Mostanában nagyon sokat gondolkodtam mindenen. Rengeteg minden történt velem, átestem egy szakításon és nyugodtan kijelenthetem hogy az utána következő egy hónapban átéltem a poklot. Felvettek "álmaim" gimijébe, amiről utána kiderült hogy nem is olyan "tökéletes" mint amilyennek első látásra az volt sőt, borzalmas és jelenleg sem vagyok valami jól. Nyár közepe óta az egész életem megváltozott, teljesen más lett minden mint azelőtt és azt hiszem ez azért lehet mert kezdek felnőni, hiába vagyok csak 15 éves. Kezdem teljesen máshogy látni a dolgokat.
Egyre kevesebb időm van. Ma már kevésbé érdekel egy olyan ember élete, aki nem is ismer és a létezésemről sem tud, egyszerűen már van fontosabb dolgom is annál, hogy a különböző közösségi oldalakat bújjam 0-24-ben, egy ember miatt aki sosem látott és nagy valószínűséggel nem is fog. Szeretem Shawnt, félreértés ne essék, csak mint az előbb említettem úgy érzem kezdek kinőni ebből.
Most tisztán emlkészem arra amit anya mondott nekem még a Shawnos rajongásom kezdetén: "Pont most vagy ebben a korban, majd úgyis kinövöd" és emlékszem hogyan bizonygattam hogy én bizony ezt soha nem növöm ki és hogy ez hülyeség, erre ő csak nevetett aztán megölelt. Hát igen. Teljes mértékben igaza volt. Most értem el azt a kort hogy "kinőttem" a rajongásból, ez pedig az egyik oka annak hogy nem volt folytatás itt sem és a másik sztorimban sem. A másik oka, hogy az utóbbi időben teljesen megfeledkeztem róluk.
Aztán ma eszembe jutottak. Gondoltam megnézem őket és csodálkozva tapasztaltam hogy 24K ezen, 14K a másikon, úgy hogy egyáltalán egy szót sem írtam, azon sem csodálkozom ha páran azt hitték meghaltam de tényleg.
Szóval most hogy nagyjából tudjátok a dolgokat, jönne a klisés szöveg hogy meg szeretném köszönni. De jelen esetben nálam ez egyáltalán nem klisés, mert én tényleg nagyon hálás vagyok hogy ennyien olvastátok/olvassátok a könyvemet, viszont úgy döntöttem nem szeretném folytatni. A sztori valószínűleg fent marad de nem lesz folytatás. Lehetséges hogy majd belekezdek egy új könyvbe, de akkor más profilról, vagy pedig csak nevet váltok itt és az már nem fanfiction lesz. Nem hiszem hogy sok embernek fog hiányozni a történet, mert véleményem szerint nem volt olyan jól megírva hogy bárkiben is "mély" nyomot hagyjon hogy befejezem, de ha mégis akkor ezt is nagyon szépen köszönöm.
Nem tudom hányan olvastátok ezt el, de ha elolvastad akkor mégegyszer nagyon köszönök mindent!
❤️
2020.február 29.
_______________________
YOU ARE READING
Bring it back... || Shawn Mendes fanfiction
Romance"-Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el! -Megígérem!-válaszoltam, majd egy lágy csókot nyomott a számra és tovább néztük ahogy a nap lassan eltűnik a horizont mögött." "-Csak annyit kérek hogy tartsunk szünetet!-kiabálta már Ő is teljes hangerővel. Sz...
