Egy Akatsukis Szerelme 2.évad: Iwagakure Akina /BEFEJEZETT/

14: Rejtélyes elrabló

Lassan nyitottam fel szemeimet, felültem és nyújtózkodtam egyet.
Elvégeztem a reggeli rutinomat, lementem a konyhába.
- Jóreggelt
- Jóreggelt kincsem. Mit reggelizel?
- Azt hiszem, egy szelet piritós kenyér jó lesz.
- Készítem máris kincsem.
Leültem az asztalhoz
- Apa hol van?
- Nem tudom drágám.
Ekkor valaki befogta szemeimet.
- Hé, így nem látok semmit. Seichi ha te vagy az, akkor én nem is tudom mit csinálok veled.
- Nem vagyok rá vevő, hm
- Apa? - fordultam hátra, ő pedig elvette kezét.
- Jóreggelt hercegnőm, hm. - puszilta meg fejemet.
- Jóreggelt apa.
- Jóreggelt drágám, hm. - ölelte át hátulról anyát.
- Neked is szerelmem.
Kezemmel megtámasztottam fejemet, mosolyogva néztem szüleimet.
- Olyan aranyosak vagytok.
- Oh, drágám köszönjük. - tette elém anya pirítósomat.
Neki álltam a reggelinek
- Neked mit készítsek szivem?
- Nekem is piritóst, hm.
- Rendben van, készítem.
Apa leült mellém, közben várta reggelijét, ami hamar elis készült.
Reggelim befejeztével, elmostam a tányért, majd vissza leültem.
- Ma nem mész edzeni?
- De igen, csak most még korán van, később megyek.
- Rendben kincsem.
Felálltam, és átmentem a nappaliba.
Kezembe vettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem.
- Mesélj csak nekem, hm. - ült le mellém apám.
Becsuktam a könyvet, majd szembe fordultam apámmal.
- Miről?
- Arról a két fiúról, akik hazakísértek téged, hm.
- Jajj apa, mondtam, hogy ők csak a barátaim. - kuncogtam.
- Barátságból kezdődik a szerelem. - ült le anya apa mellé.
- Tényleg, ők csak a barátaim. Vagyis mindketten többet éreznek irántam.
- És te?
- Megyek edzeni, majd jövök. Sziasztok. - magamra csatoltam felszereléseimet, és szaladtam is mint akit üldöznek.

*Tenshi szemszöge*
Reggeli után, úgy döntöttem, hogy körbe nézek Konohában.
Mikor volt, mikor először itt voltam?
Rendbe szedtem magam, becsuktam az ajtót, kulcsomat zsebre tettem, és elindultam.
- Jóreggelt.
Hátra fordultam.
- Megint te?
- Hé, én legalább köszöntem.
- Tényleg bocs, jóreggelt neked is Sumaru.
- Hű, de morcos vagy korán reggel. Csak nem a tegnapi miatt?
- Miről beszélsz?
- Tudom, hogy azért vagy ideges, mert én is ott voltam.
- Muszály járnia, mindig a szádnak?!
- Hm...igen
- Tegyél meg valamit
- Mit?
- Fogd be!
- Elkell, hogy szomorítsalak, mert nem fogom be.
- Tán segítsek?!
- Kösz nem, inkább megyek megkeresem Akina-chant.
- Mész te a francokat!
Kezeim ökölbe szorultak.
- Dehogy keresed!
- Miért tán, engedélyt kell kérnem?
- Nem megmondtam, hogy hagyd békén?
- Nem megmondtam, hogy nem mert szeretem?
- Én is szeretem őt.
- De mindketten tudjuk, hogy engem fog választani.
- Miből gondolod?!
- Csak rá kell nézned Tenshi, a szemében láthatod, ahogy rám nézz.
Megragadtam Sumaru ruháját, és egy kicsit felemeltem a földről.
- Nem szeretem magam megismételni, de úgy látom, túl idióta vagy ahoz, hogy felfogd. Elmondom mégegyszer, de utoljára: Hagyd Akinát békén!
- Úgy látom, hogy te is nagyon idióta vagy ahoz, hogy felfogd, én szeretem Akinát. Az életemet adnám érte.
Szemeim szikráztak a dühtől. Ha szemmel ölni lehetne, akkor Sumaru már rég halott lenne.
Vissza letettem a földre, majd elindultam.
Nem is kell mondanom, hogy Sumaru követett
- Különben is te mióta szereted őt?
- Amikor először megláttam őt a Chunin vizsgán, már akkor megtetszett, és ő már akkor is gyönyörű volt. A napra lehetett nézni, de rá nem.
- Nem hittem volna, hogy van egy vetélytársam.
- Én sem hittem volna, hogy lesz. De Akina az enyém.
- Álmodban
- Meg a valóságban is. - fordultam vele szembe.
- Meg a fenéket. Jobban szeretem mint te.
- Én az életemet adnám érte.
- Ahogy én is, jobban szeretem őt mint a saját életemet.
Éreztem, ahogy testemet a harag járja át, kedvet kaptam, hogy behúzzak neki egyet.
Mély levegőt vettem, majd kifújtam, és otthagytam Sumarut.

