Never say never (Dylan O.)

fourteen

Szeptember 10. (kedd)

Ezúttal sokkal jobban keltem, mint tegnap. Mondjuk a szemeim picit bedagadtak a tegnapi sírástól... Ha már itt tartunk... Csak én nem hiszem el, hogy Cole megtudta, hogy konkrétan egy mutáns vagyok és mégis velem van még?! Miközben ezeken gondolkodtam óvatosan kimásztam a karjai közül, vigyázva, hogy ne ébredjen fel. A szekrényemből kikaptam egy sötétkék oversize pulcsit, egy fekete magasított derekú csőfarmert, majd a fürdőbe surranva átöltöztem, szokásosan megmostam a fogam, a hajamat ezúttal kivételesen befontam úgy, . A szemem alatti karikákat gyorsan eltüntettem egy kis korrektor segítségével, majd meghosszabbítottam a szempilláimat spirál segítségével, hogy ne legyenek annyira feltűnőek a kicsit megdagadt szemeim. Pont mikor végeztem Cole nyitott be.

-Hát itt vagy. - dörzsölte meg fáradtan a szemeit miközben felém lépkedett.

-És ha éppen meztelen lettem volna? - háborodtam fel arra célozva, hogy illendő lett volna kopognia.

-Az nekem csak jó. - vonogatta a vállait mosolyogva miközben átölelt és a nyakamba fúrta a fejét.

-Téged meg mi lelt? - céloztam arra, hogy nem szokott kora reggel csak úgy hozzám bújni.

-Fáradt vagyok. - morgott kicsit rám támaszkodva, mire felkuncogtam.

-Szegény kicsi Cole! - simogattam meg a haját gügyögve, mire csak morgott. -Kér a kis Cole kakaót? - nyomtam egy puszit a füle mögé.

-Igen kér! - kapta fel hirtelen a fejét csillogó szemekkel, mire kirobbant belőlem a nevetés. -Most mi van? - durcizott be.

-Semmi... kapsz, gyere. - nevettem tovább, majd elindultam a konyha felé. Leérve egyből előkerítettem az erőmmel két bögrét, a kakaót meg tejet, majd mire a pulthoz értem már csinálhattam is. Cole csak mosolyogva, elvarázsolva figyelt miközben leült a pulthoz és elindította Borrowed Time-ot. Az egyik kedvencem, mindig lenyugszom tőle, olyan jó csendes, chilles és magával ragadó. Készítettem a kakaó mellé még lekváros-vajas kenyeret is majd Cole mellé huppanva elé toltam a kaját és a kakaót.

-Tessék. Most már örülsz? - mosolyogtam rá mielőtt beleharaptam a kenyérbe.

-Nagyon. - vigyorgott rám már teli szájjal amin muszáj volt felnevettem, majd mikor meghallottam Drake-től az In My Feelings-et azonnal "táncolni" kezdtem (igen ülve) ha már énekelni nem tudtam az evés miatt, amin Cole folyamatosan csak mosolygott. Végül gyorsan elmosogattam, miközben ő elkészült, aztán felkapva a táskáinkat útnak is indultunk.

-Kérdezhetek valamit? - szólalt meg egy két perc csönd után Cole.

-Miért ne kérdezhetnél? Most már úgyis tudsz mindent. - kuncogtam. Olyan aranyos volt! Úristen mióta mondok én ilyeneket? Mit művel velem ez a fiú?

-Mióta van ez a képességed? És.. hogyan? - fürkészte végül az arcomat, mire pár másodpercig csöndben voltam a megfelelő választ keresve.

-Nem tudom... Annyira emlékszem, hogy körülbelül 5 éves koromban arra lettem figyelmes, hogy miközben össze vissza hadonászok a kezemmel játékból, a szobámban egy két tárgy is repül. - emlékeztem vissza. -Akkor azt hittem csak, hogy egy szellem van velem aki a barátom akar lenni és játszani akar velem. - kuncogtam. -Aztán ahogy egyre idősebb lettem rájöttem. És a szüleim is. Valószínűleg egyébként születésem óta megvan a képesség... - vontam meg a vállam miközben lesütöttem a szememet, hiszen jobban belegondolva... tényleg szörnyszülött vagyok...

-Lehetséges ez? - gondolkodott magában Cole miközben szorosabbra fonta az ujjait körülöttem, hogy ne tudjak elmerülni az önsanyargatásban.