Never say never (Dylan O.)

thirteen

Szeptember 9. (hétfő)

Már megint az a fejfájás. Lehet, hogy mégsem kellett volna inni tegnap. Mondjuk ahogy visszagondolok, egyáltalán nem bántam meg. Életem egyik, ha nem akkor a legjobb estéje volt, ráadásul Cole-ban egyre inkább megbízom, egyre inkább belé bolondulok. Nem tudom, hogy ez jó e, vagy sem, de nem is érdekel, a pillanatnak élek mostantól. Tehát ott tartottam, hogy Cole hangjára ébredtem.

-Hope! Kelni kéne, suli van. - rázogatta finoman a vállamat.

-Hagyj már! - nyújtottam el az "á" betűt miközben átfordultam a hasamra.

-Jól van te akartad. - kezdett el ezerrel csikizni, mire én meg elkezdtem ezerrel meghalni. Miután konkrétan kicsikizett az ágyból (igen, szó szerint, mivelhogy addig böködött amíg le nem estem) büszkén elvigyorodott.

-Ez mindig beválik. - rántott hirtelen fel a derekamnál fogva, de én csak szúrós szemekkel néztem rá. -Mi az? Valahogy fel kellett keltselek. - vonta meg a vállát ártatlan képpel.

-Oké, hogy nem vagyok otthon a "párkapcsolatokban", de biztos vagyok benne, hogy mások nem így ébresztik fel a barátnőjüket. - fontam keresztbe dühösen a karjaimat.

-Csakhogy ha jól emlékszem, mi nem vagyunk mások. -vigyorodott el.

-Utállak. - fújtattam.

-Dehogy utálsz. - mosolygott miközben összekulcsolta az ujjait a derekamon.

-De igen. - néztem a lehető legszúrósabban.

-Ezt már eljátszottuk párszor. - hajolt közelebb vigyorogva.

-Akkor is utáltalak és most is utállak. - emeltem meg picit az orrom nyomatékosítva mondandómat.

-Akkor miért csókolsz meg? - kérdezte suttogva.

-Én nem... - tiltakoztam volna, de mielőtt befejezhettem volna a mondatomat az ajkaimra tapadt. Kis cselek. Úgy utálom, hogy elmondani nem tudom! De azért vissza csókoltam, hát most na.

-Még mindig utálsz? - tartott egy kisebb szünetet, hogy feltehesse a kérdést.

-Eléggé. - bólogattam megszakítva ezúttal én a következő csókot.

-Akkor miért van a kezed a hajamban és miért csókoltál vissza? Többször is. - támasztotta a homlokát az enyémnek. Jé tényleg a tarkójánál és a hajában volt a kezem! Észre sem vettem. Mindegy.

-Argh! Megőrülök tőled! - trappoltam odébb a szekrényemhez és kivettem a világoskék haspulcsimat, a fekete magasított derekú csőfarmeromat meg a fekete Nike-mat, majd a fürdőbe siettem.

-Az a cél! - kiáltott még utánam nevetve. Persze bent már muszáj volt elvigyorodnom miközben lefürödtem. Hallottam ahogy letrappol a lépcsőn, szóval kicsit fokoztam a tempón, villámgyorsan fogat mostam, megfésülködtem, felöltöztem, összepakoltam a táskám, majd felkapva azt lefutottam a lépcsőn.

-Mehetünk. - fogtam meg a kezét és az eddig gyűjtött lendületemmel kirontottam vele együtt az ajtón, majd gyorsan bezártam azt.

-A nőket lehetetlen megérteni. - rázta a fejét, mikor kiléptünk az utcára.

-Látod ebben egyetértünk. - sóhajtottam. Néha magamat sem értem. Cole egy pillanatra furcsán nézett rám, végül csak megrándította a vállát és rám hagyva tovább sétáltunk a suli felé. Belépve az épületbe egyből éreztem, ahogy rengeteg lány minket néz. A fiúkat annyira nem izgatta, meg volt egy-két csaj akit szintén nem, de a nőneműek többsége lyukat égetett a hátamba a tekintetével. Először kicsit zavart, de megszoktam. Rajtam aztán nem fog ki pár irigy csaj az biztos. A terembe érve egyből megpillantottam a srácokat. Noah a padra borulva szenvedett, Peter a mellette levő padon feküdt, Fred Peter hasán aludt, Dave Noah mellett a könyökére támasztva révedt előre, Adam pedig csak vigyorogva nézte őket. Cole nagy nehezen vissza tartotta a nevetését én meg Noah mellé sétálva mindkét vállára rácsaptam és ott hagytam a kezeimet.