Ha végleg elmegyek

Negyedik fejezet

Október 16. Hétfő
A hideg ősz beköszöntével legjobb időtöltésem az volt hogy a meleg ágyból ki sem kelek, csak épp arra hogy megigyak egy forró kávét és olvassam a kedvenc könyvem. De nem így az akinek iskolába kell járnia. Rühelltem a reggeli korán kelést a tömeget a buszokon és mindent ami ezzel jár. Ma viszont úgy döntöttem nem érdekel. Itthon maradtam és csak néztem az elsuhanó autókat a házunk előtt. 8 óra után özönleni kezdtek az aggódó üzenetek tömörültek a nem fogadott hívások de senki nem érdekelt. Egyedül akartam lenni. Csak én és a csend. Aztán a kijelzőn Marcus neve kezdett villogni egyre erősödő hanggal. Dua Lipa Bang-Bang című dala szólt. Imádom ezt a számot de a szokásostól eltérően nem énekeltem hanem azonnal felvettem.
-"Haló!"-szóltam bele álmosságot imitálva noha már vagy 2 órája fent voltam.
-"Szia! Jól vagy? Miért nem jöttél?"-aggódást véltem felfedezni a hangjában.
-"Már nem is érdekel ami pénteken történt?"-tértem ki a válasz elől.
-"Mi történt pénteken?"- Jellemző. Semmire nem emlékszik ami velem kapcsolatos.
-"Nem számít.."-
-"Szeretlek Beka. Csak ez számít"- belém hasított a fájdalom. Rosszul bántam vele. Már megint, pedig ő szeret engem és én is őt.
-"Én is szeretlek. Jól vagyok amúgy. Csak pihenni akartam egy kicsit. Szabadnap vagy mi a fene."-nevettem fel egy pillanatra.
-"Értem. Szóval lógsz."-nem láttam de tudtam hogy mosolyog.-"suli után átmehetek?"-
Erre végképp nem számítottam. Mindig van amivel meg tud lepni.
-"Persze"-örülni kezdtem ami az egész hátra lévő napomat bearanyozhatta volna. De csak egy egészen röpke pillanatig tartott.
-"Kivel csevegsz?"-Hallottam meg Leila hangját a vonal túlsó végén. Elöntött a féltékenység, bár ezen abszolut nem csodálkoztam. Ha büntetés nélkül megúsznám, már régen jobb helyen lenne. Mondjuk a pokolban, odavaló. Gyorsan elhesegettem ezeket a gondolatokat, mert még a karmám lesz oly kedves és visszaszáll rám. Műmosolyt erőltettem magamra, mintha bárki is látná, miközben Marcus válaszolt erre a tök egyértelmű kérdésre.
-"Most lerakom, úgy hallom társaságod akadt. Majd beszélünk, csáó!"-
-"Beka! Vá...-" Végig se mondta de én már kinyomtam. Nem volt kedvem ehhez. Hozzá és a kebel barátnőjéhez. Az asztalomon álló fényképre szegeztem a tekintetem ami engem és Marcust ábrázolta. Egy próbafülkében álltunk épp úgy mint a "szerelmes insta celebek". Mindig is olyan piszkosul boldog pár akartam hogy legyünk akire mindenki irigykedik. A képeink tényleg ezt mutatták. A valóság pedig.. nos az ellenkezőjét.

Július 30. Szerda
Fekete egyberuhát viseltem, barna hajam kiengedve omlott a vállamra. Igazán szépnek éreztem magam. A nap természetes szőke melírokat festett a hajamba, Marcus pedig egyszerűen szívdöglesztő volt fehér ingében és sötétkék farmerjában. Kezét a derekam köré fonta, szélesen mosolyogtunk, ahogy elkészítettem a fényképet. De szokásához híven csak egy normális kép sikerült, mert a többit elpoénkodta.

