarsz látni minket, akkor el is megyünk! 

A folyosókon járkálva kicsit összeszedtem magam. Pont, mire sikerült, Perselus jött velünk szembe. Már csak ez hiányzott... miért cirkál a griffendélhez vezető utakon? Hacsak...

- Piton...

- professzor, Stevens! Most már levonhatok tőled pontot, ha szemtelenkedsz – vicsorgott rám. – Élvezet lesz a holnapi órán. Ha nem tévedek, az ötödikesek óráján találkozunk.

- Öröm lesz, Pipogyusz... professzor! – Olyan édes a gúnyolódás, próbáltátok már? Sajnos azt tapasztaltam, hogy a legártatlanabb, legjólelkűbb emberből is ki lehet hozni, hogy gúnyoljon valakit. Persze nem én vagyok a szentéletű, de sosem szoktam bántani senkit. Kivéve azt, aki az én családom bántja. Már pedig James Potter a kereszttesóm volt, ha akartam, ha nem. (És akartam.) És Piton sokszor szekálta őt.

- Lily... beszélhetnénk? – Engem levegőnek nézett. – Potterek és kémeik nélkül.

- Stevens! Sophia Stevens, Perselus Piton pro-fe-sszor! – Minden szótagot jól megnyomtam. A férfi -vagy nekem inkább fiú- ügyet se vetett rá, kinyitotta az ajtót, maga elé engedte Lilyt, és mikor én is be akartam lépni, bevágta előttem az ajtót. Az orrom előtt csapódott be. Így nem tehettem mást, mint vártam. Öt perce várakoztam a terem előtt, a szemközti falnak dőlve, amikor meghallottam Lily hangját.

- Elég volt, Perselus, hagyj elmenni! Hogy James milyen, ahhoz semmi közöm, de nem engedem, hogy elválassz a barátnőmtől! Csodálkozom is, hogy katedrát kaptál, azok után, hogy halálfaló akartál lenni! Tűnés az utamból! – Nekem kellett berobbantanom az ajtót (alohomorára nem nyílt ki), ami kicsit hátba vágta a professzort, de Lily ki tudott jönni.

Nem tudom, hogy mit mondhatott Lilynek, de barátnőm elég feldúlt volt. - Ah, nem érdemel egy szót sem az egész - mondta. Csak remélni mertem, hogyha megnyugszik, elmondja.

Az első napok rekordgyorsasággal teltek. Mágiatörténettel kezdtünk, mindent leírtunk, amit a tanár úr mondott. Szükség is volt rá, mert azt az anyagot még nem vettük, amit most tárgyaltunk. Sajnos a tanár úr nem lett jobb előadó az évek során. 

Átváltoztatástan órán a professzorasszony megdicsért minket a szép varázslatokért, amiket végrehajtottunk.

- Hallottad te is, mit mondott? – Én alig hittem el, szinte már túldicsért bennünket a tanárnő. Sosem láttam így viselkedni őt. Erről beszéltünk az üvegház felé menet, és nem is hagytuk abba, amíg Bimba professzor ránk nem szólt.