Egy Akatsukis Szerelme 2.évad: Iwagakure Akina /BEFEJEZETT/

47: Izuna Sumaru szerelme

*Sumaru szemszöge*
Madarak csicsergésére ébredtem. Nagyot nyújtózva kelltem ki ágyamból, elvégezve reggeli rutinomat mentem le a konyhába reggelizni.
Reggelimet befejezve indultam sétálni
- Hiányoznak a mindennapi találkozok Akina-channal. Miért Tenshit választotta? Miért nem engem választott? - sóhajtva egyet próbáltan elterelni gondolataimat.
Ahogy sétálgattam, egy lányt vettem észre, aki a bevásárló táskáit próbálta rendezgetni.
Oda mentem hozzá.
- Szia. Segíthetek?
- Szia. Tényleg segítenél? - fordult felém mosolyogva.
Szemeivel azonnal rabul ejtett. Szívem hevesebben kezdett el dobogni.
- I-Igen. - vettem el a táskákat, követve őt indultam el.
- A nevem Uzumaki Himawari.
- Izuna Sumaru. Nagyon örülök a találkozásnak.
- Én is. - mosolyodott el.
A mosolya...egyszerűen olyan, olyan megbabonázó, és az arcán a kis bajszok, olyan cukivá teszik.
- Sumaru... - lóbálta meg kezét szemeim előtt.
Megrázva fejemet, néztem rá.
- Igen? Ne haragudj, hogy elbambultam.
- Semmi baj. Csak azt kérdeztem, hogy nem te vagy az, aki Akinával lógott?
- De igen. Ismered?
- Igen, ő az unokatestvérem.
- Tényleg?
- Igen. Az apám Uzumaki Naruto, és Akina anyja Namikaze Azula édestestvérek, és így mi unokatestvérek vagyunk.
- Akina nagyon szerencsés, hogy ilyen gyönyörű unokatestvére van, mint te.
- Köszönöm szépen. - pirult el, ahogy én is pirulni kezdtem.
Lassan megérkeztünk gondolom hozzájuk, mert Himawari megállt. Kinyitotta az ajtót, mindketten beléptünk.
- Himawari itthol vagy...oh, ki a barátod? - nézett rám édesanyja.
- Anya bemutatom neked Izuna Sumarut, Sumaru ő itt az édesanyám Hyuuga Hinata.
- Örvendek a találkozásnak asszonyom. - tettem le a táskákat, majd tisztelettudóan hajoltam meg.
- Én is.
- Végre haza érkeztél Himawari. De úgy ahogy látom, nem egyedül jöttél.
- Apa bemutatom neked Izuna Sumarut, Sumaru ő itt az édesapám Uzumaki Naruto.
- Örvendek Hokage uram.
- Én is Sumaru. Himawari miért nem mondtad, hogy Sumaru a barátod?
Pirulva néztünk egymásra Himawarival.
- Apa...
- Igen?
- Nem a barátom. Ma találkoztam vele, csak segített haza hozni a bevásárló táskákat.
- Igen uram ez így van.
- Oh, így már értem.
- Sumaru nincs kedved maradni egy kicsit beszélgetni, hogy megismerjünk téged?
- Nem szeretnék zavarkodni asszonyom.
- Nem zavarnál! Maradj kérlek. - nézett rám Himawari szép kék szemeivel.
- Hogy tudnék, egy ilyen gyönyörűségnek ellenállni, mint Himawari? Rendben. - majd Himawari megfogta kezemet, és leültünk az asztalhoz négyen.
- Kérsz üditőt?
- Köszönöm asszonyom, de most nem kérek.
- Sumaru akkor mesélnél nekem, és a szüleimnek?
- Persze. A szüleimmel Kőrejtekben éltünk, mert édesanyám Kőrejteki volt. Édesapám Avarrejteki.
- A szüleid, hogy találkoztak?
- Himawari! - szóltak rá szülei.
- Semmi baj Hokage uram, és asszonyom. Apám átutazóként érkezett Kőrejtekbe, és ott találkozott anyámmal, akibe beleszeretett, majd később elvette feleségül. Megszületett a bátyám, és én. 8 éves voltam amikor a szüleim meghaltak egy küldetésben, onnantól csak a bátyámra számíthattam. Amikor a bátyám nagykorú lett megnősült, egy darabig velük éltem, amikor betöltöttem a 17 éves kort, eljöttem. Utazgattam, míg ide nem érkeztem.
- A bátyád tudta, hogy ide fogsz jönni?
- Igen uram tudta, mert mindig azt mondtam neki, ha 17 éves leszek eljövök Avarrejtekbe, és itt fogok családot alapítani.
- Nagyon sajnáljuk a szüleidet.
- Köszönöm asszonyom.
- És a bátyáddal tartod a kapcsolatot? - nézett rám Himawari.
- Nem olyan sűrűn de igen. Neki családja van, boldogok Kőrejtekben.
- Anya, apa Sumaruval elmehetek egy kicsit sétálni?