Boldog voltam, mert ezt követelte az akkor még gondtalanabb kapcsolatunk. Igen, a múltidőn van a hangsúly. A felgyülemlő érzelmektől az első könnycseppek lassan eláztatták arcomat. Tehetetlen dühömben lesodortam a bűnös képet ami nagy csattanással szerencsére a puha szőnyegemre esett. Nem lett volna kedvem szilánkokat takarítani. Lehajoltam, hogy visszahelyeztem a helyére. Majd hangos léptekkel kicsörtettem a szobámból. Szükségem volt egy kis nyugalomra. A szobám ugyanis minden pillanatban Marcusra emlékeztetett. Olyan volt lassan mintha a  szentélye lenne. A nappaliban elhelyezkedtem a kedvenc könyvemmel bézs színű bőr kanapénkon. De aligha olvastam 5 oldalt, megint csörögni kezdett a telefonom. Bosszúsan felkaptam,azt gondolva hogy Marcus az. Helyette viszont Lucas neve villogott a kijelzőn. A mai nap már vagy háromszor hívott. De nem állt szándékomban most sem felvenni, neki pedig lerakni. Hagytam had csörgessen de egy idő után meguntam és kinyomtam. Nem érdekelt ha megsértődik. Azt akartam hogy hagyjanak békén. Bár Lucas sosem arról volt híres hogy feladja, mert ahogy kinyomtam máris újra hívott. Mi lehet olyan sürgős hogy nem hagyj nyugton?!
-"Mi van?"-szóltam bele morcosan a telefonba.
-"Végre már hogy felveszed!"-hagyta figyelmen kívül az amúgy elég goromba kérdésem.-"Veled mi van?! Nem veszed fel, nem válaszolsz senki üzenetére.. Antiszoc lettél? Vagy elraboltak az ufók? Vagy szimplán bunkó vagy. Választhatsz."-
Lucas felháborodottságát hallgatva majdnem elnevettem magam. De nem akartam hogy azt higyje nincs semmi bajom. Meg akartam osztani valakivel a fájdalmam és ő lett volna erre a legalkalmasabb.
-"Jó. Elraboltak az ufók és most a Marsról beszélek. Szóval sokba fog neked kerülni ez a hívás"-kuncogtam.
-"Értem, szóval lógsz."-
-"Nemigen"-Ez volt a legjobb válaszom kételyes kérdéseknél. Hagytam hogy a másik fél találja ki mi az igazság.
-"Találkozhatnánk suli után. Beszédem van veled!"-Kíváncsivá tett a hangja de még mielőtt rávághattam volna egy "igent" eszembe jutott Marcus. Úgy volt hogy átjön.
-"Nem lehet. Marcus elvileg átjön."-
-"Elvileg? Gyakorlatilag meg most is "közbe jön" valami?"-Bántottak a szavai, tudtam hogy nem kellett volna felvennem. Miért nem hallgatok soha a megérzéseimre?!
-"De tudod mit? Nem az én dolgom."-játszotta tovább a sértődöttet.
-"Mit akartál megbeszélni?"-kérdeztem inkább.
-"Már semmit. Nincs értelme, hisz mindig őt választod."- hidegséget árasztott a hangja amitől megborzongtam.
-"Ez nem erről szól!"-
-"Akkor miről Beki? Van egyáltalán valami aminek nincs köze hozzá?"-
-"Marcus a barátom nyilván köz.."-
-"És már megint róla beszélsz!"-vágott a szavamba.
-"Holnap találkozunk."-köszöntem el inkább mielőtt összeveszik velem.
-"Menekülni mindig egyszerűbb. Ja, szia"- Azzal kinyomott.
Üres tekintettel meredtem magam elé, nem hittem el hogy tényleg ezért felhívott, hogy megsértődjön azon hogy Marcussal leszek.
Meglehet jelenleg semmi kedvem nem volt hozzá mégis kicsit hiányzott.
                                              *
Hamar eltelt a nap. Jóformán semmit nem csináltam és mégis. Szerettem volna visszaírni a barátaimnak hogy jól vagyok de valahogy mellékesnek tűnt. Főleg miután beszéltem Lucassal. Elszorult a torkom ha arra gondoltam amiket mondott nekem. "Mindig őt választod" Nem ezt tenné a helyemben bárki más is aki szereti a barátját?
A csengő hangja rántott vissza a Földre még az előtt hogy túl gondolhattam volna minden lehetséges pitiáner dolgot.
