Egy Akatsukis Szerelme 2.évad: Iwagakure Akina /BEFEJEZETT/

40: Rémálom 2.rész

Egyedül sétálgatok. A nap fényesen ragyogott.
Egy tóhoz érek.
A víz kristály tisztán ragyog, de... egy alak áll a víz tetején.
Haját arcába fújja a szél, majd kisimitja.
Lassan közelít felém. Sharinganjai megvillannak.
- Itachi. - hátrálok, ahogy kiejtettem nevét.
- Úgy látom újból találkozunk. - vesz elő egy kunait, amit felém dob el.
Próbáltam kitérni a kunai elől, de az lábamba állt.
Megfogva a kunait rántom ki lábamból.
A sebből vér kezd szivárogni.
Egy kunaiért nyúlok, amit Itachi felé dobok, de kikerüli.
Aktiválta Sharinganját, ami ezuttal más volt.
Szemeivel szemembe nézett:
- Mangekyou Sharingan! - ahogy kimondta, láncok fogták le csuklómat, és lábaimat.
Vergődni kezdtem a láncok között.
Csuklómon, és lábamon a szorítás egyre erősebb lett:
- Ááh! Ez fáj! - ordítottam fel kínok kínján, majd nevetést hallottam.
Hirtelen Tenshi jelent meg előttem, aki egy másik lányt ölelgetett és csókolgatott.
- Tenshi. - suttogtam magam elé, majd szüleim és kisöcsém jelent meg.
Boldogok voltak.
Méghozzá hárman.
Én nem voltam ott.
Tenshi és a lány, szüleim, Seichi és a láncok eltüntek.
Lerogytam a földre. A kunai okozott sebből, még mindig szivárgott a vér.
Csuklómon ott ételenkedett a láncok okozta szorítás nyomai.
- M-Mi volt ez? - küszködtem könnyeimmel.
Egy kezet éreztem torkomon, ami felemelt a földről.
Alig kaptam levegőt.
- Ez egy genjutsu volt. Ami pár perc alatt történt és láttad, de az agyadnak mintha heteken, hónapokon át látad volna. - szorította egyre erőssebben torkomat.
- E-ezzel m-mith akarszh m-mondanih?
- Ez egy rendkívül hatalmas genjutsu, amely eltorzítja az áldozat időbeli érzékeléseit.
Nem kaptam levegőt. Szorítása torkomon egyre erősebb volt. Mikor azt hittem, hogy itt a vég, elhajított.
Egy fának csapódtam.
Sebemből még mindig szivárgott a vér, a láncok nyomai még mindig megvoltak, mindenem sajgott.
A levegőt gyorsan vettem. Remegő lábbakkal próbáltam felállni.
Egy nagy lökést éreztem, amitől szintén egy fába csapódtam.
Itachira emeltem tekintettem, aki lassú léptekkel közelített felém, majd legugolt elém:
- Szánalmas vagy. Anyád sokkal erősebb volt, aznap amikor találkoztam vele.
Remegő kezemmel próbáltam elkapni ruháját, de elhajolt.
- N-Ne m-merj l-lebecsülni e-engem.
- Ch, akkor is szánalmas vagy kislány akármit teszel, akármit is mondasz.
Szemeim bekönnyeztek.

Felriadtam. Mindenem sajgott. Kikelve az ágyból, átmentem a fürdőszobába.
Csuklómra néztem. Szemeim kitágultak, a láncok okozta szorítások, még megvoltak, ahogyan még a lábamon is.
A kunai okozott sebem is. Letisztítottam lábamról a vért.
Az ajtó kinyilt.
- Akina! Mi történt? - térdelt le mellém.
Próbáltam takarni lábamat, és csuklómat.
- Akina! - kapta el csuklómat, minek hatására fájdalmasan felszisszentem.
Tenshi megnézte csuklómat, lábamat és sebemet.
- Mi történt? Azt kérdeztem, mi történt?! - emelte fel hangját, amitől megilyedtem, és sírni kezdtem.
Ekkor gyengéd kezek öleltek át.
- I-Itachi. Vele álmodok két napja. A sebet egy kunai okozta, amit felém dobott. A csuklómon, és a lábamom láncok okozták.
- Láncok?
- Igen. Egy genjutsuba zárt.
- Milyen genjutsu?
- Téged láttalak, egy másik lányt csókolgattál és ölelgettél. Boldog voltál. Aztán a szüleimet, és a kistesómat láttam. Én nem voltam ott velük, és ők is boldognak tüntek.
- Miért nem mondtad el hamarabb? - kezdte el bekötni sebemet.
- N-Nem akartam, azt hittem, hogy elfog múlni. - töröltem le könnyeimet.
Tenshi felkapott, majd vissza vitt a szobába.
Magunkra terítette a takarót. Fejemet mellkasára helyeztem.
- Nem pihensz? Én úgysem merek vissza aludni, félek hogy visszatér.
- Nem. Fent maradok veled drágám. - puszilta meg fejemet, majd simogatni kezdte hátam.
- De kettőnk közül legalább te legyél kipihent.
- Értem ne aggódj. - fogta meg csuklómat, és simogatni kezdte a lánc nyomát. - Itachi. Mármint Uchiha?
- Igen. Uchiha Sasuke bátya. - ültem fel, majd ajkaimba haraptam.
- Mi a baj? - karolt át, majd nyakamba fúrta fejét.
- Sajog mindenem.
- Mégis mit csinált veled?
- A genjutsu után, elkapta a torkomot, és mikor azt éreztem, hogy itt a vég egy fának hajított. Ezután remegő lábbakkal felálltam, de ekkor egy lökést éreztem ami miatt megint egy fába csapódtam. Nem volt energiám felállni, sajgott mindenem. Itachi legugolt elém, és azt mondta, hogy...
- Mit mondott?
- Azt mondta, hogy szánalmas vagyok. Meghogy anyám, sokkal erősebb volt mikor találkozott vele.
- Hm? Itachi találkozott anyukáddal?
- Ezek szerint igen.
- De amit mondott nem igaz, mert nem vagy szánalmas. Tudom, hogy mire vagy képes szívem.
- Drágám...
- Igen hercegnőm?
- Megpróbálok aludni, de aludhatok a karjaid között?
- Hát persze. - puszilta meg fejemet. - Nem is kell kérdezned. Neked mindig lesz hely a szívemben, és persze az ágyamban is. - mosolygott perverzen.
- Jajj te. - csuktam le szemeimet.

