Egy Akatsukis Szerelme 2.évad: Iwagakure Akina /BEFEJEZETT/

43: Segítek neked! 1.rész

- Nem próbálsz meg aludni? - nézett rám, mielőtt szemei lecsukódtak volna.
- Nem. Elmegyek egy kicsit sétálni.
- Megyek veled. - ült fel, de csuklója után kaptam. Kérdőn nézett rám, én csak gyengéden visszarántottam.
- Te csak pihenj. Én jól leszek, csak sétálni megyek. Jövök nem sokára.
- De apukád azt mondta, hogy egy percre se hadjalak téged, és eszem ágában sincsen.
- Kedvesem... - vettem arcát kezeim közé. - ne aggódj, minden rendben lesz. Csak sétalni megyek. Te csak pihenj.
- Hm...
- Kérlek
- Nem tudom...
- Kérlek szépen
- Nem szívesen engedlek.
- Nah, kérlek. Ígérem, hogy nem lesz semmi baj.
- Nah jó, legyen. De ahogy sétáltál, azonnal gyere haza!
- Rendbem kincsem, te meg pihenj addig. - nyomtam egy csókot ajkaira.

...

Fáradtan sétálgattam. De kell a friss levegő. Elaludni úgysem merek. Félek, hogy újra visszatér, és azt nem szeretném.
- Akina?
- Hm? - néztem fel fáradt szemeimmel Sasori mesterre (?)
- Téged mi lelt?
- Hosszú történet. - ásítottam egyet.
- Gyere meséld el. Időm van. - fogta meg csuklómat, és gyengéden húzni kezdett maga után.
Ahogy a házához értünk, elővette a kulcsot. A zárba helyezve elfordította, és az ajtó kinyilt.
Előre engedett. Egy fáradt mosollyal, mosolyogtam rá, majd beléptem.
Bementünk a konyhába, ahol öntött egy forró teát, amit lassan szürcsölni kezdtem.
- Szóval akkor, mi is történt veled? Miért vagy ennyire fáradt?
- Rémálmaim voltak.
- Rémálmaid? Miről?
- Nem miről, hanem inkább kiről.
- Ezt, hogy érted?
- Itachi jelent meg folyton az álmomban.
Sasori szemei tágra nyíltak, de hamar rendezte arcvonásait.
- De őt honnan ismered? Őt még az öccse Uchiha Sasuke ölte meg, még régen. Mielőtt létezett...
- Az Akatsuki.
- Tudsz róla?
- Igen. Emlékszel amikor elraboltak?
- Igen emlékszem.
- Nos, aki elrabolt Itachi volt.
- Tessék?
- Itachi rabolt el. Említett egy titkot. Mikor Tenshi kiszabadított, apámtól megtudtam az Akatsukinak nevezett szervezetett, aminek tagja volt, Kisame mester, te, és Uchiha Itachi.
- De Itachi, hogy... mikor ő meghalt?
- Azt mondta, hogy Sasuke-kun nem őt ölte meg.
- Értem. És az álmodban mindig őt láttad?
- Igen.
- Azokat is tőle kaptad? - mutatott csuklómra. Tekintette nyakamra csúszott, ahol durván megharapta, és az arcomon ételenkedő sebre.
- Egy kunaival. Az oldalamon, combomon, arcomon is megkarcolta a bőröm. A csuklómon lévő nyomokat, meg lánc okozta...
- Folytasd.
- Egy genjutsuba zárt, ahol láncok fogták le csuklómat, és a bokámat, ahogy próbáltam szabadulni a láncok úgy szorítottak... - szöktek könnyek szemeimbe, majd megráztam fejemet.
Fejemet az asztalra hajtva, kezdtem el sírni.
Sasori kezét éreztem hátamon. Ezek szerint felállt, és mellém állt, hogy vigaszt nyújtson.
- Tudom, hogy most még nehéz neked erről beszélned. De...
- De? - emeltem fel könnyes szemeimet, és ránéztem.
Kezeit gyengéden arcomra tette, és letörölte könnyeimet.
- Segítek neked.
- Tényleg?
- Igen. Segítek neked, hogy elfelejcsd azt a napot amikor elrabolt, és a rémálmaidat.
- Hogyan?
- Beszéni fogsz róla, és megpróbálod elképzelni mintha újra átélnéd, csak nem most.
- Akkor mikor?
- Amikor úgy érzed, hogy készen állsz beszélni róla, és elképzelned.
- Gondolod, hogy így sikerülni fog?
- Igen, mert ha így teszel akkor szembe nézel a félelmeddel, és legyőzöd.
- Köszönöm Sasori mester. - öleltem meg, amit viszonzott is.
- Most menj haza, és próbálj meg aludni, rendben? - tolt el magától.
- Rendben.
Elbúcsúztam Sasoritól, és haza vettem az irányt.