A szívem hevesebben kezdett verni ahogy kipattantam az ágyamból, hogy ajtót nyissak Marcusnak. Kócosan, felkötött hajjal és csak egy itthoni lenge felsőben álltam Marcus elé. Ő mint mindig most is irtó dögös volt. Barna haja a szemébe lógott, imádtam mikor hagyta megnőni, fehér feszülős pólója látni engedte szépen kidolgozott izmait a kombinációt pedig egy kék farmer zárta. Szélesen mosolygott rám a küszöbről amikor megakadt a tekintetem egy a kezében tartott vörös rózsaszálon. Kérdőn néztem fel rá mire közelebb lépett hozzám. Görcsösen megmarkoltam a fa ajtónkat arra az esetre ha elájulnék. Az nem lehet hogy ennyivel lekenyerezzen! Nem! Tartanom kell magam hisz az előbb még őmiatta sírtam. De ahogy már az arcomon kezdtem érezni a mentolos illatot árasztó leheletét megtört a jég. Homlokon puszilt és elsuttogott egy vágytól éhes köszönést. Csáó! A hideg is kirázott ettől a macsó hangsúlytól.
-"Beengedsz Nyuszi?"- hagytam hogy belépjen a házunkba, én viszont megrökönyödve néztem továbbra is a kerítést. Marcus, kihasználva a helyzetet, visszalépett mögém és átölelte a derekamat. A tenyere melegséget árasztott, felpezsdítette a vérem. Hihetetlen hogy ilyen hatással van rám..
-"Mi a baj Kicsim?"-törte meg a csendet aggodalmas arckifejezéssel.
-"Semmi."- Bezártam az ajtót majd szembe fordultam a félelmeimmel. Muszáj megbeszélnünk ezt.
-"Nem tetszik hogy Leila rád van szállva."-mondtam ki kertelés nélkül. Marcus arcvonásai azonnal átrendeződtek ahogy kiejtettem a számon a barinője nevét.
-"Nekem pedig az hogy ennyire bizalmatlan vagy felém"-
-"Bízok benned...csak tudom mire képesek az olyanok mint ő"-Szomorúan léptem oda hozzá hogy a szemébe nézhessek. Zöld írisze olyan volt, mint a tenger, háborogtak benne az érzelmek. Mégis szinte alig látszott a félhomályban ami körülvett minket az előszobában. Imádtam minden porcikáját de a szemeit különösen. Olyan volt velük akár egy Földre szállt angyal.
-"Beka.. értsd már meg hogy nekem nem kell más! Neki pedig van barátja!"- fáradtnak tűnt a hangja így inkább témát váltottam. Végül is nem azért jött át hogy veszekedjünk.
-"Köszönöm a rózsát"-Mosolyogva beleszagoltam a vörös illatfelhőbe ami addig a komódon pihent. Imádtam a rózsákat még ha nem is ez volt a kedvenc virágom.
-"Szerzek neki egy vázát"-ajánlotta fel Marcus de nemet intettem a fejemmel.
-"Felesleges. Úgy is kiszárítom."-Mint eddig bármelyik tőle kapott virágot. Ott lógtak a karnisomon a szobám végében. Volt belőlük jó pár és azóta is mind gyönyörű volt a számomra. Marcus szerint persze úgy nézett ki az a sarok mint a hullaház. Felcímkézve voltak a virágaim mint a halottak. Állította egyik alkalommal amikor végignézte ahogy "felakasztom" egy újabb szerzeményem. Elég morbid humora volt ezért szinte sosem értékeltem.
-"Sosem értem minek.."-dörmögte az orra alatt miközben utánam jött a szobámba.
-"Tessék?"-
-"Semmi. Meddig maradhatok?"-váltott témát.
-"Amíg szeretnél. Holnap mehetnénk együtt suliba"- ragyogó tekintettel fordultam felé egy széken egyensúlyozva, hátha végre valóra váltja az álmom. Imádtam volna minden irigykedő pillantást a buszon, a féltékenykedő lányok tömkelegét és a volt iskolatársaim meglepődött arcait. Szerettem vele büszkélkedni. A kinézete pontosan ezt tette lehetővé hogy borzasztóan jó páros legyünk. Mindketten magas vékony testalkatúak voltunk. Ő izmos is ráadásnak és egy kicsit hasonlítottunk is. A mosolyunk széles volt és a szemünk csillogott zöld tengerükben. A lelkünk viszont kicsit elütött egymástól. Amíg én gondosan megterveztem az életem addig ő sodródott az árral tett mindenre ami fontos és arra is ami nem az. Nem próbált túlzottan megérteni tipikus pasiként mindig a hisztikre fogta a veszekedéseinket. Pedig egy kapcsolathoz két ember kell. Két türelmes fél akik elfogadják és megértik egymást. Az viszont elég nyomasztó ha a pasi hiányzik egy kapcsolatból.
