Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

7. fejezet, amelyben az animágiáról esik szó

Mi a baj, Sophie? - Kérdezte aggódva barátnőm.

- Lily, ez nem egy patkány.

- Mi? Már hogy ne volna az? – Ron kiakadva meredt a kezemben lévő négylábú állatra. – Egy közönséges házi patkány, velünk van már több, mint tíz éve!

- Egy patkány maximum három évig él, Ron. Az állatkereskedésben is ezt mondták... - Hermione egyből védelmébe vett.

- Így van. Hermionének igaza van. Egy patkány maximum három évig él. De ez itt... hosszú farok, fitos nózi, barna szemek, barnás szőrzet... Remus ezt tudja? – A patkány jobban kezdett visítani. Megdöbbenten néztem fel Lilyre és az ő tekintetében ugyanazt láttam, amit én éreztem.

– Animágia. – Mondja ő. - Csodálkozva pillantott rám. Ő is ismerte jól Remust. - Nem mondod, hogy animágusok? - Teljesen értettem, hogy mire célzott, bár nem kívántam válaszolni. Nem tudtunk úgy tekinteni egyik tekergőre sem, mintha a múltunk része lenne. A jelenünk voltak, ez pedig egy ideiglenes állapot.

- Ron, hozd Makesz ketrecét kérlek, már nem bírom tartani! A ketrecet, mert elszalad. Bár nem értem, mi oka van rá.

- Mi történt a lábával?

- Azt nem tudom. Így került már a bátyámhoz is. – Rohantunk vele a sötét varázslatok kivédése terem felé.

- Igen? – Hallatszott a bebocsátást engedő szócska. A nagy rohanástól ziháltunk kicsit, de benyitottunk. Éppen órát tartott a második évfolyamnak.

- Szükség van a tanár úrra.

- Valóban? – A hangja kétkedő volt, és mosolya szerény, somolygó. Hogy nem vettem észre eddig, milyen aranyos? Elpirultam, és lefelé néztem. Lily megcsípett, akkor néztem ismét Remusra. – Aú. Igen, szükség van Önre. Súlyos vészhelyzet állt elő.

- Rendben. Gyertek be. Osztály, olvassátok el a tankönyv témához illő fejezetét! – Majd népes csapatunkhoz fordult.

- Ismerős ez a patkány, Holdsáp? – kérdeztem suttogva.

- Ez egy sima házi patkány. Sok mindent átélhetett már korábban. – Bólintottam. – Ha az ujja miatt hozzátok, abban talán Hagrid tudna segíteni. – Elismételtem a jegyeket, amiket felfedeztem.

- Ne. Nem lehet. – Mondta ő. – Peter? – kihalászta a ketrecből. – Peter? – úgy megfogta, és megszorította miközben belenézett a szemébe, hogy még én is attól féltem, összenyomja. Nemhogy Ron.

- Miért nem tudtál róla, hogy itt van?

- Az nem fontos. – Legyintett.

- Dehogynem! – Ideges lettem és toppantottam. Megrovóan nézett rám.

- Nem az! Elölről kezdjük a veszekedést, Sophie?

- Majd később.

- Ron, kölcsön kérhetem a patkányod egy fél órára?

- Hát, persze... -

- Az órának itt a vége.

- Nem kell. Menj csak. Mi itt maradunk – mutattam magamra és Lilyre-, és felügyelünk.

Tudod, hogy tanár szeretnék lenni! – Morcos képet vágtam, aztán hatalmas bociszemeket, amiknek nem tudott ellenállni.

- A távollétemben Miss Stevens és Miss Stevens marad itt és felügyel rátok. Figyelem, vonhatnak le pontot is, ha úgy ítélik meg! És adhatnak büntetőmunkát is.

- Ha-ha-ha – kacagtam. – Ki szeretne pont levonást?

**

- Elmagyarázná valaki, hogy mégis mi folyik itt? Miért vitte el Lupin Makeszt? – Ron fakadt ki.

- Nem tudom, Ron.

- Mi ez a badarság, hogy Makesz animágus? Mi az animágia?

- Az animágia az a varázslat, ami képessé tesz egy varázslót vagy boszorkányt állattá változni. De a korszakban nincs semmiféle Peter nevű ember, aki patkánnyá tudna válni. Csak egy Sophia Stevens nevű hölgyet, bizonyára a nagymamád és McGalagony professzort találtam a jegyzékben.

- Így van. Az animágia rendkívül veszélyes, mert ha elrontják, akár örökre olyan állat maradhatsz. Ha például valaki macskává tud alakulni, mint a professzor, akkor megvannak az ismertetőjelei. Például a szemüveg. Két szemüveg alakú folt van a tanárnő szemén. De ha netán elrontotta volna, akkor lehet, hogy egész életére szőrcsomókat köpne, vagy dorombolna. Netalán örökre macskának hinné magát. Értitek? Ezért veszélyes. De tanulható is. És mindenképpen be kell jegyeztetni, máskülönben... nos, máskülönben törvénytelennek minősül. De ez nem minden varázslót rettent meg. Én tudok olyan varázslóról, aki titokban animágus. Például, Peter Pettigrew.

- De hát ő meghalt! – Harry, aki eddig csendben figyelt, most kiakadt.

- Hé, mi ez a zsivaj? Halkuljatok el, különben kénytelen leszek pontot levonni! Mondjuk öt pontot, a mardekártól! Fejenként, minden egyes zsibongóért!

- Ez így nem fair! A griffendélesektől nem von le? – válaszra se méltattam a hölgyet.

- Hoppá, valaki most veszített még tíz pontot a mardekártól. – Visszafordultam Harryhez. – Tehát, tévednék?

- Peter Pettigrewt darabokra robbantotta Sirius Black, tizenkét éve! – Lily felsikított. – A szüleim halála után nem sokkal, mivel kiadta őket...

- Nem! Elég! – Felkiáltottam. – Harry Potter, ezt most fejezd be!

Lily odaállt az osztály elé, és kérdéseket tett fel nekik a tananyagból, csak, hogy ne kelljen odafigyelnie.

- Harry, ne mondj semmit erről! Se nekem, se Lilynek... kérlek, Harry! Végzetes dolog lehet. Máskülönben, nem hiszem, hogy Sirius Black bárkit is elárulna. Főleg nem a barátait – olyan képtelen ötletnek tűnik. - Ráadásul, azt mondod, hogy megölte Petert, akiről tudom, hogy él... hát a kezemben fogtam. – Ebben a pillanatban a tűzből kilépett Lupin is.

- Tanár úr, hol van makesz? Szeretnénk már befejezni a házi feladatunkat a toronyban.

- A házi feladatotok még várhat, Harry. – Az osztályhoz fordult. – A feladatotok az lesz, hogy összegezzétek egy oldalban mindazt, amit a tankönyvből el kellett olvasnotok. Most pedig mehettek!

- Titeket pedig – rámutatott mindenkire egyesével – vár az igazgató az irodájában.