*Sasori szemszöge*
Amit Akina mesélt, hogy Itachi rabolta el, és megjelent az álmaiban, nem akartam elhinni. Látszott rajta, hogy rég nem aludt, ezért döntöttem úgy, hogy segítek neki.
Meghát Deidara lánya, és Akina számomra olyan mintha a húgom lenne. Kis kora óta ismerem, és jóba vagyok vele.
- Vajon Deidaráék tudják, hogy Akina ki miatt ilyen? - fordult meg a kérdés a fejemben.
Úgy döntöttem, hogy elmegyek Deidaráékhoz, és beszélek velük.

...

Kopogtattam ajtójukon, ami hamar ki is nyílt.
- Sasori mester, hm.
- Deidara, beszélni szeretnék veled, és Azulával.
- Gyere, hm. - állt el az ajtótól.
Belépve a konyhába vettem az irányt.
- Sasori, valami baj van?
- Bészélni szeretnék veletek.
- Rendben. Foglalj helyet.
- Köszönöm. - foglaltam helyet, majd Deidara is bejött, és helyet foglalt.
- Valami baj van, hm?
- Beszéltem Akinával.
- Mit mondott neked? Nekünk semmit sem mondott. - ült le férje mellé Azula.
- A sebeket, és a kezén lévő nyomokat...Itachi okozta.
- Itachi, hm??!
- Igen.
- De hogy?
- Találkozott megint vele, hm?!
- Nem. A rémálmaiban jelent meg.
- Neked elmondta, hm?
- Félig.
- Sasori, neked mit mondott?
- A sebeket tőle kapta. Az arcán, oldalán, combján egy kunaival sebezte meg. A csuklóján ételenkedő lánc nyomokat is ő okozta...
- Azok lánc nyomok, hm?
- Igen. Azt mondta, hogy Itachi genjutsuba zárta, csuklóját és lábát láncok fogták le, ahogy próbált szabadulni a láncok úgy szorították.
- De nekünk miért nem mondta el? - kezdett el sírni Azula.
- Drágám, hm. - karolta át feleségét.
- Azula, nekem se mondott el mindent, látszik rajta, hogy még van valami.
- Akkor most mi lesz?
- Azt mondtam, hogy segítek neki.
- Hogyan, hm?
- Úgy hogy, elmondd mindent, hogy Itachi mit tett vele, és megpróbálja elképzelni, azt a napot amikor elrabolta, megpróbálja újra átélni.
- És gondolod, hogy sikerülni fog, hm?
- Igen, mert szembe nézz vele, és így képes lesz elfelejteni. De van egy kérésem hozzátok
- Milyen kérés, hm?
- Ne említsétek meg neki, ezt hogy elmondtam nektek.
- Rendben. De honnan fogjuk tudni, hogy sikerült neki elfelejteni?
- Én magam foglak titeket értesíteni.
- Rendben van, hm.

*Akina szemszöge*
Estig nem kelltem fel. Tudtam aludni, úgy hogy nem jelent meg az álmomban. Tenshi hamarabb felkellt mint én.
Mikor felkelltem, már az asztalon volt a vacsorám. Mindet megettem.
Lassan nyitódott az ajtó.
- Jól aludtál hercegnőm? - támaszkodott az ajtónak.
- Ha tudnád milyen jól.
- Örülök neki. - jött oda hozzám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
- Megyünk zuhanyozni?
- Gyere kincsem. - fogta meg kezemet, és a fürdőbe mentünk.
Levettük ruháinkat, és a víz alá álltunk.
A meleg víz kellemesen cirógatta bőrömet, de egyben az arcomon lévő karcolást csípte, aminek hatására felszisszentem.
- Valami baj van hercegnőm?
- Semmi baj.
- És ezt nekem akarod bemesélni?
- Fáj ez a seb. - mutattam arcomra.
Tenshi arcomhoz hajolt, és lágyan végig csókolta sebemet.
- Vedd le a kötéseket, hadd mossam körbe.
- Hm?
- Mármint a seb környékét, hogy ne fertőzödjön el.
- De csípni fog.
- Majd a karomba markolsz.
- Nem.
- Akina!
- De nem! Nem akarom!
- Ha akarod, ha nem akkor is!
- De...
- Nincs semmi de!
- Nah jó, rendben van.
- Nah azért. - mosolyodott el, és elkezdte levenni kötéseimet.
Ahogy a víz hozzáért, fájdalmasan szisszentem fel.
- Elhiszem, hogy csíp de muszály kibírnod.
- Rendben.
Ahogy végzet, szárazzra gyengéden megtörölt, sebeimet bekente, és újra bekötötte.
Ruháinkat felvéve, tértünk nyugovóra.