Ha végleg elmegyek

Huszadik fejezet

December 3. Hétfő
Josh dzsekijét magamhoz szorítva kezdődött a napom. Tegnap miután eltűnt a tömegben nálam maradt és valahogy nem is akartam visszaadni neki.
Ne keress. Majd én hívlak. Visszhangzott mély férfias hangja fülemben.
-"Szia!"- köszöntöttem a talpik feketébe öltözött anyámat. -"Gyászolsz?"-
-"Szia Kicsim! Azt olvastam, hogy a fekete vékonyít és nézd meg milyen elegáns ez a blúz"- nevetve széttárta karjait, hogy meg tudjam nézni mit visel. Elismerően fütyültem majd a nap első kávéjáért könyörögve megindultam a konyhába.
-"Jól sikerült a buli? Nem hallottam mikor hazajöttél"-
-"Igen. Nem fogod elhinni kivel találkoztam"- helyet foglalva a fotelban mesélni kezdtem a történteket.-"..Nem akartam hinni a szememnek. De tényleg ő volt. Anya! Josh haza jött"- úgy mosolyogtam, mint a vadalma csak azt nem tudtam miért.
-"Hát ez remek! Miért nem hívtad át? Tudod, hogy szívesen látjuk azt aki a lányunkon segített"- örvendezett anya is.
De vajon tényleg segített rajtam? Még mindig nem került kézre az elkövető. Miközben ezen gondolkoztam eszembe jutott mit ígértem Joshnak. Információt Leilától.
-"Te ezt is tudtad igaz?"- kérdeztem hirtelen.
-"Micsodát?"- anya kissé megszeppent kérdésemtől miközben szőke haját egy mozdulattal hátratűzte.
-"Hogy haza jött"-
-"Nem. Amióta elment nem beszéltem vele."-
-"Miért nem mondasz igazat miatta?"- lesütöttem a szemem mert fájt, hogy azt az őszinte "mindent elmondok neked" kapcsolatot egy pasi képes volt felborítani.
-"Ezt kikérem magamnak! Igazat mondok. Amit pedig nem mondok el az nem hazugság. Csak nem mondom el"-
-"Miért?"- emeltem rá újra tekintetem.
-"Azért Beka, mert megkértek rá. Még nem állsz készen tudni a teljes igazságot."-mondta majd a fotelhoz lépett amiben ültem.
-"Idővel mindent megértesz."-hangja lágy volt, mézesmázosan édes és ebből tudtam, hogy több van ebben az egészben, mint amennyit hiszek. Elköszöntem anyától majd amikor magamra maradtam az üres házban ismét Josh kabátját kezdtem ölelgetni. A menta és fenyő illatát teljesen átvette már rózsaszín köntösöm de nem tudtam betelni vele.
*
Sarahval baktattam fel az iskola lépcsőjén a második emeletre. Teljesen átlagos napnak tűnt ez a mai is de tudtam, hogy azzal amire készülök piros betűs ünnepként fogom emlegetni. Feltéve ha sikerül a tervem.
-"Tudtad, hogy Jess holnaptól nem jön?"- Sarah felé fordítottam a fejem. Szomorú volt és meg sem próbálta palástólni. Mennyire különbözhet két ember. De belül mégis egyformák.
Én sosem szerettem kimutatni az érzéseimet. A fájdalmat meg végképp nem. Az a jól felépített erős külső nem dőlhetett romba pár érzelmes pillanattól. Ezt persze sokszor megcáfoltam de csak azok előtt sírtam akikben feltétlen megbíztam.
-"Igen. Tudtam."- mélyet sóhajtva léptünk be a terembe ahol Jess már javában búcsúzkodott mindenkitől. Ez a nap egyértelműen róla fog szólni ezért miután lepakoltam a táskámat én is csatlakoztam a traccsparti résztvevőihez.
-"De miért mész el Jess? Mi nagyon szeretünk"- ölelte át Jess vallát Maja, az osztály szőke szépe.