Újra visszatértem, oda ahova elsőnek is voltam. Csak egy valami volt furcsa. Itachi nem volt ott.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Oda sétáltam a tóhoz, és megmostam arcomat.
A vízben Itachi tükörképe nézett vissza rám.
- Megint itt vagy? - fogta meg csuklómat majd felrántott.
- Miért jelensz meg mindig az álmban?! Hadj már békén!
- Ostoba vagy kis lány. - majd eltünt.
Sírva rogytam le a földre.

Kinyitottam könnyes szemeimet. Homályosan láttam mindent könnyeimtől. Tenshi békésen szuszogott mellettem.
- És hol van még a reggel. - motyogtam orrom alatt.

...

Fáradt vagyok. Szemeim, majd lecsukódnak.
- Jó reggelt kincsem. - puszilta meg homlokom.
- Valami olyasmi. - dünyögtem fáradtan.
- Megint nem aludtál? - karolt át.
- Szerinted, úgy nézek ki, mint aki aludt?! - toltam el magamtól, és dühösen felálltam az ágyról.
- E miatt engem hibáztatsz?!
- Nem.
- Ezek szerint igen. Nem gondolod, hogy elkellett volna mondanod, hogy mégis mi a baj?!
- Neked meg észre kellett volna venni, hogy valami van!
- Szerinted mégis mi a fenét csináltam, ha nem kérdeztelek téged, hogy mi a baj?! Kérdeztem, hogy mi a baj?! Igen! Adtál választ?! Mit mondtál?! Hogy nincs semmi baj!
- Akkor is győszködnöd kellett volna, hogy mondjam el!
- Akkor csakis engem hibáztatsz! - kezdett el öltözni dühösen.
- Hova akarsz menni?
- Valahova!
- Szeretőt tartasz, mert én már nem vagyok elég jó neked, vagy mi?!
Magára vette ruháit, és dühtől csillogó szemeivel rám nézett:
- Gondolkodj, hogy mégis mit mondasz! Nincs szeretőm! Ha az újjadon lévő gyűrűre néznél, akkor rá jönnél, hogy mégis ki fontos nekem!
- Tenshi...én...sajnálom. - töröltem meg szemeimet, majd megfogtam kezét, de elhúzta.
- Nem tehetek arról, hogy Itachi megjelenik az álmodban. Első perctől segíteni akartam neked, de te voltál az aki ellökött magától! - lépet ki az ajtón.
Utánna szaladtam:
- Tenshi kérlek. - hullottak le könnyeim arcomról.
Ki lépett a bejárati ajtón, és maga után csapta azt.
Sírva bementem a konyhába, és leültem egy sarokba. Térdeimet felhúztam, kezemmel átkucsoltam.

*Tenshi szemszöge*
Dühösen sétálgattam. Beültem egy étterembe, és rendeltem egy turmixot.
Hamar hozták is, és szürcsölni kezdtem.
- Téged meg mi lelt? - hallottam egy ismerős hangot, majd felnéztem.
- Szia Sumaru.
- Szia. Leülhetek?
- Persze. - foglalt helyet.
Furcsa volt most Sumaru. Kedves volt. Méghozzá velem, aki a vetélytársa.
- Veled meg mégis mi történt? Zaklatott vagy.
- Ennyire látszik?
- Igen.
- Reggel veszekedtem Akinával.
- Mi történt?
- 2 napja Itachival álmodik, aki elrabolta. Mikor elsőnek vele álmodott, láttam rajta, hogy valami baj van. Kérdeztem is, hogy mi a baj, de azt mondta, hogy semmi. Reggel meg, engem hibáztatott.
- Mondta is, hogy te vagy a hibás?
- Nem. Dehogy nekem állt, szerinted abból mit lehet leszűrni?
- Mondjuk ez igaz.
Tovább szürcsöltem turmixomat. Pár percig néma csend volt köztünk, amit én törtem meg:
- Miért is vagy velem, amúgy ilyen kedves?
- Még mindig haragszom, hogy Akina téged választott helyettem, de néha félre kell tennünk vitáinkat. Láttalak téged, mikor idefele tarottál, nagyon dühös voltál, így úgy gondoltam, hogy megkérdezlek mi baj.
- Ez kedves tőled.
- Tudom. De én azt mondom, hogy menj haza és beszélj Akina-channal. Vagy ha szakítottok szólj nekem, mert akkor majd én elfelejtettem vele téged.
- Nagyon vicces. - fizettem ki turmixomat, és haza mentem.
Belépva a házba, körbe néztem.
Sehol senki.
Szipogást hallottam a konyhából.
Bementem, és megláttam a sarokban ülő Akinát, aki keservesen szipogott.
Oda mentem hozzá.
- Akina.
Nem nézett rám, nem is reagált hangomra.
- Nézz rám! - gugoltam elé.
Nem nézett rám. Kezeim közé vettem arcát, majd felemeltem. Vörös, kisírt, fáradt szemeibe néztem, amik fájdalomtól csillogtak.