*Akina szemszöge*
Már jó pár órája, megállás nélkül edzettem.
Chakrám egyre kevesebb és kevesebb lett, mikor úgy éreztem nem bírom tovább, abba hagytam.
Leültem egy fa tövébe, és az eget kezdtem el nézegetni.
Kellemes idő volt. A nap sugarai, lágyan círogatták bőrömet.
Szemeimet lecsuktam, ugyan mi baj lenne, ha egy kicsit elszundítanék?
Az álom lassan elnyomott, arcomat továbbra is a napfény sugarai cirógatták.
Mielőtt tényleg, hogy elaludtam volna, zajra lettem figyelmes.
Szemeim azonnal kipattantak.
Egy hirtelen gyors mozdulattal, kaptam elő kunaimat, és álltam fel.
A zaj forrása, egy bokor felől jött.
Türelmesen vártam.
- Mutasd ki vagy, vagy mi vagy.
Ekkor egy nyúl ugrott elő, leengedtem kunaimat.
- Oh, csak egy nyúl, megilyesztettél ám.
Mielőtt megfordultam valaki bekötötte számat, és szemeimet.
Ilyedtemben jobbra balra kaptam fejemet, ekkor egy erős ütés érte tarkómat.
Minden elsötétült.

*Azula szemszöge*
Sötétedni kezdett, de Akina sehol.
Idegesen járkáltam, fel alá a házban, leültem egy székre, lábam idegesen járt.
- Csak gyere haza Akina.
Ajtó nyitódásra lettem figyelmes, felpattantam.
- Akina, mégis hol vol... - aki az ajtón lépett be:
- Seichi fiam.
- Baj van anya?
- Nem találkoztál a nővéreddel?!
- Nem. Még nem ért haza?
- Látod, hogy még nem.
Felhúztam ninja szandámat.
- Fiam, nem sokára jövök. Ha Akina haza érkezne, add át üzenetemet: Ne várja meg, hogy haza jöjjek.
- Rendben anya.
Kiléptem az ajtón, és bátyámékhoz szaladtam.
Reménykedve, hogy Akina ott van.
Odaérve bekopogtam.
Az ajtó kinyilt, és Hinata állt előttem, látta rajtam, hogy valami nincs rendben.
- Azula, minden rendben? Mi a baj?
- Akina nincs itt?
- Nincs. Miért nincs otthol?
- Nem nincs, már haza kellett volna jönnie, azt hittem, hogy itt van. Ha ide jön, akkor megmondod neki, hogy jöjjön hazafele?
- Persze megmondom
- Köszönöm Hinata.
Elszaladtam Sakuráékhoz, abban reménykedve, hogy Akina hátha odaement.
Bekopogtam.
Az ajtó kinyilt, előttem Sasuke állt.
- Azula
- Sasuke, nem láttad Akinát?
- Nem, itt nem járt.
- Azula, szia. - lépett az ajtóhoz Sakura.
- Szia Sakura. Ma nem láttad Akinát?
- Nem.
- Nincs otthol?
- Nincs, már rég haza kellett volna jönnie.
- A szüleidnél? Oda nem ment?
- Ott még nem néztem, köszönöm Sakura.
Elszaladtam szüleim házához, ha Akina ott lesz, biztos lehet abban, hogy kapni fog a fejjére.
Bekopogtam, majd az ajtó kinyilt.
- Kincsem.
- Apa. Akina nincs itt?
- Nincsen.
- Drágám, mi a baj?
- Anya, te sem láttad Akinát?
- Nem, nincs Sakuráéknál vagy Narutoéknál?
- Nincs már voltam ott is.
- Kincsem, menj haza, már lehet otthol van.
- Igen,igazad lehet apa.
Amilyen gyorsan tudtam haza siettem, nagyon de nagyon reméltem, hogy Akina mostmár otthol van.