-"Családi okok miatt. Meg, mert így is majdnem mindenből megbuknék. Nem tudom kijavítani."- Nem tudtam eldönteni, hogy hazudik vagy csak nem mondja el a teljes igazságot. Hiába tűnt olyan abszurdnak, hogy Lina miatt menne el tőlünk valamiért ezt jobban elhittem. Na majd ha egyedül lesz kifaggatom. Bár ez elég nehéznek ígérkezett, mivel senki nem akart leszállni róla. Leültem a Stella melletti üres székre hogy vele társalogjak amikor belépett a terembe Lucas. Szőkés fürtjei az arcába omlottak ahogy lehajtott fejjel a padjához sétált. Hiába kísértem végig szemeimmel még csak rám se nézett úgy dobta a földre fekete sporttáskáját.
-"Ennek meg mi baja?"- kérdezte Maja felém fordulva. Válaszként csak megrántottam a vállamat. Nem igazán akartam senkivel sem megosztani mi történt azon az éjszakán. Egyre csak Joshon járt az eszem miközben tudtam, semmi jóra nem vezet ha róla ábrándozok. Főleg az ha róla beszélek.
-"Összevesztetek?"-faggatott tovább.
-"Azt hiszem.."-
-"Na majd beszélek az ő fejével is!"- összecsapta műkörmös kezeit és megindult Lucas felé.
-"Tényleg Beki"- vonta el a figyelmem Stell aki miatt így nem lehettem szemtanúja ahogy Maja, mint egy pótanyuka leteremti Lucast.-"Hova tűntél miután Linával elmentetek vízért? Azért ennyire már józan voltam, hogy csak egyet lássak Linából"- pulzusom megnőtt a kérdése súlyától, mert hazudni sem akartam neki.
-" Hát izé az úúgy volt.."- vigyorogtam ártatlanságot színlelve.
-"Hogy?"- fürkészte arcomat zöld szemeivel.
-"Találkoztam egy ismerőssel és őt követtem egy ideig"- ez részben igaz volt, így nem vonhatna kérdőre miért hazudtam.
-"Ismerem?"-
-"Honnét tudjam?"-nevettem kínomban.
-"Jogos. Bulikban mindenki az ismerősöd"-legyintett. Már majdnem témát váltottam volna, hogy mentsem a menthetőt de hirtelen eszembe jutott egy feletébb érdekes, magyarázatra váró titok. Ki volt az a srác aki Stellával táncolt?
-"Kivel táncoltál tegnap?"- kérdeztem türelmetlenül. Stella elnevette magát és hitetlenkedve nézett rám.
-"Ha az nem lenne elég, hogy vagy ötven pasival táncoltam az éjjel akkor az annak kell, hogy legyen hogy I was drinking. Remember?"-szívem szerint felképeltem volna az örökös angolozás miatt de az információ fontosabb volt ennél.
-"Akkor máshogy mondom. Ki volt az a srác akivel akkor táncoltál mikor visszakeveredtem hozzátok miután.."-néztem sejtelmesen Lucas irányába, remélve, hogy érti mire célzok.
-"Nem. Vagy várj. Barna haja volt talán meg zöld szeme. Úgy nézett ki, mint.."-hangja elcsuklott ahogy rám emelte meglepődött tekintetét.-"Úgy nézett ki, mint te csak fiúban"-
-"Tudod ki az?"- sürgettem a válasszal.
-"Nem. A meghívottak közül is volt pár ember aki elhozta a haverját"- ingatta a fejét Stella.
-"A nevét legalább megmondta?"-
-"Beki. Ez egy buli volt. Nem az volt a lényeg, hogy ki az, hanem hogy mit tud"- sejtelmes mosolyra húzta a száját de nem tudtam értékelni humorát. Nem adom fel. Rá kell jönnöm ki az a srác.
*
A teremből kimenve elszántan lépkedtem de csak a korlátig jutottam. Reménykedve vártam, hogy Leila is kijöjjön a terméből. Rajta kívül már szinte mindenki a folyosón lézengett így végül társaságom is akadt. Csak nem az ő személyében.
-"Van egy perced?"- kérdezte Lucas miközben elém állva szemembe fúrta kék íriszeit.
-"Több is máskülönben nem ácsorognék itt"- szólalt meg a szarkasztikus énem.
