Never say never (Dylan O.)

three

2018. Augusztus 30.

Be kéne vásárolni sulikezdésre mi? Bár semmi kedvem nem volt emberek közé menni be kell valljam. Mindegy is. Fáradtan dörzsöltem meg a szememet miután felültem az ágyban. Lassan kikászálódtam, majd felhúztam a redőnyeimet. A fürdőbe battyogva letusoltam mandula-vanília illatú tusfürdőmmel majd felkapkodtam magamra egy fehér farmert, egy rövid szárú fehér lapos talpú cipőt s egy vörös pólót amit betűrtem a nadrágba. Hajamat kifésültem, majd lazán felkontyoltam végül pedig fogat mostam. Ezek után a táskámért indultam amibe beledobtam a pénztárcám, a bérletem majd a fülhallgatót bedugva, s telefonomat zsebembe csúsztatva lenyargaltam a lépcsőn. Megettem egy barackot majd megindultam a buszmegálló felé. Út közben a tegnapi nap eseményein gondolkodtam. Sokat vacilláltam rajta, hogy összebarátkozzak vele vagy sem. Nem kéne igaz? Hisz egy idő után olyan szoros lenne a kapcsolatunk hogy nem tudnám előtte titkolni az erőmet. De ha ezt megtudja akkor... nem is tudom gondolom félni nem fog, de biztos hogy őrültnek fog nézni akkor is ha bebizonyítom. Szóval maradok a semlegességnél. Bár ha jobban belegondolok ez sokáig úgy sem fog sikerülni azok után hogy valahányszor a szemeire vagy a mosolyára gondolok őrült mód kezd dobogni a szívem. De ha eddig sikerült kívül tartanom minden embert, akkor őt is sikerülni fog. Mire feleszméltem már szálltam le a buszról. Amint az elhajtott előlem megpillantottam a hatalmas (és a városban az egyetlen) Supermarketet. Persze kisebb boltok és plázák vannak még, de Supermarketből ez az egy. Becammogtam hát a hatalmas épületbe és a papírbolt felé vettem az irányt. Unottan markoltam meg egy sötétkék bevásárló kosarat majd a sorok között lépkedve rutinosan emeltem le a szükséges dolgokat a polcokról. Pár kék, fekete és piros toll, egy rakat kockás és vonalas füzet, valamint pár ceruza és egy Shit Happens feliratú radír. Utóbbi csak nagyon megtetszett és kissé illet is rám. A fülemben még mindig tombolt a zene mikor a kasszához léptem kifizetni a termékeket, majd mikor sorra kerültem akkor sem állítottam le, csak ránéztem a képernyőre ami az összeget mutatta, a pénztáros kezébe nyomtam, a termékeket a táskámba söpörtem, majd kifelé indultam az üzletből. Szerencsémre pont akkor értem a buszmegállóba amikor jött az egyik jármű, így előhalásztam a bérletem, majd leghátul foglaltam helyet. Hazafele úton szokásosan kifelé bámultam, s kikapcsoltam a külvilágot igazából a tájat is, csak a zenére koncentráltam. Lelépkedve a busz rozoga lépcsőiről, beszippantottam a friss levegőt, ami azonban keveredett még valamival. Férfias illat volt... kicsit ismerős is volt amin meglepődtem, egyből felkaptam a fejem, s egy vigyorgó arccal találtam szembe magam. Tátogott valamit de én csak megforgattam a szemeimet és rá sem hederítve indultam meg hazafelé. Azonban nem vált be a taktikám, hirtelen kiszedte füleimből a fülhallgatót, zsebre vágta, s mellém lépett.

-Mégis mit képzelsz magadról? Kérem vissza! - csattantam fel egyből, miközben hevesen arcára vezettem villámokat szóró tekintetemet.

-Nem kapod vissza. - rázta egyszerűen és halál nyugodtan a fejét.

-Mi az hogy nem?? Az az én tulajdonom! - torpantam meg mérgesen, mire ő is megállt és mosolyogva szembefordult velem.

-Igen, de én kölcsönvettem. - vonogatta lazán a vállait. Hét szentség hogy egyszer kinyírom!

-És ezt mégis ki hagyta jóvá hmm? - emeltem a magasba a szemöldökeimet.

-Én. - közölte teljes nyugodtsággal.

-Na idefigyelj Cole! Most azonnal visszaadod vagy azt is megbánod, hogy a világra jöttél! - dörrentem rá, mire alig tudta visszatartani a nevetését.

-Csak akkor adom vissza ha este találkozunk a parton ahol tegnap. - billentette oldalra a fejét.

-Soha. - ráztam meg egyből a fejem.