Egy új világ vagy még sem?

Part 35

Kemény bőrruhába csattogtattuk a kardjainkat. Izzadság cseppent a földre, a ruhánkra és a kardunk élére. Apró hajszálvágások éktelenkedtek az arcunkon, de pillanatok alatt begyógyultak. Marone szívből mosolygott. Teljes erejéből harcolt, nagyon nehéz visszafognom magam, ahhoz hogy ne ejtsek rajta komoly sérülést, de egyben ne tűnjön úgy, hogy visszafogom magam. Marone terhes, tudom, hogy nem tudok ártani a magzatnak. Nem csak azért mert Marone ügyesen védekezik, de azért sem mert a farkasok magzata körüli burok nagyon vastag. Ennek ellenére mégis bennem van a félelem és a szorongás, hiszen az emberek világában igen sérülékenyek a terhes nők. Már legalább egy órája harcolhattunk, amikor észrevettem, hogy egyre több és több nézünk lett a teremben. A legtöbben csendben voltak, de voltak olyanok akik elemezték vagy éppen fogadtak a harcunkra. Élveztem. Az otthoni edzéseknél nagyon vissza kellet fognom magam nehogy bizarr legyen. Marone mosolya lassan eltűnt az arcáról és egy duzzogó tini pofi vette át a helyét.

-Ez nem igazság! Visszafogod magad!

Mosolyogva nézek rá és ahogy csak tudtam megráztam a fejem.

-Nem fogom vissza magam! Szerintem ezek a szép szakadások a ruhámon is mutatja.

-Ez is azt bizonyítja, hogy visszafogod magad!

Marone csücsörítve lépett hátra és a felakasztott fegyverek közé rakta a kardját.

-Ennyi volt?

-Csak szeretnéd kislány! Menjünk ki az erdőbe és gyakoroljunk ott!

Biccentettem egyet és én is a helyére raktam a kardot. A többi farkas abba hagyta a nézelődést és elkezdtek edzeni. Maroen után szaladtam, aki már ki is sétált a teremből.

Izzadtan szaladtunk az erdőben egy nyugodt helyhez. Az alfa nőstény egy kisebb mező előtt állt meg.

-Tökéletes!

Kiléptem az árnyékos erdőből és a kellemesen meleg fénybe tártam ki a karjaimat és süttettem az arcomat.

-Hé! Hagyd abba a lustálkodást! Figyelj, rám!

Megdörzsöltem a szemeimet és ránéztem.

-Lazítsd el az izmaidat, rázd meg őket!

Teljesítettem a parancsát.

-A farkasodat eddig a harag táplálta, de ez nem jó. Nem létezik olyan, hogy te és ő. Ember és farkas. Ti egyek vagytok. Ha azt mondod, hogy a farkas volt, akkor az te voltál. Már elérted azt, hogy mindkét alakba átalakultál és tökéletesen uralkodtál magadon. Most el kell érnünk, hogy az átalakulás a te akaratodból történjen meg, ne pedig az erős érzéseid hatására. Először változz át farkasember alakba. Legyen most ez a cél!

-Rendben! Hogy csináljam?

-Próbáld meg elérni, hogy a tested reagáljon egy érzésre vagy egy emlékre. Ez nem megy parancsra, arra ne számíts!

Bizonytalanul vettem két levegőt. Próbáltam kitisztítani a fejemet. Az erdő békességére koncentráltam. De nem történt semmi. Megpróbáltam a családomra gondolni, arra a szeretettre, amit ők adnak nekem és amit én adok nekik. Most sem történik semmi. Marone próbálkozásomat látva megzavart.

-Nem elég erősek ezek az érzések, valami sokkal erősebre koncentrálj!

Nem értem! Ezek a legerősebb érzéseim. Levetettem magam a fűbe és a hajamat markolásztam. Lenge szellő söpört végig a mezőn. Tűzvörös hajamat a szemem előtt kelt életre. Lélegzetvisszafojtva bámultam a "lángokat". Felidőződött bennem az a bizonyos este. A kísérletek. A rohadt emberek. Kellan és a halott teste. Feláldozta magát értem és én eddig nem tettem semmit! Az önútállatom és a gyászom elég erősnek bizonyult annak, hogy aktiválódjon az átalakulás. Égtek a csontjaim és viszketett a bőröm. Végtagjaim megnyúltak, kiszőrösödtem. Pofám megnyúlt, a fogaim sajogtak a gyors átalakulástól. Fájt. Iszonyatosan. De hamar véget ért. Marone elégedetten nézett rám.