Marcus kinyújtotta felém még a nyáron lebarnult izmos kezét és lesegített a székről amiről a rózsát felaggattam.
-"Gyönyörű vagy"-duruzsolta a fülembe és magához húzva megcsókolt. Elöntötte az arcom a forróság. Átöleltem a nyakát és viszonoztam csókjait. Egyszerre volt lágy és mégis egyre követelőzőbb. Pihegve szakítottam meg a csókot, hogy mélyen a szemébe nézve játékosan megharapjam alsó ajkát aminek következtében felkapott és az ágyamra fektetett. Gyengéden rám nehézkedett ami lehetővé tette, hogy megérezzem férfiasságának jelképét. Újra csókolni kezdett, mohó ajkai a számra tapadtak majd folytatták útjukat a nyakamon. A vágy ami egész testemben átjárt lassan elviselhetetlenül tombolt. Akartam őt. Az övéhez képest apró kezeim vándorútra indultak a mellkasán. Szorosan átöleltem, lábaimat a derekára fontam. Jó volt vele lenni. Biztonságban éreztem magam mellette. Még ha a lelke mélyén egy kisfiú is volt, felnéztem rá mert védelmezően a karjában tartott mikor éppen nem miatta zuhantam a mélybe. Marcus kibontakozott az ölelésemből és sokatmondó tekintettel lekapta rólam a fehér szatén ruhám. Hangtalan lehullott a padlóra nem sokkal később pedig további ruha darabok követték. Marcus csupasz felső teste látványától buja gondolatok szállták meg a fejemet. Újra végig simítottam szépen kidolgozott izmain amíg ő megszabadított a melltartómtól. Ujjaival végig cirógatta a hasamat míg el nem érte a melleimet. Ott elidőzött a tekintete a gömbölyded formákon majd csókot lehelt a testem minden centijére. Imádtam ezt a szokását. Ilyenkor mindig olyan gyengéd volt velem. Ez után lekerült rólunk az utolsó felesleges ruha is Marcus pedig fürkészve a szemembe fúrta a tekintetét, mint egy kölyök kutya úgy vizslatta minden mozdulatomat.
-"Akarod?"- Bírtam hogy miután felizzítja bennem a vágyat még megkérdezi akarom-e őt. Nem elég nyilvánvaló mit akarok?
-"Téged akarlak"-leheltem az ajkai közé mikor újra fölém hajolt. Elöntött a gyönyör ahogy csókolt és hozzám ért. Szinte perzselt az érintése de minden percét élveztem amit vele töltöttem.

-"Szeretlek"-suttogtam a fülébe. A gyönyörűség végeztével megpihentünk egymás felhevített testén. Közben apró szívecskéket rajzoltam a mellkasára amíg ő a hajammal játszott.
-"Helyes!"-mondta kacér vigyorral az arcán.
-"Bármi történjék, még a legnagyobb viharban is együtt leszünk"-Hiába vártam a válaszát az álmosság elnyomta édesen férfias hangjának utolsó foszlányait. Boldogan aludtam el puha bőrén ami jobb volt bármelyik pihe puha párnánál.

                                          *
Későre járt mikor újra felébredtem. Gondosan betakarva feküdtem az ágyamban, tök egyedül. Meglepődve vettem tudomásul hogy Marcus nem hogy az ágyamban nincs de az egész házunk üres. Felkaptam a ruhám, miközben az álmot törölgettem ki a szememből. Hány óra lehet?  De ez az infó mellékesnek bizonyult mikor a konyhába menet találtam egy levelet az étkező asztalon.
"Bocsi Bébi! Haza kellett mennem. Anyám nem tolerálja ha iskola időben másnál alszom. Holnap tali. Csóközön :*  M"
Kavarogtak a fejemben a gondolatok. Itt hagyott. Lefeküdt velem aztán elment. Édes Istenem...miért vagyok ilyen naiv idióta??  Kezdtem magam felspanolni mikor megrezzent a telefonom. Stellától jött egy sms.
"Beszélnünk kell"  A telefonomról újra a levélre meredtem. Rád később visszatérek. Gondoltam bosszúsan miközben megírtam a válasz Sms-t.