Bring it back... || Shawn Mendes fanfiction

7.

A pultnál ülve iszogattam a kávémat. A kedvem így reggel, megegyezett a kinti időjárással, ugyanis annak ellenére hogy nyár van, odakint fúj a szél és szakad az eső. Szuper...
Morcosan, a szememet dörzsölve huppantam a kanapéra és valami nézhető műsor után kutattam, de nem igazán jártam sikerrel.
-Ahjj mégis miért létezik olyan hogy tv ha nem is adnak benne semmit.-forgattam a szemem és fújtatva dőltem fejjel a párnába.
-Valaki ma nagyon nyűgös-sétált le a lépcsőn a bátyám és ezt roppantul kedves mondani valóját egy cseppet sem kedves mosollyal díjaztam.
-Csak kicsit túl korán keltem-sóhajtottam és a telefonomért nyúlva, megnéztem a közösségi oldalakat.
-Lis ugye tudod hogy fél 10 van?-nézett rám kérdőn Shane és elröhögte magát.
-Nagyon vicces! Csak hogy tudd ez nekem még kora!
-Reggelt!-ült le mellém Emily egy nagy ásítás közben.
-Szia!-mosolyogtam rá és egy puszit nyomva a fejére megöleltem.-Hogy aludtál?
-Jól! Bár éjszaka féltem mert dörgött az ég, ezért anyáékkal aludtam.-rántotta meg a vállát és aranyosan elmosolyodott.
-Én semmit sem hallottam! Ezek szerint átaludtam az egész vihart...-gondolkodtam.
-Én nem. Tök para volt, azt hittem leszakad az ég!-vágott ilyedt arcot Shane mire kishúgom hatalmas nevetésbe kezdett.
-Most meg mi van?-kérdezte én pedig  a vállamat megrázva néztem rá.
-Annyira jó hogy nyár van és szakad az eső.-bámultam ki az ablakon és nagyot sóhajtva húztam el a függönyt, ugyanis még az eső gondolatától is mindentől elment a kedvem.
-De nagyon szuper-válaszoltak egyszerre én pedig csak megforgattam a szemem.-De én így is úgy is elmegyek itthonról. Isten ments, hogy emiatt maradjak itt.
-Én is, anyáékkal délután megyünk a játszóházba!-csillant fel Emily szeme.
-Szóval akkor megint egyedül leszek!-dőltem el a kanapén.
-Ez van amikor nincsenek barátaid!-mondta Shane és felsétált a lépcsőn, utána pedig a kishúgom is.

•••

Hogy mi történt az elmúlt pár órában? Őszíntén? Semmi. Egész nap a kanapén fekve telefonoztam és szidtam az időjárást hogy miért pont nyáron szakad az eső. Drága családom itthagyott, igaz anyáék hívtak magukkal a játszóházba de mit csináltam volna én ott.
Gondolkodásomat az ajtó kopogása zavarta meg. Túl lusta voltam kinyitni, ezért egy "nyitva van" kiabálásával lerendeztem az egészet, nem foglalkozva azzal hogy lehet, egy pszihopata gyilkos áll az ajtó előtt. Nagy szerencsémre nem az volt, hanem Shawn lépett be, majd miután becsukta az ajtót kicsit értetlen fejet vágott. Szép látvány lehetett ahogy a kanapén fekve nyomkodom telefonom, úgy hogy a fejem lennt lógott a lábam pedig a támlán volt.
-Shawn!-pattantam fel-Hát te?-kérdeztem majd odasétáltam mellé és megöleltem.
-Csak gondoltam átjövök, biztos unatkozol.-mosolyogott.
-Jók a megérzéseid!-nevettem fel és a kezét megfogva a kanapéhoz vezettem.
-Filmezünk?-kérdezte.
-Filmezhetünk, de akkor válaszd ki mit szeretnél nézni, ott vannak a CD-k nézd meg őket, addig én hozok valami rágcsát.
A konyhába beérve, kinyitottam a szekrényt és a szememet forgatva kezdtem el ugrálni, ugyanis a chips túl magasan volt. Alacsony termetemnek köszönhetően még így sem sikerült elérnem, ezért egy székre felállva próbálkoztam tovább, de ahogy ráaálltam, elvesztettem az egyensúlyom és nagyot sikoltva, a székkel együtt a padlóra zuhantam. A csuklómat szorongatva, meglepődve ültem a földön, Shawn pedig ijedten rohant be a konyhába.
-Jézusom jól vagy?-hajolt le és felsegített.
-Igen, semmi bajom csak egy kicsit ráestem a csuklómra, de nem vészes.-erőltettem magamra egy mosolyt.
-Biztos? Ne menjünk be a kórházba?-aggodalmaskodott.
-Dehogy. Köszönöm hogy enyire aggódsz de jól vagyok, tényleg!-mosolyogtam.
-Rendben.-sóhajtott és végigsimított a kezemen, majd velem ellentétben simán lekapkodta onnan a zacskókat.
-Persze neked könnyű! Ha ekkora óriás lennék én is elérném!-nevettem a szememet forgatva.
-Nem vagyok óriás, drága Lis, te vagy kicsi!-kacsintott és kisétált a nappaliba én pedig tátott szájjal néztem utána.

Ezt még visszakapja...

Mosolyogva mentem utána és lehuppantam mellé a kanapéra.
-Na mit nézünk?-kérdeztem.
-A Vakációt. Azt hallottam hogy nagyon jó, vígjáték. Te láttad már?-nézett rám.
-Nem, még nem.-ingattam a fejem, ezért a távirányítót megfogva elindította a filmet.

