Az eső lassan hullott alá a szürke égből. Nyugodt volt, mintha csak a vihar előtti csendet szimbolizálná. Szürke emberek szürke esernyőkkel, szitkozódva, amiért a zápor elrontja a virágzó tavaszi napjukat.
Csak én éreztem felszabadultnak magam, abban a szürke esőben? Éreztem valami szokatlant a csendben, amit eddig még soha. Egy belül motoszkáló érzést, hogy ez a nap valaminek a vége és valaminek a kezdete.
Mire hazaértem jobban eleredt a szürke eső, de amint beléptem a házba egy villám is felragyogni látszott nem messze. Itt a vihar.
Lepakoltam nehéz táskámat, mikor a kinti égszakadások hangja picit lehalkult, ezáltal meghallottam telefonom csörgését. Hevesen nyúltam táskám mélyébe és felkaptam a készüléket.
- Min Yoongi? - hallatszik tompán a vonal végéről.
- Igen? - hegyezem fülemet, mire a kinti dörgések felerősödnek.
- Az ön apja.. kórházba vitték. Elhunyt.
---------------
Csendesnek tűnő messzi villámok, mintha itt se lennének csak néha felvillannak és elfakulnak. De hallom őket az elmémben és nem fognak egykönnyen távozni.
Miután hazaértem semmi érzelem nem maradt bennem. Nem tudtam mit tenni magammal, elfogott a magány és a szürkeség.
Háromnegyed tizenkettő múlt. Mindjárt éjfél, de ez korántsem jelenti azt, hogy vége ennek a szörnyű napnak. Felszabadultan kezdődött és most itt tartok. Álmatlanság gyötör, sírni akarok, de nem tudok. Csörög a telefonom és szívem már alig bírja.
- Szia - szól bele Jimin. Mindig is jóban voltunk, régen rengeteget lógtunk együtt. Furcsa volt újra hallani a hangját.
- Szia - válaszolok egyszerűen, fél füllel az esőcseppek koppanását hallgatva.
- Yoongi, átmehetek? - kérdezi halkan. Hangja komoly, de mégis megértően és együttérzően cseng. Furcsán megnyugtató.
- Gyere.
Rengeteget beszéltünk. Körülbelül hajnali háromig fent maradtunk. Jimin nem önmagáról beszélt, hanem kérdezett. Megértő volt és meghallgatott, ahogy azt régen mindig is tette.
- Köszönöm, hogy ezeket elmondtad Yoongi. Tudom milyen nehéz most neked - ketten ülünk a rendetlen ágyamon, a takarót bámulva.
- Köszönöm, hogy meghallgattál - emeltem fel fejemet, ahogy szemeimbe könnyek szöktek. Jimin is rám nézett és eddig boldogságot és bíztatást tükröző szemei szintén megteltek könnyel. Gyengéden magához húzott és hátamat simogatta, mire remegve felnéztem és enyhén elnyílt párnácskáira tapasztottam ajkaimat.
Ez a nap valaminek a vége és valaminek a kezdete volt.
Szemhéjam csukva, de így is látom, ahogy a nap besüt az ablakon és valószínűleg az egész hálószobát beteríti.
Gyengéd ujjakat érzek hajamba túrni, mire az illető felé fordulok és fél szemmel ránézek. Alig látok bármit is, az ablak éppen mögötte ragyog a napsugaraktól, így várnom kell mire kitisztul a látásom.
Jimin levezeti piciny kezét hajamból az arcomra, majd finomat megsimítja bőrömet és közelebb férkőzve suttogja.
- Én itt vagyok neked Yoongi, akármi is történjen. A nap mindig ki fog sütni, hidd el.
Remélem tetszett, köszönöm, hogy elolvastad~~ ^^