-"Nagyon vicces."- húzta el a száját-" Megmagyaraznád mi volt ez a tegnapi?"-
-"Mire gondolsz?"- kerezdbe fontam kezeimet felvéve ezzel az "én úgy sem mondok semmit" álláspontot.
-"Én azt hittem már túl tetted magad Marcuson és hogy szeretsz engem"-
-"Ennek semmi köze ahhoz hogy mit érzek és ki iránt"- felszegett állal néztem vele farkas szemet. Szemei tükrözték az összes érzésem amit abban a pillanatban éreztem. Ugyan az játszodott le benne ami bennem. Harag, tehetetlen düh, szeretet és csalódás egyvelege. Haragudtam Lucasra mert még csak ki sincs mondva, hogy együtt lennénk-e, dühös voltam a világra, hogy ilyenbe sodor az élet, szerettem őt de csalódtam az ebbe vetett hitembe, hogy ez igaz is. Miközben legbelül tudtam, hogy mást akarnék magam mellé. De ő elérhetetlen számomra.
-"Akkor miért nem mondasz el nekem semmit? Beki kérlek beszéljük meg. Én csak úgy nem akarlak elengedni."- erős kezeit a vállaimra helyezve kényszerített, hogy rá nézzek.
-"Miért kéne neked bármit is elmondanom?"- a további gorombaságom hatására elengedte vállaimat majd megadóan sóhajtott.
-"Igazad van. Hisz szerinted a senkid vagyok. De ha ezt akarod legyen így."- harag lobbant a szemében de meg mertem volna esküdni rá, hogy nem rám haragszik. Hanem Marcusra. Szőke fejét lehajtva ellökte magát a korláttól és mint egy csatát feladott katona távozni készült.
-"Ki sincs mondva hogy együtt vagyunk vagy sem"- mondtam ki egy szuszra aminek hatására megtorpant a termünk ajtajában.
Lassan újra feléfordultam, ráemeltem könnybe lábadt szemeimet, hogy közelebb jöjjön hozzám. Tudtam, hogy szemétség műsírni az igazamért de nem tehettem mást. A hazugságok csak újabb hazugságokat szülnek és én már nyakig benne voltam.
-"Beki..ez nem egyértelmű? Téged csókollak veled járok kézen fogva, te vagy minden amire vágyok és ezt sosem akarom, hogy elvegyék tőlem"- ajkai már csak pár centire voltak az enyémektől de ettől a nyálas őszinteségtől a mű könnyeim igaziakká váltak. Mennyire lehet szemét valaki? És meddig mehet el a hülyítésben? Tönkre fogom tenni hiába nem akarom...
-"Kérlek Beki, mondd el te mit akarsz. Őszintén."- egy laza mozdulattal letörölte könnyeimet miközben engem egyre jobban mardosott a bűntudat. Tisztában voltam vele, hogy Lucas tényleg mindent megadna nekem. De azzal is, hogy ezt mástól akarom megkapni, aki talán sosem lenne erre hajlandó. De vajon megéri kockáztatni?
-"Csak mondd el. Nem lehet akkora dolog, hogy azt ne tudnám megadni neked"- hangja egy fokkal ingerültebbé vált és elérte, hogy átvegyem dühét.
-"Amit akarok azt te nem tudod megadni nekem"- ahogy elhagyták a szavak a szám egyre jobban kezdtem megbánni őket. Lucas arckifejezése másodpercekent belül eltorzult. Tartottam tőle, hogy ott mindenki előtt elkezd velem kiabálni de nem így történt.
-"Akkor szerintem zárjuk ezt rövidre"- meglepő nyugodtsággal hátrált el tőlem majd ezt megcáfolva óriási csattanással bevágta maga mögött a termünk ajtaját. Letöröltem az arcomon végig folyó utolsó könnycseppet és talán életemben először úgy éreztem nincs szükségem senkire. Miért kéne bárki is ahhoz, hogy sikeres legyek? Vagy csak boldog.
Megszólalt a szünet végét jelző csengő így képletesen feladtam a Leila utáni kutatást.
Ki kellett találnom valami hihető történetet arra, hogy miért akarok vele jóban lenni.
