Ha végleg elmegyek

Tizenkilencedik fejezet

December 2. Szombat
Mire minden arc ismerős lett a közelemben elmúlt éjfél is így a pia hatása alól kezdtem kilábalni.
-"Emily!"-láttam meg csapatunk oszlopos tagját és átverekedtem magam a tömegen, hogy hozzájuk férjek.
-"Beki! Merre voltál? Azt hittük velünk vagy"- szomorkásan nézett rám miközben magához ölelt.
-"Ah..összekaptam Lucassal."- sóhajtottam.
-"Te lány! Nem érzed magad túl józannak?"- hajolt az arcomba Stella akin látszott hogy cseppet sincs magánál.
-"Stell.. elég lesz már nem gondolod?"-
-"Ne! Nem! Nope! Ez a szülinapom! Annyit iszok amennyi jól esik"- azzal megfordult és egy fiúval kezdett táncolni. Dejavu érzés kerített hatalmába a látványától. Porcelán bőréhez képest túl sötétnek tűnt barna haja és mikor észrevette, hogy bámulom smaragd zöld szemei lyukat fúrtak az enyémekbe. Ismerem valahonnan ezt a srácot. Elkaptam róla a tekintetem és Jesshez fordultam.
-"Jess! Külsősöket is hívtatok?"-
-"Nem nagyon. Miért?"- hajolt le hozzám.
-"Ki az a srác?"- mutattam Stella irányába de addigra már hűlt helye volt az idegennek.
-"Melyik, mert van egy pár"- nevetett Jess.
-"Mindegy"-legyintettem.
Körbenéztem a teremben de csak érdektelen embereket véltem felfedezni. Köztük Leilát és bandáját. Csodálkoztam, hogy pasi nincs a közelükben. Bár ahogy kinéznek..
-"Kit gyilkolunk?"- szökkent mellém Lina és árgus szemekkel nézett abba az irányba ahova én is.
-"Ooh már mindent értek. Figyelj csajszi! Most azért vagy itt, hogy jól érezd magad. Engedj el mindent ami bánt és gyerünk a pulthoz! Józanul az élet sokkal kiábrándítóbb."- nevetve követtem barátnőmet, mert igaza volt. Jól érezni jöttem magam nem pedig szemmel gyilkolni azokat akiket nem kedvelek.
-"Két martini lesz"- szólt Lina a pultosnak.
-"A ház ajándéka! Az ilyen szép hölgyek megérdemlik"- ránk kacsintott a pultos srác amitől teljesen más színben néztem az újabb adag piára.
-"Egészségedre!"- kocintottunk Linával majd lehúztuk a martinit.
-"Beki.. ha bármi baj van csak szólj oké?"- Lina komoly arckifejezésére emeltem a tekintetem, mert nem értettem miért mondja ezt.
-"Mi baj lehetne?"-
-"Akármi."- Lucas felé bökött a fejével aki egy csapat lánnyal beszélgetett. Keserű féltékenység kerített hatalmába. Bosszúért kiáltott minden porcikám ezért megragadva Lina kezét húzni kezdtem vissza a tömegbe.
A martini kellően a fejembe szállt, a zene túl hangos lett és minden de minden egy fokkal homályosabb. Szédülni kezdtem de nem álltam le az ugrálással. Lina kezét szorongatva táncoltunk egy Nicky Romero számra. Idő közben egyre kevesebb helyünk volt, úgy éreztem mindenki táncol vagy valami olyasmit produkál, kivéve Lucast. Ez a gondolat ismét dühöt váltott ki bennem és még inkább átadtam magam a dübörgő zenének. A fények cikáztak a fejem fölött, ösztönösen ritmusra mozgott a csípőm amikor egy kéz lassan magához húzott. Meleg érintéséből adódóan azt hittem Lucas az és engedelmesen követtem a ritmust amit diktált. Keze átfogta derekamat leheletét a nyakamban éreztem ahogy apró csókot nyomott rá.
-"Szeretlek Beka"- suttogta a fülembe amitől kihagyott egy ütemet a szívem. Ő nem Lucas. Hirtelen szembe fordultam vele, hogy elengedjen.
-"Marcus... mi..mi volt ez?"-dadogtam és csak reméltem, hogy meghallja a hangzavarban.
-"Pont az amit hallottál"- a kezem után nyúlt de még idejében elkaptam tőle.
-"Miért nem tudsz egyszerűen elengedni?"- a felgyülemlett stressz kezdett utat nyerni magának, amit eddig el akartam kerülni egyre inkább kikívánkozott belőlem. Még ha nem is Marcus miatt voltam ideges, tökéletes alany volt arra, hogy ezt rajta vezessem le.
-"Mit nem értesz azon, hogy ez a világ legnehezebb dolga? Egy olyan csodát elengedni, mint téged? Beka.. kérlek. Elmondok neked is mindent és kibékülhetünk."- próbálkozott tovább.
