Egy új világ vagy még sem?

Part 27

Csak két gondolat járt a fejemben. Az egyik az, hogy ha az a tűzgolyó elvéti célját, akkor én égek porig. A másik egy kicsivel ijesztőbb, ugyanis az-az volt, hogy mivel a prédámat megölték nagyon mérges lettem és éppenséggel ki akarom belezni azt aki elvette. De van egy kis gond bár nem látom a következő prédám, a szagát viszont tökéletesen érzem. A büdös, rohadt életbe! Hát ezt nem hiszem el! Miért ver engem az Isten?! Miért büntetnek az égiek?! Mi a jó büdös francot keres ez itt?! Kirohanásom oka a füstös illatú démonra irányult, akivel táncoltam, és aki a börtönben volt. Hát ez csodás! Dum kilépett egy távoli fa mögül és vigyorogva sétált hozzám, de amint meglátta hogy dühös vagyok azonnal komolyra vette.

-Mi történt?

-Te történtél ba**meg! Mégis mi a jó fenét gondoltál, hogy olyan messziről felém dobsz egy tűzlabdát?! Kishillyán meghaltam! És akkor ne is beszéljünk arról, hogy teljesen kézben tartottam a dolgokat, semmi jogod nem volt hozzá, hogy ezt tedd!

Iszonyatos mérges voltam! De nem tudtam bántani. Valami nem engedi, ez az érzés már a cellájában is éreztem, amikor élőszsör megláttam. Ez idegesítő! Nem tudom, hogy mi történik velem!

-Nyugi, segítettem! És akkor mi van?! Mindenkinek kell egy kis segítség, főleg hogy nem vagy józan!

Igaza volt. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy hány gnóm volt, akkor simán rávágnám, hogy öt. De a pia nem csak a memóriámra hatott ki, a testem ok nélkül remeg, levegőt is nehezen veszek. Rámorogtam.

-Nekem nem kell segítség!

Dum mondott még erre valamit, de én már nem figyeltem, amerről jöttünk mozgást érzékeltem és ezért meredten néztem azt a pontot. Dum is észrevette, mert már nem hallottam a hangját és támadó állásba helyezkedett, a kezébe ismét egy lánglabda jelent meg. A szél elkezdett fújni. Felálltam és idegesen a hajamba túrtam.

-Mi az mit érzel?!

-Vendégeink vannak. Azt a tűzgolyót pedig tüntesd el, nem lesz rá szükség!

Dum bizonytalanul nézet az erdőbe, de amint meglátta, hogy elmentem mellőle megnyugodott. Faust a földön feküdt. A lába erősen vérzett a combjában lévő vas miatt. Ha most kiveszem, a gnómoknál veszélyesebb lények is jöhetnek.

-Hogy van?

Nem néztem rá.

-Jól lesz. Amint végre elmondják, hogy mit akarnak és hagynak, hogy Fausttal foglalkozhassak!

Az erdőből farkasemberek közeledtek a csapat élén Vud volt, emberi alakban.

-Suzanne, végre megtaláltunk! Már mindenhol kerestünk!

Dum ökölbe szorította a kezét és meredten nézet a sámánra.

-Nem hiszem, hogy sokat kellet keresned, főleg hogy a látomásaid kisegíthetnek, amikor csak akarod.

Dum döbbenten nézet hol rám, hol Vudra. Valahogy viccesnek tartottam a reakcióját.

-Tudod, hogy ez nem így működik.

-Nem, nem igazán. Én úgy gondolom, hogy ez is a részed ahogy a farkasformánk is, csak rá kell jönni, hogy hogyan kell ki-be kapcsolni..... Na mindegy!

Faust fejét simogattam, hogy megnyugodjon. Erős fájdalmai vannak.

-Miért kerestél?

-A tanács úgy döntött, hogy nálunk tartja meg a megbeszélést, téged is ott akarnak látni, ahogy a démont is.

Vud kihívóan nézett farkasszemet Dummal.

-Rendben, menjetek vissza, majd ott találkozunk, nekem van még egy kis elintéznivalóm.

-Én is maradok.

-Nem Dum, te velük mész!

Ellenkezni akart, de én odasiettem hozzá és megfogtam a karját.

-Csak hátráltatnál. Menj Vuddal és mond el a tanácsnak, hogy mindjárt jövök.

Dum ellenkezni akart, de én megszorítottam a karját, annyira hogy fájjon neki, de ne annyira.

-Rendben, csak enged el a karom! Nem kell egy csont törés is!

Elengedtem a karját, mire azt dörzsölni kezdte. Bágyadtan nézett rám, majd a távolodó falka után sétált. Végre elment. A fájdalom hirtelen jött. A combom iszonyatosan égett.

-A fenébe Faust! Gyere gyorsan intézzük el a lábad!

A lázas lovat felállítottam és a közeli tóhoz kísértem. Ott megemeltem, mint egy rossz gyereket és besétáltam vele a vízbe. Iszonyatosan csípte a lábát, de én nem engedtem el. Folyamatosan megnyugtató érzéseket küldtem felé.

-Jól van! Mindjárt jobb lesz!

Mire megnyugodott elengedtem és a hátsó lábához sétáltam.A víz csípőmig ért, Faust sérülését tökéletesen kitisztította.

-Oké nagyfiú! Most ki fogom húzni!

Csináld már! Iszonyatosan fáj! Megfogtam a kiálló vasat, a jobb kezemmel pedig a lábát fogtam. Egy hatalmas rántással kihúztam. Faust akkorát ordított, hogy beleremegett a víz és fájdalmában rúgott egyet. A patája mellkason talált és kirepültem a vízből neki egy fának. Nyögve zuhantam a fenekemre.

-A büdös életbe! Muszáj volt megrúgnod?!

Otthagytál, hogy lerészegedj és hogy kibulizd magad!

-Jaj, nehogy elkezdjünk most érzelgősködni!

Faust nyerítve sétált ki a másik oldalon a vízből és elsétált. A sebe szépen gyógyul.

-Most itt hagysz?

Semmi válasz.

-Megint elfognak kapni! Faust!

De ő nem fordult meg csak ment tovább. Az ütéstől és az alkohol utóhatása miatt a szemeim kezdtek lecsukódni. Az elmúlt napok leperegtek a fejemben. Éreztem hogy pánikba esek, izzadság gyöngyöződött a homlokomon, a levegőt nehezen vettem, de aztán egy megnyugtató kép vette át az ijesztőket. A kép a legcsodálatosabb vadvirágos mezőt ábrázolta. Szinte érzem a lágy virágillatokat, a madarak dalai teljesen ellazítanak. Kinyitottam a szemem és egy izzó szempárba bámultam. Akaratlanul is potyogtak a könnyeim. Faust közelebb tolta a fejét, mire én átöleltem.

-Bocsáss meg. Nem foglak magadra hagyni, rám mindig számíthatsz.

Sajnálom, hogy csak úgy itt hagytalak és bocs, hogy megrúgtalak. Köszönöm, hogy megmentettél és hogy meggyógyítottál.

-Kvittek vagyunk?

Igen. Felálltam a földről és Faustra pattantam.

-Menjünk vissza a falkához!