Why me?(M&M ff.)

2s.7e.

Martinus szemszöge:

Egy nap telt el a kis incidens óta. Leilát nem láttam ma a suliban,Lara sem tud róla semmit. De most szüneten felhívjuk.
***

Végre vége lett a földrajznak és már egyből mentünk a takarító szertárba telefonálni.

Hármat csengett és már fel is vette.

-Igen?-szólt bele elcsukló hangon.

-Hol vagy? -kérdezte Lara,mi meg végig csendben maradtunk.

-Elszöktem...-mondta halkan.

-Mi?! Azonnal gyere vissza!-folyt le az első könnye Larának. -Milyen bajod van? Mi történt? -hadarta.

-A kibaszott Martinus! Az a bajom!-mondta elcsukló hangon.

-Leila! Ne gyerekeskedj! Gyere vissza és megoldunk mindent! Nem kell őt így kitaszítani! - szipogott.

-UTÁLOM ŐT! UTÁLOM ŐT! ÚGY ÉRZEM HOGY SOHA TÖBBÉ NEM LESZEK BOLDOG ÚJRA! -ordított velünk és közben gondolom sírt.

-De Leila! Ne csináld ezt! Megoldunk mindent!- mondta halkan.

-ÉS EZ MINDEN NAP ROSSZABB ÉS ROSSZABB LESZ! NEM TUDOM ELFELEJTENI ÖRÖKRE........... Ő SOHA NEM MONDTA HOGY VISZLÁT!!!- a vége felé elhalkult majd kinyomott.

-LEILA!!!-kiáltotta Lara.

Letette és mi csak csendben maradtunk. Nem értem mi lehet a baja!

-Milyen baja van velem?-motyogtam.

-Talán az hogy még anno ott hagytad, most meg leállsz a húgával!!- köpte a szavakat elém.

-De...

-Martinus! Ő szeret téged,nagyon! Csak eltitkolja. Szerinted csak úgy kiakadna ha nem szeretne hogy leállsz a saját húgával?! Mert szerintem nem! Most megkeressük és szépen kitalálsz valamit hogy vissza jöjjön. Mert rám nem hallgat.-adta ki a parancsot.

-Mekkora egy barom voltam! Hol keressük?

-Jacob Sartorius házába...

Már rég óránk lenne,de mi megpróbáltunk elszökni, de a portás nem hagyta.

-Hova hova?-állt elénk.

-Bill bácsi legyen szíves engedjen ki mert Leilát megkell mentse Martinus.

-Jó akkor menjen,de csak Martinus!

Megsem hallottam az utolsó mondatot csak rohantam de az a baj hogy nem tudom hova. Huh baszki!

Most hol lakik Jacob? Istenem!

De ha jól emlékszem meg van a telefon száma.

Elővettem a telefonom és tárcsáztam a számát.

-Igen?-szólt bele rekedtes hangon.

-Szia Jacob Martinus vagyok. Mondd azt hogy nálad van Lea.

-Igen,itt van. Te hol vagy?

-Torontó. Te?

-Windsor.

-Mennyi időre van innet? - doboltam a lábammal.

-Legalább két-három óra,kocsival. De ha farkasként jössz egy óra. De a Distroba találkozunk.

-Oké,addig amíg oda nem érek kérlek vigyázz rá és ne mondd el hogy megyek oda.

-Jó,szia!

Nem köszöntem el,mert sietek. Nem változtam át azért hogy fussak egy órát így egy taxit hívtam.

***

Kitett a sofőr oda ahol már Jacob várt.

-Szia!- nyújtottam a kezem és kezet fogtunk.

-Hello! Gyere menjünk hozzánk!

Elindultunk egy irányba amerre ő ment.

Kicsit később egy házhoz értünk.
Bementünk majd levetettem a cipőmet.

-Hozok valamit inni,és közbe addig elmondod hogy mi történt,mert Lea folyton sír. -ment el.

-Hát... az történt hogy....

Mindent elmondtam tövéről-hegyére.

-Na jó! Leila szeret téged de mégis így viselkedik veled? Furcsa...-jelentette ki.

-Igen az,de beszélhetnék már vele?-türelmetlenkedtem.

-Persze,menj és viselkedj úgy mint a nagy hős szerelmes!-nevette el magát.

Bemutattam neki majd elmentem abba a szobába ahol éreztem az illatát.

Beléptem a szoba ajtaján és megláttam az ágyon sírt. Észre sem vett.

Gyengéden megérintettem a vállát mire ő ijedten kapta rám a tekintetét.

-Mit a-akarsz?- szipogott.

Ilyenkor a szívem szakad meg. Hogy így látom őt.

-Hozzád jöttem, hogy beszélgessünk. -leültem mellé az ágyra.

-Hagyj! -fordította el a fejét.

-Nem! Leila, hallottam hogy mit beszéltél Larával és sajnálom hogy tönkre tettem az életed, de most ezt próbálom rendbe tenni... Én szeretlek!-fogtam meg a kezét.

-Ja,persze! Akkor miért vagy a húgommal? -mondta gúnyosan és elvette a kezét.

-Fogadás...-vakartam a tarkóm.

-És én is az vagyok,igaz? -nevetett gúnyosan.

-Nem én téged tényleg szeretlek! Leila hidd el! És tudom hogy te is!- néztem mélyen a szemébe.

-Már nem tudok hinni neked.. Te nem szeretsz!-rázta a fejét.

Az állát felemeltem hogy a szemembe nézzen. Láttam hogy zavarba jött ezért egy kicsit elmosolyodtam.

Leila szemszöge :

Vészesen közel hajolt hozzám az orrunk kis híján összeért. Tekintetét nem vette el az enyémtől.

-És ha hagynád hogy szeresselek?- suttogta rekedten a fülembe amitől megborzongtam és jó érzés járta át a testem.

Ha lehetséges akkor Martinus még az eddiginél is közelebb jött, nekem meg a szívem nagyokat dobbant, a pulzusom pedig az egekben járhatott, de azért megpróbáltam kipréselni pár értelmes mondatot magamból.

-A-az na-agyon nehéz le-esz.-nyeltem nagyot.

Martinus tökéletes ajkára egy mosoly húzódott majd megvonta a vállát.

-Leila. Eljönnél velem egy randira?- mondta egy aranyos mosoly kíséretében.

Elakadt a lélegzetem egy pillanatra majd elmosolyodtam.

-I-igen.- válaszoltam neki.

Martinusnak a mosolya az eddiginél is nagyobb volt majd hirtelen átszelte a köztünk levő távolságot. Ajkait lassan érintette az enyémhez majd a kezei lecsúsztak a derekamra,míg én a nyakát karoltam át.

A pillangók felébredtek a hasamba és a térdem elgyengült. Bele mosolyogtam a csókunkba.

Nem értettem hogy miért mondtam neki igent.

Talán azért mert megbabonáz a tekintete.

Talán azért mert elvarázsol az illata.

Vagy talán azért mert szeretem ...

Heló evrivan!

Megvan ez a rész is!

Őszintét bevallva ez a rész a kedvencem,az egész történetből.

Na de én mennék majd holnap rakok ki részt!