Egy Akatsukis Szerelme 2.évad: Iwagakure Akina /BEFEJEZETT/

44: Segítek neked! 2.rész

Vidáman nyújtózkodtam egyet.
Gyorsan magamra kaptam ruháimat, és végeztem el reggeli rutinomat.
- Hékas, te hova készülsz? - kapta el gyengéden csuklómat Tenshi.
- Készen állok.
- Hm? Mire?
- Sajnálom drágám, de nem érek rá. - pusziltam meg ajkait, és elrohantam ottholról Sasorihoz.
Hamar oda értem. Türelmetlenül kopogtattam ajtaján. Az ajtó lassan kinyilt, és Sasori állt előttem.
- Akina...
- Készen állok!
- Biztos?
- Igen. Készen állok arra, hogy mindent elmondjak.
- Rendben van. De először gyere egyél valamit.
- Rendben köszönöm. - léptem beljebb.

...

- Akkor meséld el nekem, az álmaidat.
- Rendben van... - kezdtem el mesélni, álmaimat elejétől a végéig mindent elmeséltem.
Egy kis részletet sem hagyva ki belőle.
- ... ennyi. - fejeztem be.
- Ilyeneket csinált veled?
- Igen.
- Ez furcsa.
- Hogy érted?
- Amikor létezett az Akatsuki, Itachi egyártalán nem volt ilyen.
- De ő...tényleg...nos...
- Azt szeretnéd kérdezni, tényleg igaz-e, hogy lemészárolta a klánját?
- Igen.
- Igen ez igaz. De ebbe ne menjünk bele, mert most erre nincs szükség. Most meséld el nekem, amikor elrabolt, de...
- De?
- Csukd be a szemed, és próbáld meg újra átélni.
- Rendben. - csuktam be szemeimet. Csukott szemekkel meséltem el mindent. Mintha azt a napot, újra áttéltem volna. De most nem féltem, mert így legalább elfelejtem, és tovább lépek rajta.
- Aztán Tenshi kiszabadított. - nyitottam ki szemeimet.
- Szóval így történt.
- Igen.
- Most őszíntén válaszolj nekem.
- Rendben van.
- Hogy érzed magad, hogy most elmondtad az álmaidat?
- Jobban, mintha egy szorongató lánctól szabadultam volna meg.
- És, most hogy újra átélted azt a napot?
- Az elején mikor meséltem, féltem és az igazság az, hogy felzaklatott, de amikor közeledtem a végéhez megkönnyebbültem.
- Akina, amit most fogok neked mondani, szóról szóra megkell tenned.
- Értettem.
- Minden nap, amíg nem érzed azt, hogy tényleg véglegesen elnem felejtetted...
- Igen?
- Valakinek elmondod, mindezt amit most nekem.
- De ha most, úgy éreztem, hogy ha valamitől megszabadultam volna, akkor miért kell elmondani?
- Azért mert, ez bármikor visszatérhet, hogy megilyedsz a dologtól.
- Értem.
- Vagy attól is megilyedhetsz, hogyha nyugovóra térsz, és lecsukod a szemed újra átéled azt a napot, és az álmaidat.
- Szóval ezért kell elmondani valakinek, hogy ne essek vissze ebbe, és ne térjen újra vissza?
- Pontosan. Ha így cselekszel, elfogod tudni felejteni azt a napot amikor elrabolt, és az álmaidat is eltudod felejteni.
- A sebekkel mi lesz?
- Nem maradandóak elfognak múlni csak idő kell.
- Nah és a lánc nyomok? - mutattam fel csuklómat.
Sasori megfogta kezemet, és alaposan megnézte a nyomokat.
- Esténként szoktál tenni rá vízes ruhát?
- Nem. Kéne?
- A vízesruha jót tenne.
- Reggelig legyen rajta, vagy csak egy pár percig?
- Reggelig.
- Rendben.
- De jó hideg legyen, ne legyen meleg, langyos hanem jó hideg, és jól tekerjétek fel rá.
- Lehet is cserélni rajta a ruhát?
- Igen. Amikor úgy érzed, hogy a vízesruha kezdi átvenni a testhőmérsékleted, akkor érdemes újra bevízezni.
- Sasori...
- Igen?
- Hogyan köszönhetném meg neked?
- Ugyan, nem kell köszönnöd, szívesen segítettem, és máskor is.
- Köszönöm. - álltam fel, majd megöleltem Sasorit.
Ölelésem viszonozta, majd eltolt magától, és megsimogatta fejemet.
- Akkor tegyél így, ahogy elmondtam, rendben?
- Igenis Sasori. De most már mennem kell. - búcsúztam el tőle, és távoztam.

*Sasori szemszöge*
Ahogy Akina elment, én is elindultam Deidaráékhoz.
Ajtójukon kopogva vártam, hogy az ajtó nyitódjon.
Hamarosan kiis nyílt, és Seichi állt előttem.
- Sasori-mester.
- Szia. Anyukád, meg apukád, itthol van?
- Persze, gyere csak be.
Beléptem, és Seichire néztem, aki bezárta az ajtót, és rám nézett.
- Konyhába vannak.
- Köszönöm. - mentem a konyhába.
Deidara és Azula ott voltak.
- Sasori.
- Sasori-mester, hm.
- Beszélni szeretnék veletek.
- Gyere ülj le. - ültek le. Követve példájukat, én is helyet foglaltam.
- Valami baj van, hm?
- Akinának... - csapódott az ajtó, és Akina lépett be rajta.
- Zavarok?
- Nem kincsem, hm.
- Gyere ülj le.
- Akina, képes vagy a szüleidnek is elmesélni, azt ami veled történt?
- Igen. - ült le mellém, és elkezdett mesélni.
Mindent elmondott, ahogy nekem is elmondta.
Azula aggódó tekintetekkel figyelte lányát, és várta, hogy befejezze.
Deidara dühvel, és aggódással várta, hogy vége legyen.
- És most itt vagyok. - fejezte be a mesélést.
- Akkor Sasori-mester, ez azt jelenti, hogy Akina képes lesz elfelejteni, hm?
- Igen, ahogy nektek is mondtam...
- Ahogy nektek is mondtam?
- Akina, mikor elvittelek magamhoz, hogy megkérdezzelek téged mi a baj. Eljöttem a szüleidhez, és nekik is elmondtam.
- Aha.
- Kincsem annyira örülök, hogy sikerült. - állt fel Azula, és szoros ölelésbe vonta lányát.
Deidara követve felesége példáját, ő is szorosan ölelte meg őt.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el nektek.
- Semmi baj hercegnőm, hm.
- Nem voltál még rá képes.
- De mostmár minden rendben van, és ez a lényeg, hm.
- Bizony. Nekünk csak az a fontos, hogy te jól legyél.
- Anyád és én nagyon aggódtunk, de mostmár jólvagy, és minden rendben. Ezaz ami számit, hm.
- Szeretlek titeket.
- Mi is téged.
- Sasori-mester, neked is köszönjük, hm. - állt elém.
Felálltam és kezet fogtam Deidarával.
- Ugyan, szívesen tettem.
- Tényleg nagyon köszönjük Sasori.
- Semmiség volt.
- Akkor én lassan megyek is. - búcsúzott Akina szüleitől, és tőlem.
- Lassan én is indulok.
- Rendben, hm.
- Mégegyszer köszönjük.
- Semmiség. - fogtam kezet Deidarával, és én is haza indultam.