Hazaérve szó szerint, berontottam a házba.
- Akina.
- Anya.
- Nincs itthol?
- Nincs.
Idegesen mentem be a konyhába, és járkáltam fel alá.
- Akina hol vagy?! Miért nem vagy már itthol?
- Anya. - lépett be a konyhába Seichi.
- Tessék kincsem?
- A bácsikánknál nincsen?
- Nincs. Voltam ott is, de nincs ott.
Elkezdtem újra fel alá járkálni, idegesen túrtam bele hajamba, közben egyszer kétszer kinéztem az ablakon, hátha felbukkan.
Semmi.
Újra járkálni kezdtem.
- Anya nyugodj meg, ha tovább folytatod elfogok szédülni.
Nyitódott az ajtó.
Fejemet felkaptam, és szaladtam is.
- Akina.
- Nem, hm.
- Deidara. - szaladtam sírva karjai közé.
- Drágám mi a baj? Hm. - puszilta meg fejemet, és hátamat simogatta, vigaszt nyújtva.
- Akina mégh nem jött haza, nincs a szüleimnélh sehm, ésh a bátyáméknál se.
Elmentem Sakuráékhoz de ott sincs. - kezdtem el sírni.
- Nyugodj meg kedvesem, megyek körbe nézek rendben? Hm?
Bólintottam, szemeiből záporként hullottak a könnyek.
- Ne sírj, megkeresem és haza hozom rendben? Hm?
- Rendben. Szeretlek.
- Én is, hm. - adott egy gyors csókot, majd elis ment.

*Akina szemszöge*
Éles fájdalom hasított testembe, szemeimet lassan nyitottam fel.
Egy székhez voltam kötözve. Kezem, lábam megkötözve a szabadulás reménytelen volt.
Ilyedten néztem körbe.
Egy szobában voltam, ha lehet annak hívni.
Mindössze, egy ágy, szekrény és egy asztal volt bent.
Kinéztem az ablakon.
Ismeretlen volt számomra a kint lévő terület, ekkor jöttem rá, hogy Konoha határain kívül vagyok.
- Mit keresek itt?! Hogy kerültem én ide?!
Tekintetem az asztalon lévő fegyvereimre tévedt.
Nyitódott az ajtó, tekintetem egyből odakaptam.
Egy férfi lépett be, arcát egy kalap takarta.
- Hát felébredtél? - szólalt meg az imseretlen mély hangú férfi.
- Igen, de mit keresek itt?
Egy pár percig nem válszolt semmit, ami nem is kicsit zavart engem.
- Nagyon hasonlítasz édesapádra, Iwagakure Deidarára, és édesanyádra, Namikaze Azulára.
- Micsoda?! Ki vagy te?! Honnan ismered a szüleimet?!
-Nem hallottál rólam?
-

Nem. At sem tudom ki vagy te, még az arcodat sem látom attól a kalaptól.
- Akkor gondolom, nem ismered édesapád titkát.
- Micsoda?! Milyen titkot?! Miről beszélsz?! Mit akarsz tőlem?!
Hátat fordított, megfogta a kilincset.
- Idővel választ kapsz mindenre kislány. - mégegyszer utoljára vissza nézett rám, majd szépen kisétált.
- Hé, gyere vissza! Válaszokat akarok! - kiabáltam utánna.
- Ki ez? Mit akar tőlem? Milyen titokról beszélt? Honnan ismeri a szüleimet?
Szemeimben könnyek gyülekeztek, és szép lassan folytak le arcomról.
Nem tudtam ki ez az alak, nem értettem semmit.
Féltem.
De azt tudtam, hogy elkell innen mennem.
Bármibe kerül elkell mennem innen, ha törik ha szakad, mindent ki kell derítenem.