Egy Akatsukis Szerelme 2.évad: Iwagakure Akina /BEFEJEZETT/

15: Halottnak hitt Uchiha

Fáradtan nyitottam fel szemeimet.
- Nem valami jó dolog széken aludni. - jegyeztem meg magamnak
Ekkor a kilincs lenyomódott, és az elrablóm lépett be rajta.
Nem volt rajta kalap, így alaposan megnéztem arcát.
- Ki vagy te?
- Ugyan ezt a kérdést tetted fel.
- De nem kaptam rá választ.
- Igaz, a nevem Uchiha Itachi.
- Uchiha Itachi?
- Igen.
- Nem lettem okosabb.
- Elég ha annyit tudsz, hogy Uchiha Sasuke bátya vagyok.
- Mivan?!
- Igen. Én voltam, az aki lemészárolta a saját klánját. - mintha itt a hangja elszomorodott volna.
- De Sasuke-kun él.
- Egyedül az öcsémet hagytam életben, hogyha erőssé válik, akkor öljön meg.
- De mégis itt vagy.
- Nem engem ölt meg.
- Akkor kit?
- Egy másik embert ölt meg, aki felvette az alakomat.
- Ezt értem mostmár, de honnan ismered a szüleimet?
- Ezt majd apádtól kérdezd meg.
- Hehe, jó vicc, mintha innen megtudnám őt kérdezni.
- Akkor a kérdésedre nem kapsz választ, mert innen nincs menekvés. Mégha keresnének is, akkor sem tudnák, hogy hol vagy.
Ajkaim megremegtek, szemeim bekönnyeztek, majd utat is törtek maguknak.
- Ne sírj, nem sokára elmegyünk innen. Nem időzunk sokáig egy helyen.
- De én nem megyek veled sehova, én haza akarok menni.
- Törödj bele kislány.
- A nevem Akina! Iwagakure Akina, nem kislány!
Testemet elöntötte a düh, szomorúság.
Körülöttem vörös chakra jelent meg.
- Áh, értem. Szóval kaptál édesanyád rókájának, chakrájából.
Ahogy ezt meghallottam, mély levegőt vettem és kifújtam.
A chakra eltünt.
- Honnan tudsz, anyám rókájáról?!
- Azt nem tőlem kell tudnod.
- De ha nem tőled, akkor kitől?!
- Akkor a kérdésed, megválaszolhatatlan lesz.
Hátat fordított, lenyomta a kilincset, és ki is ment.
- Nagyszerű. - morogtam orrom alatt.

*Azula szemszöge*
Egész éjjel nem aludtunk. Vártuk, hogy Akina hazajöjjön, de ez nem történt meg.
A Hokagénak is szóltunk, hogy Akina eltünt.
Egy csapat ANBU ügynököt indított el, azzal a feladattal, hogy keressék meg Akinát.
Én is ezt teszem Hinatával, épp őt keressük.
- Akina! Kincsem, merre vagy?!
Ágról ágra ugráltam, reménytelenül.
A lányom eltünt, és ez azért mert óvatlan voltam.
Leugrottam a földre, és sírva rogytam le.
- Azula. - ugrott mellém Hinata.
- Milyen anya vagyok én? A lányom eltünt, nem tudunk róla semmit.
- Azula, ne mondj ilyet, jó anya vagy. Akina előfog kerülni, hiszen olyan mint Deidara és te.
- De semmilyen nyomot sem találtunk, vagy valamit amire juthatunk.
- Nyugodj meg, ha elveszted az eszed nem jutunk semmire. Gyere menjünk tovább. - nyújtotta felém kezét.
Elfogadtam, majd egy húzással felrántott a földről.
- Akkor mehetünk?
- Igen.
Felugrottunk a fára. Alig haladtunk valamit, mikor megszólaltam.
- Hinata, ha használnád a Byakugan szemed?
- Egy próbát meg ér. Byakugan.
Míg Hinata körbenézett, nagyon reménykedtem, hogy talál valamit.
- Nah?
- Semmi, nem látom.
- Akkor menjünk tovább.

*Tenshi szemszöge*
Akina eltünt.
Senki nem tud róla semmit.
Úgy döntöttem, körbe nézek Konoha határainál, és azon is túl. Megkell, hogy találjuk, ha valami baja esik...
Magamra csatoltam fegyvereimet, és indultam is, egy perc vesztegetni való időm sincs.
- Tenshi.
- Mit akarsz Sumaru?
- Veled megyek.
- Nem, te segíts a szüleinek, és a Hokagénak.
- Rendben van. Te merre mész?
- Én körbe nézek, Konoha határain, és azon túl.
- Rendben van. - tünt el.
- Akina, megtalállak téged. Ha éjjel, nappal szünet nélkül haladnom kell, megteszem, csak kerülj elő. Kérlek.
Mikor elértem, Konoha határát bíztam benne, hogy Akina valahol itt lesz.
Megállás nélkül haladtam, egy percet sem pihentem.
Sokkal fontosabb, hogy megtaláljam Akinát, minthogy pihenjek.
A fákon ugrálva, egy kisebb kunyhót vettem észre.
Leugrottam a talajra, és közelebb mentem.
Benéztem az ablakon, szemeim kitágultak.
Akinát láttam, egy székhez kötözve, vála fel le mozgott...sírt.
- Akina, Akina! - szóltam neki, közepes hangon.