Ahogy beléptem a terembe minden szempár rám szegeződött. Feltételezésem igaznak bizonyult, hogy a legtöbben tudják mi történt az imént. Mégis képtelen voltam kellemetlenül érezni magam. Fontosabb dolgom volt annál, hogy a fenn álló helyzettel foglalkozzak.
-"Beki"-fordult hátra Jess az előttem lévő székről. -"Mi történt?"- aggodalom tükröződött barna szemeiben ami felettébb meglepett.
-"Szünetben elmondom"-suttogtam. Jess aprót bólintva újra előre fordult, én pedig alig vártam a szünetet. Most majd kifaggatom Lináról.
*
Újra a folyosóra léptem, éberen figyelve kik haladnak el a termünk előtt. Jess szorosan a nyomomban volt, lehetőségem sem lett volna visszavonulót fújni ha akartam volna.
-"Tudom, hogy mindenki ezt kérdezi..de miért mész el?"- váratlanul tettem fel a kérdést amitől meg is szeppent de szemei hamar az elszántságát tükrözték újra vissza.
-"Mert nem tudom kijavítani a jegyeimet."- felszegte fejét és látszott rajta, hogy nagyon a sorok közé akar látni. Ezért nem is húztam tovább, kertelés nélkül ejtettem ki a szavakat.
-"Van bármi köze ehhez Linának?"- Jess teste megfeszült kérdésem súlyától.
-"Kétlem, hogy ha így is lenne elmondanám neked"-Haját egy laza mozdulattal hátra vetve förmedt rám.
-"Ajánlom, hogy ne legyen. Nem hagyom, hogy még egyszer bárki összetörje. Akkor se ha az, az illető a barátnőnk"- elszántan néztem vele farkas szemet remélve, hogy beválik a csöppet sem színlelt haragom. Szóra nyitotta a száját de egyből be is csukta. Lehajtotta fejét ami elárulta a győzelmem. Innen már csak türelem kell.
-"Jó bevallom. Fáj ami történt és úgy a legkönnyebb felejteni ha nem látod azt akit el akarsz engedni"- Jess elég megtörtnek látszott ahhoz hogy megsajnáljam. De ismertem annyira, hogy ezt ne mutassam ki neki. Így inkább témát váltottam.
-"Mit akartál tudni?"-
-"Miről?"- barna szemeit újra rám emelve fürkészte arcomat.
-"Rólam meg Lucasról"- húztam el a számat. Minden csoda három napig tart de a vele való kapcsolatom -már ha ezt lehet annak nevezni- minden mozzanata három napig tart. A pletykák hitelessége szerint.
-"Hogy mi történt"-
-"Csak a szokásos. Összevesztünk"-műmosolyt erőltettem a fejemre, mert közben megláttam Leilát aki a mosdóba igyekezett. Meglepő módon egyedül. Itt a tökéletes alkalom.
-"Többnek látszott ez annál"- célzott Jess az ajtó csapkodós műveletre de már nem figyeltem rá. Szememmel végig követtem Leila minden lépését amig el nem tűnt a szemem elől.
-"Tudod milyenek a fiúk. Mindent túlreagálnak. Bocsi de muszáj mosdóba mennem"- meg sem vártam a válaszát, szapora léptekkel indultam meg a mosdó felé. Szerencsémre nem volt senki más rajtam kívül a helyiségben így kézmosást színlelve feltűnés nélkül megvártam Leilát. Ahogy a tükör elé lépett gondosan végigmért és fanyar arckifejezését látva rájöttem, ez nehezebb lesz, mint gondoltam.
-"Szia"- mosolyogtam rá minden kedvességem bevetve.
-"Szia"- köszönt vissza arcára fagyott meglepettséggel.
-"Figyelj..tudom, hogy csak Marcus miatt voltunk úgymond jóban egymással de nekem semmi bajom nincs veled. Szóval ha csak te nem utálsz engem más okok miatt is, mint Marcus szerintem lehetnénk jóban"- felé fordulva vártam valami lekezelő ellenvetést, vagy gúnyos nevetést esetleg beszólást de egyik sem történt meg. Leila csak állt meredten előttem szóra nyitott szájjal de hang nem jött ki a torkán.