- Hát...
- Apa kérlek
- Nem tudom
- Kérlek apa
- Jó rendben.
- Köszönöm.
Megvártam míg Himawari elkészül, elköszöntünk, és indultunk is.
- Sumaru...
- Igen?
- Örülök, hogy megismertelek téged.
- Én is. Mesélnél magadról?
- Persze. Nos...
- Várj!
- Valami baj van?
- Ne itt. Üljünk be valahova, gyere. - fogtam meg kezét, gyengéden magam után húzva egy étterembe.
Rendeltem egy-egy turmixot, leültünk egy szabad asztalhoz.
- Itt kényelmesebb nem gondolod?
- Sumaru, ezt nem kellett volna. - pirult el.
- Ugyan. A legszebb lány ezt megérdemli. - majd meghozták a turmixokat, és szürcsölni kezdtük.
- Mit szeretnél? Mit meséljek el neked?
- Amit szeretnél.
- A szüleimet mostmár ismered. Nekem is van egy bátyám, Uzumaki Boruto. A gyermekkorom viszonylag jól telt, csak az apám a Hokage, és nagyon keveset volt otthol. Szinte mindennap későn jött haza... - szomorodott el.
Szívem fájdalmasan dobbant mellkasomban. Himawarihoz ülve átöleltem, szorosan bújt hozzám.
Megmarkolva pólómat, kezdett el sírni.
- Nah, nyugodj meg. - kezdtem el dörzsölni hátát.
- C-csak olyan rossz volt.
- Elhiszem. - pusziltam meg haját.
- Sumaru...
- Tessék?
- Köszönöm, hogy vígaszt nyújtasz.
- Ugyan, egy ilyen szép lánynak amúgysem kell sírnia.
Turmixomért nyúlva akartam volna szürcsölni, de Himawari már megtette helyettem is.
- Jajj te... - nevettem el magamat, majd Himawari is.
Amennyire tudott hozzám bújt, én pedig átkaroltam. Fejét mellkasomra tettem, közben simogatni kezdtem fejét.
- Már most szeretek veled lenni.
- Én is veled. - fejeztük be a turmixokat.
Himawari fizetni akart, de elkaptam csuklóját.
- Hagyd, majd én fizetek.
- De...
- Nincs semmi de! - majd fizettem, ezután sétálni mentünk.
- Miért nem hagytad, hogy fizessek?
- Hagynom kellett volna?
- Öhm...igen.
- A válasz, nem helyes. - hajoltam mosolyogva közel hozzá.
- Pedig kellet volna. - puszilta meg ajkaimat, amin meglepődve pirultam el. - Öhm...n-ne haragudj.
- Akkor már miért nem egy rendes csók? - húztam magamhoz, amin elpirult.
Lassan hajoltunk egymáshoz, majd lágyan összeérintettük ajkainkat.
Nyelve vágyakozóan simított végig ajkamon bebocsátást kérve. Résnyire kinyitottam szám, nyelve azonnal számba siklot felfedezve a terepet.
Kezeim fenekére siklott, és rá is csaptam.
Pihegve válltunk el.
- Sumaru...én, én...
- Szeretlek. - döntöttem homlokomat övének.
- Én is. Mióta?
- Amióta megláttalak. - fogtam meg kezét, így sétáltunk tovább.
- Akkor most mi...járunk?
- Himawari. - fogtam meg másik kezét, evvel is magam felé fordítva. - Én szeretlek téged, nagyon megtetszettél nekem. Szeretném ha a barátnőm lennél, de ha te nem szeretnél...
- De szeretnék!
- Tényleg?
- Igen.
- Akkor szeretnék megkérdezni tőled valamit.
- Mit?
- Megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel?
- Igen. - ugrott nyakamba, lábait derekam köré fonta.
- Szeretlek. - suttogtam fülébe.
- Én is.
- Itt mi folyik?
- Apa. - ugrott le a földre, és apjára nézett.
- Mi folyik itt?
- Uram...szeretem a lányát, és szeretném, ha áldását adná a kapcsolatunkra.
- Apa?
- Öhm...hát. - sóhajtott egyet. - De ha megbántod a lányomat repülsz!
- Előbb ölném meg magamat.
- Köszönöm apa. - ugrott nyakába, majd egy puszit adott arcára.

A hátra lévő időt Himawarival töltöttem.
Sok mindent megtudtam róla, és ő is rólam. Észre se vettük, de már lassan sötétedni kezdett. Haza kísértem Himawarit.
- Holnap megint találkozunk? - karolta át nyakamat.
- Hát persze. - pusziltam meg ajkait. - Jóéjt hercegnőm
- Neked is hercegem. - majd bement
Én is hazaindultam, otthol megvacsoráztam, és ágyba is bújtam.
Elalvás előtt Himawarira gondoltam, hogy mennyire szeretem őt.