-"Nekem is? Kinek mondtad el?"- néztem rá hitetlenkedve majd amikor leesett a tantusz egyszerűen eldurrant az agyam.
-"Várj, ki sem kell mondanod... Szánalmas vagy!"- épp mikor kezembe vettem volna a dolgokat megjelent Lucas aki óriási pofont kevert le Marcusnak. Ijedtemben még sikítottam is ahogy Marcus a földre került.
Lucas felrántotta és hiába volt kisebb ellenfelénél simán a falnak nyomta az embertömegen át.
-"Ha meg egyszer meglátlak Beki közelében szarrá verlek. Megértetted?"-
-"Lucas! Viselkedj már! Engedd el!"- léptem Marcus oldalára, hogy szembenézhessek az állítólagos barátommal. Lucas arckifejezése másodperceken belül megváltozott ahogy ide oda cikázott a szeme köztem és Marcus között.
-"És még mindig őt véded. Tudod mit, megérdemlitek egymást"- azzal elengedte Marcust és kivonult a helyiségből. Sírógörcs tört rám de nem éppen a megfelelő alany előtt kezdett patakokban folyni a könnyem.
Marcus megpróbált átölelni de olyan erővel löktem el magamtól hogy visszaesett a falhoz.
-"Hagyj már végre békén! Mindent tönkre teszel! Az egész életem miattad van romokban miközben azt hittem ha elhagylak minden jobb lesz"- zokogtam meggondolatlanul.
-"Te tényleg azt hitted hagyom, hogy elvegyen tőlem? Hozzám tartozol Beka! És ezt te is tudod"-
-"Nem! Nem, nem és nem!"- kiabáltam ahogy csak tudtam. Sosem leszek az övé. Inkább a halál de még egy napig sem viselném el.
-"Elég ebből! Gyere Beki"- Lina pont a legjobbkor keveredett elő a tömegből és húzni kezdett maga után. Meg sem álltunk egészen a mosdóig. Lina megnyitotta a csapot nekem és a hideg víz alá raktam remegő kezeimet. A hideg hatására felélénkültem és kezdtem tisztábban látni a környezetem.
-"Miért nem hagytad Lucasra? Csajszi..azzal, ha mindig ellököd magadtól nem lesz jobb. Ő most a te embered. Segítene ha hagynád."- Lina szavai még nagyobb dühöt keltettek bennem de próbáltam magam visszafogni.
-"Ott sem voltál, hogy tudd mi történt!"- vádoltam meg a balhé előtt elhangzott mondata igazában.
-"De. Ott voltam. Én hívtam oda Lucast. Más különben szerinted honnan látta volna hogy baj van?"- erre az eshetőségre nem számítva újabb zokogás tört rám. Még mindig miatta sírok.. Mikor lesz már vége ennek?
-"Beki, nem leszel attól gyengébb ha hagyod, hogy mások segítsenek neked. Rólad lehet a legjobb példát venni, mert eddig akárhányszor láttalak amiatt a kretén miatt sírni, mindig felálltál. Most is így lesz."- szavait ízlelgetve fordultam szembe vele. Makacsságom sosem hagyott el így most sem állt szándékomban lemondani a megszokottról. Hiába nem vezetett semmi jóra. Én mindig is egyedül jártam az utamat, és amikor megpróbáltam mással nem sikerült. Most sem lenne másképp.
-"Csak annyit mondhatok, hogy ami ezen a bulin történik az itt is marad."- mondtam majd kicsaptam magam előtt a mosdó ajtaját. Bosszúra vágyott összetört szívem de azzal még én sem számoltam, hogy ezt egy pillanat is megváltoztathatja.
Az ajtón kilépve ismerős szőkés barna tincsek és gyémánt kék szempár fogadott. Az érzések hullámvasúthoz hasonlóan fel-le ugráltak bennem. Örülni kezdtem majd ismét hatalmába kerített a harag. Az a sok ki nem mondott szó, az a rengeteg titok amiről én semmit sem tudtam. Most minden ott állt előttem, telefonnal a kezében és látszólag nem bulizni jött ide. Keresett valakit. Joseph Clark teljes életnagyságban ott állt előttem. Megindultam felé de amikor észrevett olyan szinten átnézett rajtam, hogy meghűlt bennem a vér. Direkt nem ismer meg? Vagy megőrültem és nem is ő az?
Megtorpantam ahogy elhaladt mellettem. De az ismerős menta és fenyő illat lebuktatta viselőjét. Tudtam, hogy ő az. Egyszerűen tudtam.
Lina felé fordultam, hogy alátámassza igazamat.
-"Te is láttad?"-
-"Kit?"- kiabálta túl a hangzavart.
-"Josephet"- felnéztem a tömegbe abban reménykedve, hogy meglátom valahol.
