Never say never (Dylan O.)

fifteen

Szeptember 11. (szerda)

Furcsa érzéssel keltem. De olyan jó féle furcsaság. Nagyon hasonló a boldogsághoz, de ez több annál... Remélem értitek. Ahogy magamhoz tértem és visszagondoltam az előző napra, egyből elvigyorodtam amit egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Nagyon próbálkoztam, de mindig visszakúszott az arcomra. Viszont egy valami nem stimmelt. Cole nem ölelt át. Gyorsan megfordultam és láttam, hogy nincs sehol sem. Párszor beletúrtam a hajamba, hogy ne legyen útban, végül kikászálódtam a meleg ágyból és Cole keresésére indultam. A nappaliban találtam a kanapén ülve bámulta üveges tekintettel a tv képernyőjét, amin valami film ment.

-Hé... - mentem közelebb hozzá de nem reagált semmit. - Minden rendben? - ültem le mellé s megérintve a karját egyből feleszmélt.

-Ömm, persze! - rázta meg a fejét.

-Nem úgy tűnt az előbb. - mosolyodtam el halványan, óvatosan, de nem reagált semmit. -Rémálom? - jöttem végül rá.

-Már gondolatolvasó is vagy? - mosolyodott el kicsit szomorúan.

-Ennyire valóságosak? - hagytam figyelmen kívül az előbbi kérdését.

-Eléggé. - bólogatott lassan.

-Tereld el a gondolataidat. - csúsztam közelebb hozzá.

-De mivel? - sóhajtott fáradtan.

-Mondjuk gondolj vissza a tegnap estére. - suttogtam a fülébe vigyorogva, mire ő is elmosolyodott.

-Oké... Az mondjuk... Elég... Király volt. - kereste a szavakat, s végre elterült az arcán az az idegesítő, imádni való vigyor.

-Szerintem is. - nyomtam egy puszit suttogva az arcára, mire felém fordulva csókba húzott. -Máris jobb igaz? - váltam el tőle vigyorogva.

-Igen. Köszönöm. - adott még egy puszit a számra.

-Sokkal tartozom neked. Ez a legkevesebb. Meg hát. Szeretlek és nem akarom, hogy rosszkedvű legyél. - vontam meg a vállamat halványan mosolyogva, mire kaptam még egy csókot. -Viszont készülődnünk kell. - biggyesztettem le az ajkaimat.

-Ah, ez az! - forgatta meg a szemeit, majd felállva a konyhába ment.

-Nyugi már csak ez az év. - pattantam fel én is és a szobámba szaladva elvégeztem a szokásos reggeli rutint. Tudjátok fésülködés, fogmosás, öltözés ami egy fehér pólóból, egy sárga pulcsiból, egy fekete "mom jeans"-ből meg egy fekete Converse-ből állt. A szemöldökömet ceruzával halványan áthúztam, majd egy kis szempillaspirált is bevetettem. Végül felkaptam a táskámat majd leszáguldottam Cole-hoz aki szintén elkészült, és hagyott nekem egy szendvicset is amit felkaptam majd, az ajtó felé vettem az irányt.

-Lassíts én még nem ébredtem fel. - mozgott lassan Cole.

-Arról nem én tehetek. - mosolyogtam miközben beleharaptam a szendvicsbe és kinyitottam az ajtót.

-Igazából, de. - jött végül ő is és bezárta az ajtót mögöttünk, miközben a másik kezével az enyém felé nyúlt, én pedig örömmel összekulcsoltam ujjainkat.

-Mondjuk úgy, hogy a közös hibánk. - kacsintottam rá, majd megindultunk az iskola irányába. Az úton szokásos semmiségekről beszélgettünk, mint mindig, mikor pedig beértünk a terembe, a fiúk furcsán néztek ránk.

-Mi az? - döntöttem kicsit oldalra a fejem szintén furcsán nézve rájuk.

-Te kevesebbet szoktál vigyorogni, te meg... te nem, de te nem szoktál ilyen fáradt lenni. - mutatott először rám majd Cole-ra Fred.