Egy Akatsukis Szerelme 2.évad: Iwagakure Akina /BEFEJEZETT/

17: Enyém leszel

Édes szuszogásra kelltem fel.
Kinyitottam szemeimet, mosolyogva néztem Tenshi nyugodt arcát.
Lágyan simogattam meg arcát, majd pusziltam meg homlokát.
Lassan ültem fel, felöltöztem, elvégeztem a reggeli rutinomat.
Úgy döntöttem, hogy reggelire Tamagoyakit készítek.
Neki is álltam, elkészíteni.
- Mégis kezdenék beleszeretni Tenshibe? Mert az tény, hogy biztonságba érzem magam, mikor átölel. - gondolat meneteimből egy köhögés szakított félbe.
Hátrafordultam.
Tenshi a falnak keresztbe tett lábakkal, és mellkasa előtt összefont kezekkel támaszkodott.
- Jóreggelt.
- Neked is Akina.
- Ülj le, nem sokára kész a reggeli.
Úgyis tett, leült és várta a reggelit, ami eliskészült.
Szedtem magamnak és Tenshinek is, majd a tányérokat az asztalra tettem.
- Tessék. - adtam oda neki, az evőpálcikákat.
- Köszönöm.
Csendben reggeliztünk, egyikünk sem szólt semmit.
Felálltam elmostam a tányérokat, majd szembe fordultam Tenshivel.
- Megyek edzeni.
- Menjek veled?
- Nem, nem szükséges, ha nem lesz kedvem úgyis vissza jövök.
- Rendben van. Vigyázz magadra, jó?
- Vigyázok.
Felszaladtam a szobámba felcsatoltam a felszereléseimet elköszöntem Tenshitől, és elindultam.
- Akina-chan.
- Sumaru.
- De örülök, hogy jól vagy. Minden rendben?
- Igen, köszönöm.
- Nagyon aggódtam érted.
- Köszönöm Sumaru, kedves tőled de most már jól vagyok.
- Hova tartasz?
- Edzeni mennék, de nem nagyon van hozzá kedvem.
- Akkor gyere menjünk sétálni.
- Hát jó.
Elmentünk sétálni.
- Öhm... Akina...beszélni szeretnék veled.
- Miről?
- Az érzéseimről.
- Hm?
- Tudod, amióta megláttalak azóta megbabonáztál engem. Számomra te vagy az igazi, veled szeretném leélni az életemet.
Később családot szeretnék veled alakítani, nagyon szeretlek.
Meglepődve hallgattam Sumarut.
- Tudom, hogy most nem tudsz válaszolni, de... - állt elém, megfogta kezemet és a szemembe nézett:
- ... igazat mondok. Bármit megtennék érted. Szeretlek, szeretném ha egyszer te lennél a feleségem. Megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel?
Elhúztam kezemet, majd ránéztem.
- Ne haragudj Sumaru. - fordítottam neki hátat, és elszaladtam.
- Egyszer, az enyém leszel. Nem adom fel érted a harcot, mert szeretlek Iwagakure Akina! - kiabálta utánnam.
Nem fordultam vissza, csak szaladtam vissza Tenshihez.

Szó szerint berontottam a házba, felszaladtam a szobába.
Leültem az ágyra. Elkezdtem keresgélni a táskámba.
Egy képre lettem figyelmes, ami a földre esett.
Felvettem.
Ugyanaz a kép volt.

- Apa. - szemeim bekönnyeztek, majd utat engedtek maguknak.
- Akina. - kopogott az ajtón Tenshi.
- Gyere csak be. - szipogtam.
Nem is kellett neki kétszer mondani, belépett.
- Mi a baj? - ült le mellém, majd megnézte a képet.
- Nem akartam ott hagyni, de hazudtak.
- Nah, gyere ide. - ölelt magához, majd elkezdte dörzsölni hátamat.
Könnyeim mint a zápor, megállás nélkül hullottak.
- Figyelj Akina...tudod, hogy én hozzám bármikor vissza jöhetsz. De én azt mondom, hogy menj haza és beszéld meg a szüleiddel ezt a dolgot. Hiszen csak szenvedsz. - törölte meg arcomat könnyeimtől.
- Úgy gondolod, hogy haza kéne mennem?
- Igen. Hozzám bármikor vissza jöhetsz, az ajtó mindig nyitva előtted.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
Felálltam mellőle, összepakoltam holmimat.
- Akkor haza megyek, és beszélek a szüleimmel. Köszönöm, hogy itt lehettem, igazából mindent köszönök. Azt is, hogy megmentettél Itachitól.
- Nem kell köszönnöd. Gyere, lekisérlek.
Lementünk, majd Tenshi kinyitotta előttem az ajtót.
Kiléptem a szabad levegőre, szembe fordultam vele.
- Vigyázz magadra.
- Te is nagyon. És ne feledd... legyen éjjel vagy nappal bármikor visszatérhetsz, az ajtó nyitva.
- Rendben van, mégegyszer köszönöm mindent. - egy gyors puszit nyomtam arcára, és haza futottam.