-"Az kicsoda?"- Lina nagy barna szemeit rám szegezte várva a magyarázatom. Elfelejtettem, hogy csak Stella meg én ismerjük Josht. Legalábbis részben.
-"Mindegy"- legyintettem majd elindultunk a tömegen keresztül vissza az asztalunkhoz.
A csapat már félig kidőlt, pedig az órám szerint még csak hajnali kettő volt. Alkesz banda. Nevettem magamban. Végig nézve a társaságunkon hatalmába kerített az anyáskodás ezért mindenkit egyenként istápoltam.
-"Jól vagy?"- fordultam Stellához aki az asztalon könyökölt. Szőke haja takarta az arcát így nem láttam azt csak a nyöszörgését hallottam.
-"Kimenjünk mosdóba? Kell hánynod?"-
-"Neem kell. Jó? Jól vagyok."- Stella még makacsabb volt részegen, mint józanul.
-"Hozunk neked vizet oké? Idd meg szépen!"- azzal Lina felé fordultam aki szintén a többieket segítette.
-"Gyere, hozunk ezeknek az alkeszoknak inni"- kinyújtottam kezem, hogy ha nem is érti mit mondok legalább így fogja fel. Mikor megragadta a kezem elkezdtem húzni magam után. A pultnál még mindig az a helyes fiatal srác állt így nem kellett sokat könyörögni egy palack vízért.
-"Köszönjünk"-mondtam hálásan. Ahogy visszaindultunk újra megakadt a szemem azokon a bizonyos szőkés barna fürtökön.
Megtorpantam Lina szorító keze alatt. Nem hagyhatom újra eltűnni.
-"Mindjárt jövök. Van egy kis elintézni valóm."-azzal kezébe nyomtam az üveget és válaszra sem várva elindultam a tömegen át. A legnagyobb táncoló brigádon átvergődni nem volt egyszerű. Alig kaptam levegőt, lökdöstek de sikerült kijutnom a teremből. Csak remélni tudtam, hogy Josh tényleg kijött ide és nem egy pszihopatát követtem. A fagyos levegő belekapott a hajamba amitől megfagyott bennem a vér.
Az a vékony póló ami rajtam volt semmit nem védett a hideg ellen. Körbe néztem, fekete árnyék vagy magas szőkeség után kutatva. Az éjszaka fényeibe is kiléptem de őt sehol sem láttam, amíg meg nem szólalt mögöttem egy hang.
-"Csak nem engem keresel Beka?"-szólt bársonyos hangon. Ha ez lehetséges hangjától még jobban fázni kezdtem csak a szívem táján éreztem valamiféle melengető érzést.
-"Mi a fenét csinálsz itt?"- szembe fordultam vele, hogy bele nézhessek azokba a vakitóan szép íríszeibe.
-"Ezt én is kérdezhetném tőled. Idekint egyedül..."-huncut mosolya kiséretében cicceget majd egy gyors mozdulattal rám adta dzsekiét. Összehúztam magamon a bélelt anyagot és közben igyekeztem feltűnésmentesen beleszagolni. Egyértelműen "Josh illata" volt, amitől alábbhagyott a feszengésem.
-"Szóval? Mit keresel itt? Azt csiripelték a madarak, hogy Virginiában vagy."- egy követ rúgdostam a cipőmmel, hogy ne lássa rajtam a csalódottságot. Mindenkinek elmondta, csak nekem nem.
-"Ott voltam. Amíg az is ott volt akit el akarok kapni."- beletúrt szőke hajába amin megannyi színes fény játszott a disco világítása miatt. Ahogy ott állt egyszál pólóban észrevettem rajta valamit amit az előtt sohasem láttam. A félhomályban láttatni engedte igaza önmagát. Arcáról lerítt a fájdalom és aggódás. Közelebb léptem hozzá, magam sem tudom miért. Talán, mert azt akartam ne érezze magát egyedül. Csak elfelejtettem, hogy ő nem az a babusgatásra vágyó típus. Éppen ezért kezem nem ért el az arcáig amin egyre több újdonságot fedeztem fel. Sebhelye van. Vajon mikor és kivel verekedett így össze?
Csuklóm fogságba esett keze erős szorításában de alig éreztem erejét. Tudtam, hogy sosem bántana.
-"Ne haragudj.. én csak.."-szabadkoztam miközben szememmel végig kísértem a heg útját. Jobb szeme fölött húzódott egészen a halántékáig. Nem rég szerezhette, mert még igen csak friss volt.
-"Nem. Én kérek elnézést. Tudom, hogy te mindenkinek csak jót akarsz."- rám mosolygott és legnagyobb meglepetésemre magához ölelt. Ölelése szoros volt, mint aki nem akar elengedni. Ennek következtében pedig elöntötte agyamat az emlékeim és érzéseim kavalkádja.