Kezdtem feladni a reményt, hogy nem sokkoltam le teljesen de aztán mégis megszólalt.
-"Én sosem utáltalak. Nem szokásom utálkozni."- zavarában nevetni kezdett elvékonyított hangján amitől kirázott a hideg. Josh ezért még az adósom leszel..
-"Több bennünk a közös, mint azt gondoltam"-gondosan megválogattam szavaimat nehogy a sorok mögé lásson.
-"Te is ott voltál Stella szülinapi buliján ugye?"-kérdeztem lassan puhatolózva.
-"Igen. Nagyon király volt."- törölte meg műkörmös kezeit a törülközőbe.
-"Nem láttál ott egy olyan srácot aki kb úgy néz ki, mint én csak fiúban?"- ahogy kiejtettem a szavakat egyre nevetségessebben éreztem magam, amiért csak így tudom körül írni kérdésem tárgyát.
Leila újra végigmért csak most tanulmányozva, nem lenézően.
-"Most, hogy mondod de. Meg is lepődtem, hogy van egy bátyád"- szavaitól kirázott a hideg ahogy olyat állított ami lehetetlen. Nekem nincs testvérem.
-"Egyke vagyok"-néztem el mellette majd hozzá tettem:-"Nem tudod, hogy ki lehet az?"-
-"Nem. De Marcus talán ismeri. Láttam őket beszélni a bejárat előtt."-
-"Tennél nekem egy szívességet? Neked úgy is mindent elmond, nekem meg már semmit. Megkérdeznéd tőle ki az a srác?"- boci szemekkel néztem rá, várva az ítéletet, hogy vajon beválike megjászott kedvességem.
-"Persze, szívesen."-
-"Megköszönném"-mosolyogtam rá újra majd megindultunk a kijárat felé.
-"Mi lett Stella ügyével?"-legnagyobb meglepetésemre Leila folytatta a bájcsevejt ráadásul nem is akármilyen témával.
-"Honnan tudsz erről?"-
-"Marcustól?"-jogosan kérdezett vissza hisz ki mástól tudhatná. Maximum a hírekből.
-"Jogos. Hát az elkövetőt nem találták meg de mindenki egy valakire gyanakszik."-sokatmondóan pillantottam a folyosó végén álldogáló Marcusra.
-"Ugye nem képzeled, hogy képes lenne rá?"- Leila heves ellenállása csak az ellenkezőjét támasztotta alá annak amit mondott. Egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy az akiről azt hittem egy légynek sem tudna ártani, nagyon is képes lenne rá.
-"Nem képzelem. Tudom. De javíts ki ha tévedek. Mennyit tudsz az esetről?"- fordultam vele újra szembe elállva ezzel menekülési lehetősége útvonalát.
-"Nem sokat. Erről nem beszélt soha. De mindig is rá akartam kérdezni. Csak tiszteletben tartottam, hogy ez felzaklatja."- bőven elég infó lehetett volna ez egy profi ügynöknek de én többet akartam. És mivel nem vagyok ügynök, teljes nyugalommal faggathatom.
-"Hát talán itt az ideje félre tenni a tiszteleted. Sokat segíthetnél ha sikerülne rávenned hogy elmesélje. Ha nem is ő tette..elvezethet ahhoz aki az igazi elkövető."- Leila elgondolkozva bámulta a cipője orrát. Tudtam, hogy sosem állna mellém Marcussal szemben ezért úgy próbáltam manipulálni, hogy abban ne fedezzen fel semmi rossz szándékot.
-"Segítesz vagy sem? Ki kell derítenem ki az az idegen srác. Szerintem köze van az egész ügyhöz"-Leila rám emelte barna szemeit. Bizalmatlanul tanulmányozta az arcomat végül aprót bólintva belement a játékomba.
-"Jó legyen. De kérek valamit cserébe."- pimasz mosoly jelent meg arcán ami semmi jót nem jelentett rám nézve.
-"Mi lenne az?"- összhúzott szemekkel néztem rá és újra ellenséges érzések kavarogtam bennem.
-"Szakíts Lucassal"-