*Akina szemszöge*
- Akina, Akina!
Felemeltem fejemet, és kinéztem.
- Tenshi. - suttogtam, nagyon megörültem végre itt hagyhattam, ez az Uchihát és ezt az átkozott helyett.
Ekkor Tenshi eltünt. Biztosan beakart osonni.
Nagyon féltettem őt, hogy Itachi rátalál, vagy észre veszi őt.
Ekkor az ajtó kilincs nyomódott le, összerezzentem.
Az ajtón nem Itachi, hanem Tenshi lépett be.
- Tenshi.
- Akina. - termett előttem, majd szorosan ölelt magához.
Fejemet válába fúrtam, könnyeim mint a zápor, úgy hullottak.
- Ne sírj, elviszlek innen.
Elengedett, majd oldozni kezdte a kezemet, és lábomat.
Mikor a kötelek nem szorították végtagjaimat, nyakába ugrottam.
- Hát eljöttél értem.
- Persze, hogy el. Mondtam, hogy szeretlek, az életemet adnám érted. De most kapd fel a fegyvereidet, és tünjünk innen.
Bólintottam, majd úgyis tettem, ahogy mondta.
- Gyere. - kapott fel mennyasszony pózban, és a kijárat felé szaladtunk
Reméltem, hogy nem futunk bele Itachiba, de nem így lett.
Hamar észre vette, hogy szökünk, utánnunk is eredt.
- Szóval ő rabolt el téged?
- Igen.
- Megkéne állnom, és megküzdeni vele.
- Ne, ne tedd. Ő egy Uchiha.
- Uchiha?
- Igen, ő Uchiha Sasuke bátya, Uchiha Itachi.
Tenshi nem szólt semmit, gyorsabban kezdett el ugrálni az ágakon, mert eközben már kiértünk az erdőbe.
Egyszer kétszer mindketten hátra néztünk, Itachi megállt, nem követett tovább.
Mert eközben már Konoha határain voltunk, nagyon megörültem, vége ennek az egésznek.
Szorosabban bújtam Tenshihez, attól félve, hogy újra vissza kerülök Itachihoz.
- Ne félj, itt vagyok, már nincs semmi baj.
Megpillantottam Konoha kapuit.
- Végre itthol.
- Tenshi, Akina.
- Hokage uram.
- Bácsikám.
- Innen haza viszem őt, szólj mindenkinek, hogy Akina előkerült.
- Értettem uram. - mielőtt bármit is mondhattam volna Tenshi, eltünt.
Naruto bácsikám haza vitt, de útközben elaludtam.
Bevitt szobámba letett az ágyra, és betakart.

Körülbelül egy órát aludtam. Felkelltem, nyújtózkodtam egyet.
Bele nyúltam fiókomba, és elővettem egy képet, amit még egyszer anyáék szobájában találtam.
Anya megengedte, hogy eltegyem, eltettem.
A képen apa és én voltunk, kisbaba voltam még akkor.
Apa karjaiban tartott.

- Milyen titokról beszélt Itachi? Mit titkolnak a szüleim?
Szemeimben könnyek gyülekeztek, figyelmem az ajtó kilincsre szegeződött, ami lenyomódott.
Oda ugrottam, kezemet ökölbe szorítottam, vártam hogy kilép be rajta.
Az ajtó lassan kinyilt, én pedig ütésre emeltem öklömet.
Apám elkapta öklömet.
- Kincsem beszélnünk kell, hm.
Anyám és apám beléptek szobámba, az ajtót bezárták.
Leültünk az ágyamra.
- Először is kincsem, ki rabolt el téged?
- Uchiha Itachi.
- Itachi? Hm?
- Igen, és ismert titeket. Valamilyen titokról beszélt. A te, titkodról beszélt apa.
Apa és anya összenéztek, én pedig értetlenül néztem rájuk.
- Elkell neki mondani szivem, nem titkolhatjuk tovább
- Igazad van drágám, hm
- Én is itt vagyok.
Apa és anya rám nézett, mindketten mélylevegőt vettek, és fújták ki.
- El kell mondanom, hogy milyen titokról is van szó, hm.