Bring it back... || Shawn Mendes fanfiction

13.

Soha nem értettem, hova szalad az idő. Még csak most lett vége az iskolának, a folyamatos tanulásnak és szenvedésnek, máris augusztus végén jártunk. A nyár egy röpke kis pillanat alatt elröppent, úgy hogy észre sem vettük. Odakint esett az eső, sötét volt és fújt a szél, a nap még csak egy pillanatra sem sütött ki.
A dolgok semmit sem változtak, mentünk ide oda a srácokkal, Cameronnal pedig még mindig együtt vagyunk, amit Shawn máig sem néz jó szemmel. Hát igen, Shawn. Talán egy kicsit elege lett ebből a haragtartósdiból, mert egyre többet beszélünk, igaz, nem úgy mint amikor még minden rendben volt, de ez is megteszi...valamennyire. Igazából baromira hiányzik. Hiányzik az ölelése, a nevetése, a viccei, mindene hiányzik. Baromira. De ha neki így jó, akkor legyen, talán egyszer megtörik és újra a legjobb barátomnak mondhatom.
Sóhajtva álltam fel a konyhaasztaltól és a nappaliba sétáltam, ahol a fiúk videójátékoztak, a lányok pedig nevetve nézték őket. Shawn mint mindig, most is csak mellettük ült és némán nézte az eseményeket. Rohadtul bűntudatom volt, elvégre az én hibám hogy ebből az mindig vidám és boldog fiúból egy mindig kedvtelen és szomorú, csak néha-néha mosolygó fiú lett. Szó nélkül odasétáltam hozzá és lehuppantam a mellette lévő helyre. Ő csak csodálkozva rámnézett, majd a fejét megrázva felállt és felsétált a szobájába....szóval akkor ma sincs jó napja.
Utána mentem, majd halkan beléptem az ajtón. Háttal ült nekem, kezében a gitárjával, halkan énekelt, egy számomra ismeretlen dalt. Bizonyára nem vette észre hogy bejöttem, ugyanis tovább folytatta a zenélést, én pedig csak a falnak dőlve, csukott szemmel hallgattam.
-"Just act like you love me, so I can go on..."-fejezte be a dalt, és csöndben bámult maga elé.
-Ez gyönyörű volt.-suttogtam, mire ijedten hátrakapta a fejét. Halványan rámosolyogtam majd mellésétálva leültem az ágyra. A fejemet lehajtva kezdtem el gondolkodni, ennek a zenének is (mind mindegyik másiknak) rengeteg mondanivalója volt.

"Just act like you love me, so I can go on„ -  "Csak tégy úgy mintha szeretnél, szóval tovább tudok menni„

-Kiről írtad?-kérdeztem némi gondolodás után, majd újból felnéztem rá. A szobában félhomály volt, de így is láttam ahogyan keserűen elmosolyodik és megcsóválja a fejét.
-Rólad.-mondta halkan majd felnézett rám. A lélegzetem hirtelen elakadt és csak meglepettem néztem gyönyörű barna szemeibe, amelyek szomorúan csillogtak.
-R...rólam?-dadogtam, mire bólintott.
-Lis én...-kezdte majd a gitárt lerakva felállt.-Nem bírom.-mondta, mire kérdőn néztem rá.
-Nem igazán értelek. Mit nem
bírsz?-álltam fel én is így szemtől szembe álltunk egymás előtt.
-Ezt az egészet. Utálom nézni, hogy Cameronnal együtt vagytok. Utálom nézni, hogy szeretitek egymást, pedig örülnöm kéne neki, de nem megy. Utálom nézni, hogy Ő tesz boldoggá téged, mert tudom hogy nekem kéne. Utálom nézni hogy boldog vagy mellette, hogy meg tud nevettetni, mert azt szeretném hogy miattam nevess, mellettem kéne lenned. Nekem kéne felvidítanom mikor szomorú vagy, együtt nevetnem mikor vidám, vagy akár egyetlen szóval teljesen zavarba hozni. Az kéne hogy egyetlen érintésemtől libabőrös legyél, vagy a csókjaidtól mámorító érzésekbe esnem, este ölelkezve, éjszaka egymásba gabalyodva aludni, majd reggel az édes szuszogásodra ébredni. Később összeházasodni, majd családot alapítani és mikor megöregedtünk egymás kezét fogva elmúlni. Lehet hogy ez most túl nyálas, de ezt akarom. Nem bírom tovább titkolni. Mindennél jobban szeretlek és ez soha nem változik.-fejezte be én pedig csak könnyes szemekkel bámultam az arcát.
-Sha..Shawn én...-dadogtam, de inkább hagytam és ennyit mondtam.-Én is szeretlek.-néztem a szemébe, majd odafutva hozzá megcsókoltam. Egyszerre nyögtünk fel az érzéstől, majd kezemet a mellkasára helyeztem, így éreztem gyors szívverését. Könnyeim megállás nélkül folytak le az arcomon a boldogságtól.
Mikor elváltunk, mosolyogva néztem rá, Ő pedig csak egy egyszerű mozdulattal törölte le az arcomról a könnycseppeket.
-Szeretlek.-mondtam és sóhajtva a vállára hajtottam a fejem.
-Én is szeretlek.-mondta egy puszit nyomva a fejemre, majd az enyémre hajtotta a sajátját.
Ott álltunk ketten, csak Ő és én. Végre bevallva egymásnak hogy pontosan mit is érzünk. Nem törődtünk a következményekkel, amik bizonyára még lesznek, de együtt megoldjuk. Most csak éltünk a pillanatnak és élveztük a szerelem mámorító érzését.

__________________

2018.09.29.
❤️