Egy új világ vagy még sem?

Part 41

Vud

Lihegve álltam a köves úton. Elkéstem! Pont ezt akartam megakadályozni. A fenébe is!! Suzanne görcsösen a földön vonaglott. Fájdalmában felnyüszített és a szemével vakon keresett valamit. Farkasember alakjából elkezdett vissza változni, ami csak egyet jelenthet... haldoklik. Itt kellett volna lennem! Segítenek kellett volna! Az istenit! Suzanne most már emberi alakban feküdt a fekete durva földön. Bőre természetellenesen fehér volt. A nyakánál jókora hús darab hiányzott, de nem ez vagy a testén lévő sérülések voltak az aggasztok, hanem azokból és a szájából, szeméből szivárgó sűrű ezüstfolyadék. Suzanne már nem vonaglott. Mozdulatlanul feküdt. Csak a földön kiterült tűzpiros haja táncolt a széllel, de már nem olyan elevenen mint egykor. Rogyadozva léptem közelebb. Az érzéseim eltompultak. Nem éreztem mást csak a friss vér szagát. Nem láttam mást csak az egykor gyönyörű lány testét, azt is homályosan a feltörekvő könnyen miatt. Talán ezért sem vettem észre a sötét alakot, aki szintén merészen bámulta a farkaslányt. Su előtt letérdeltem. Meg akartam simogatni az arcát, majd lecsukni a szemét, aztán ősi mantrát akartam elsuttogni a fülébe, de valami megakadályozott benne. Valaki vagy valami belemart a két vállamba és hátralökött. Legalább három métert bukfenceztem hátra. Dühösen ráztam meg a fejem, majd vérszomjjal néztem Dumra.

-Mégis mit csinálsz?!

Dum nem mondott semmit csak a baloldalamra mutatott. Habozva de odanéztem. A látvány megrémisztett. Egy fiatal lány feküdt ott. Koszos és budos volt. Alultápláltnak tűnt. Semmi különlegeset nem fedeztem fel, egészen addig amíg a sérüléseit és a szemét nem pillantottam meg. Semmilyen lényt nem ismerek akinek a vére vagy a szeme színe ilyen intenzíven ezüstös színű lenne.

-Tudtommal a farkasoknak még mindig életveszélyes ezüsttel érintkezniük.

Bár tudom, hogy gúnyolódik hangja mégis rekedt és szomorú. Nekem sincs kedven veszekedést szítani.

- El kell mondanom neki az ősi nyelvet!

- Nem, nem kell!

- Dum!

-Suzanne nem hallt meg!

Amint karjaiba vette az ernyedt lányt tudtam, hogy mit akar csinálni .

-Ne csináld ezt! Ne hagyd, hogy fájdalmak között térjen a másvilágra!

-Elhallgass! Én nem láttam a halálát vagyis nem halt még! Most elviszem a fészekbe, ott biztosan tudják, hogy mit kell tenni! Te meg próbálj hívni segítséget. Vitesd el a hibridet!

- Dum várj!

De ő nem várt. Bőrszárnyait csapkodva emelkedett fel a levegőbe, majd amilyen gyorsan csak tudott a hegyek felé repült. Egyedül maradtam egy halott hibriddel. És még csak nem is ez a legrosszabb, hanem az hogy mindenről én tehetek.

Annyira könnyű. Annyira erőtlen. Testéből folyamatosan szivárog az ezüst. Mégis hogy tudták ezt megcsinálni? Szörnyetegek!

-Tarts ki Su! Mindjárt ott vagyunk! Bírd még ki!

Nem nyöszörög és nem is nyüszít, a szemei sem mozognak. Szívének ritmusát sem hallom. Ha másról lenne szó én is azt tettem volna mint Vud, de én nem mondok lé róla. Köztünk ugyanis erős kötelék van! Most már nem csak az érzésekről szól, ez annál sokkal több! Mi társak vagyunk! Szorosabban fogtam a páromat, hogy ki ne csússzon a kezeim közül. A szárnyaim már égtek, de nem adtam fel. Nem adhatom fel!

Kb 30 perccel később