*Otthol*
- Anya, apa! - dobtam le a kanapéra táskámat.
Anyám és apám a nappaliban teremtek, szemeik könnyekkel voltak teli, ahogy az enyém is.
Hozzájuk szaladtam, és megöleltem őket, könnyeim utat engedtek maguknak.
- Kincsem, hm.
- Sajnálom, hogy elrohantam. Szeretlek titeket, és nem érdekell, hogy mi volt régen. A szüleim vagytok szeretlek titeket.
- Mi is téged drágám.
- Haragszol még, hm?
- Nem apa, szeretlek.
- Én is téged, hm.
Leültünk a kanapéra beszélgetni.
- Hol voltál?
- Tenshinél voltam.
Láttam, ahogy szüleim arcára egy kis rémület ül ki. Apa arcára nem csak rémület, hanem mintha egy kis düh is lenne.
- Ne aggódjatok, nem történt semmi rossz.
- Biztos, hm?
- Igen apa biztos, Tenshi csak egy barát.
Fejemet lehajtottam, hogy szüleim ne lássak.
- Valami baj van?
- Nem, semmi anya. Ha nem baj, felmennék a szobámba.
- Menj csak, hm.
Felálltam, megpusziltam szüleimet, és felmentem a szobámba.
Lefeküdtem, az ágyra és a plafont kezdtem el tanulmányozni.
Nem mintha, az olyan nagy érdekességet mutatott volna, de hát.
- "Egyszer az enyém leszel..." - megráztam fejemet, és próbáltam nem Sumaru beszédjére gondolni.
- "Hozzám bármikor vissza jöhetsz, az ajtó mindig nyitva előtted..."
Mély levegőt vettem, majd kifujtam.
Ajtómon valaki kopogott, tekintetemet egyből odakaptam.
- Szabad.
Apám lépett be, aki leült mellém az ágyra.
- Biztos hogy minden rendben, hm?
- Igen apa.
- Ha valami bánt, vagy zavar nekem vagy anyádnak elmondhatod, hm.
- Rendben apa.
Kedvesen mosolygott rám, nyomott homlokomra egy puszit, felállt, majd indult volna ki:
- Apa. - ültem fel ágyamon.
- Tessék, hm?
- Mégis lenne itt valami.
Apa visszajött, és leült mellém.
- Kérdezni szeretnék valamit.
- Mit szeretnél kérdezni, hm?
- Honnan lehet tudni, ha valaki szerelmes?
- Ha valaki szerelmes, akkor többet gondol arra a személyre. Szereti a közelségét, hm.
- Ennyi?
- Nem. Anyád sokkal jobban tudja az ilyeneket mint én, hm.
Nem sokára nyílt az ajtó, és az említett lépetbe rajta.
- Nem vagytok éhesek?
- Nem, hm.
- Nem. Anya kérdezni szeretnék valamit.
- Mit kincsem? - ült le másik oldalamhoz.
- Honnan lehet tudni, ha valaki szerelmes?
- Ha valaki szerelmes, akkor élvezi annak a személynek a közelségét. Gyomrod görcsbe rándul, ha olyan közel kerül hozzád. Elég ha csak meglátod, vagyha csak rá gondolsz, a szíved hevesebben kezd el verni.
- Mondtam, hogy anyád sokkal jobban tudja az ilyet, hm.
- Szóval ezek alapján könnyen meglehet mondani, hogy szerelmes vagy?
- Igen.
- Talán van olyan aki tetszik, hm?
- Nem, csak érdekelt.
- Rendben van kincsem.
- Ha valamit még megszeretnél tudni, szólj nekem vagy anyádnak, hm.
- Rendben apa.
Megöleltem szüleimet, majd anya kiment apa és én bent maradtunk.
- Kincsem, hm.
- Apa...sajnálom, hogy kiakadtam. Szeretlek téged, te vagy az édesapám rád mindig számíthattam, mindig mellettem voltál ha baj volt. Én szeretlek. Nem érdekell, hogy milyen szervezetnek voltál tagja. Nem érdekell az Akatsuki. Te az édesapám vagy, és szeretlek, szeretni is foglak téged.
- Lányom, én is szeretlek téged, hm. - könnyeztek be szemei, és az enyémek is, majd megöleltük egymást.
- Nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb neked, hm.
- Semmi baj. Hiszen nem tudtad, hogyan mondd el. Akármi is lesz, nekem te mindig az apám leszel, és én mindig a kicsi lányod leszek, akárhány éves is leszek. Nem akarlak titeket elveszíteni, soha de soha.
- Nem fogsz lányom, hm. Nekem mindig a kicsi lányom leszel, hm. - puszilta meg fejemet.
Percekig ültünk egymást ölelve. Nem érdekell, hogy 16 éves vagyok, én akkor is még gyerek vagyok. Akinek szüksége van szüleire.
Szülei támogatására.
Szülei ölelésére.
Elengedtem apát és mosolyogva figyeltük egymást.
- Pihenj egyet jó, hm?
- Rendben apa. Szeretlek.
- Én is téged hercegnőm, hm. - puszilta meg homlokom, majd összeborzolta hajamat és kiment.
Befeküdtem az ágyba, és újból a plafont kezdtem el nézni.
- Hogy milyen érdekes a plafon. Azt hiszem, többször fogom nézegetni.
Gondolataim Itachira terelődött.
Újra és újra láttam arcát, hallottam hangját fejemben.
- Még találkozunk Uchiha Itachi, de akkor mindent vissza fizetek neked. Ezt megígérem.