•••

Körülbelül a film felénél jártunk, ami megjegyzem, elmondhatatlanul unalmas volt. Az összes chipsünk elfogyott és mind a ketten csak magunk elé bámulva ültünk. Egyáltalán nem kötött le minket. Engem főleg azért nem, mert egész idő alatt egy gondolat járt a fejemben. Vajon most mi lehet köztünk? Shawnra néztem és ezt érzékelve ő is felém fordította a fejét. Vettem egy nagy levegőt és a szemeibe néztem.
-Shawn...-mondtam.
-Baj van?-fordult egész testével felém és egy pillanatig sem vette le rólam a szemét.
-Nem nincs semmi baj.-ráztam a fejem-Csak nem tudom hogy akkor most mi van köztünk-suttogtam.
-Ezt hogy érted?-húzta össze a szemöldökét.
-Hát...tegnap megcsókoltál és az a csók valódinak tűnt, legalábbis nekem és nem tudom hogy neked jelentett e valamit mert...-hajtottam le a fejem és itt inkább befejeztem a mondatot.
-Figyelj Lis!-túrt idegesen a hajába-Én nem akartam...azt a csókot.-nézett rám én pedig csak kikerekedett szemekkel bámultam.
-Hogy mi??-suttogtam könnyes szemekkel.
-Tegnap azért csókoltalak meg mert összevesztünk és nem szerettem volna veled már a barátságunk kezdetekor haragba lenni.-emelte rám a tekintetét.
Megrökönyödve néztem és el sem tudtam hinni amit mondd. Tényleg csak szórakozott velem? Hirtelen eltört bennem valami és kiabálni kezdtem.
-Tényleg Shawn? Akkor mégis miért mondtad hogy szeretsz?? Azt is csak azért hogy kibéküljünk?? Szerinted arra ez a megoldás??-könnyeim megállás nélkül folytak le az arcomon.
-Mégis mit kellett volna tennem??-kiabált már ő is.
-Fogalmam sincs, de biztos hogy nem elhitetni velem hogy tényleg szeretsz! Jézusom, neked tényleg nem jelentett semmit?-váltottam át rendes hangnemre mert éreztem hogy lassan már a hangom is elmegy és nagy levegőt véve letöröltem a könnyeimet úgy néztem mogyoróbarna szemeibe melyek idegességet és szomorúságot sugároztak.
-Nekem tényleg nem jelentett semmit!-mondta és lehajtotta a fejét.
-Mondd a szemembe!-szóltam visszatartva a könnyeimet.-Shawn nézz a szemembe és úgy mondd! Ha tényleg nem szeretsz akkor mondd csak a szemembe!
Lassan felemelte a fejét és a szemembe nézett.
-Nem jelentett semmit!-mondta mostmár határozottan a szemembe nézve. Bólintottam egyet, majd keserűen elmosolyodtam.
-Tűnj el!-mutattam az ajtó felé.
-Lis!-indult meg felém könyörgően.
-Ne gyere közelebb!-hátráltam-Menj innen! Soha többé nem akarlak látni!
-Kérlek ne csináld ezt még csak most ismertelek meg és..-de nem tudta tovább mondani mert közbe vágtam.
-Most ismertél meg de már el is veszítettél. És utoljára mondtam hogy menj el!-néztem rá, majd kis idő után megfordult és elment.
Behunytam a szemeimet és mint a vízesés úgy tört ki belőlem a sírás.
Felrohantam a szobámba kulcsra zártam az ajtót és a fejemre húzva a takarót üvöltöttem.
A párnám már csurom vizes volt a sok könnytől, szemeim pedig teljesen kiszáradtak. Teljesen megnyugodva álltam fel, de a szívemben még mindig egy hatalmas űr tátongott. Hiányzott, nagyon is. A csókja, az illata, az ölelése, mindene, az egész lénye! De átvert. Amíg én nagyon is komolyan gondoltam azt hogy szeretem, addíg ő csak azért csókolt és mondta azt hogy szeret hogy kibéküljünk. Nagyot sóhajtva sétáltam le a lépcsőn, egyenesen a konyhába ahol éppen a családom pakolta le a cuccait.
Megtorpanva néztem rájuk, ők pedig aggódó tekintettel mértek végig.
-Azt hittük már alszol!-mondta anya majd felállt és odasétált hozzám.-Mi történt?-kérdezte mire én csak egy legyintéssel jeleztem hogy nem nagy ügy, pedig nagyon is az volt.
-Csak inni jöttem le-mondtam és egy pohár vízzel a kezemben mentem vissza a biztonságot nyújtó szobámba. Miután a pohár az utolsó cseppig kiürült ledőltem és gondolkodni kezdtem. Mindenen. De legfőképp Shawnon. Azon hogy hogy tehette ezt velem. A szívemen most apró darabokban hevert és nem éreztem semmi értelmét az életemnek. Szemeimet lecsuktam, talán majd az álomvilág egy jobb helyre repít, ahol minden szép és jó. Türelmetlenül vártam hogy végre elaludjak, hogy megszűnjön a szívemben tátongó űr és fájdalom, majd nem sokára el is nyomott az álom.

______________

Sziasztok!!
Na végre ihlet! Bocsánat a néhol lehetségesen előforduló helyesírási hibákért és azért is hogy ilyen későn rakom fel de sajnos most végeztem vele! Nagyon sokat szenvedtem ezzel a résszel, azért hogy tartalmas és hosszú is legyen, remélem sikerült...
2018.07.16.
❤️