Ha végleg elmegyek

Tizedik fejezet

November 7. Hétfő
A hidegben ácsorogva rájöttem, néha nem ártana anyámra hallgatni. Legalább mikor utánam kiabál, hogy "sapka"...
Linát vártam a suli bejárata előtt de nem jött. Ő nem. Helyette viszont mindenki más. Marcus például tudomást sem vett rólam. Úgy ment el mellettem mintha ott sem lennék. Nem lepett meg, sőt az sem hogy egyből Leila felé vette az irányt. Elkaptam róluk a tekintetem mert ha akárcsak egy percig több ideig engedem meg magamnak a látványt, odamegyek és lehányom őket.
Gusztustalan féreg.
Stella látványán viszont először meglepődtem. Bizonytalanul felé fordultam de semmi jelét nem adta annak, hogy érdekelném. Bár mindegy is volt, mert a következő pillanatban Lina a nyakamba ugrott.
-"Szia!"-látszólag nagyon örült nekem ami kicsit meghatott. Úgy tűnt még sincs veszve minden.
Betrappoltunk a suliba és én az első 5 perc után már a csöngőért könyörögtem.
*
Mihelyst megkaptam az Isteni csodát kimenekültem a termemből. A baráti körömben ácsorogtam a korlátnál de nem élveztem úgy a társaságukat mint Stelláét. Ő volt a legjobb barátnőm. Nélküle pedig nem volt ugyanolyan. Valami hiányzott. Ő egyedül ácsorgott és nyomkodta a telefonját.
-"Mi a baja?"- kérdezte Jess mikor észrevette, hogy Stella nincs velünk.
-"Nem tudom"-Attól, mert engem utál a többiekhez idejöhetne. Gondoltam odamegyek hozzá de az esély arra hogy szóba áll velem csekély volt. A másik ok pedig Marcus volt aki ugyan azon a helyen telefonált fel s alá járkálva. Idegesnek tűnt mikor elkaptam a pillantását. Áthatóan meredt rám majd jókora slunggal bevágta maga mögött az ajtót. Ma mindenki megőrült? Elszóltam magam, mert a java még csak ez után jött.
Marcust követően Leila robogott ki a termükből. Valamilyen oknál fogva azt hittem hozzám jön oda de engem csak egy megvető pillantással elintézett majd egyenesen Stellához sétált.
Nem hallottam mit beszélnek de kezdett nagyon gyanús lenni a helyzet. Vágni lehetett a feszültséget mindazok között akik látták mi történik. Elképedve néztem mi folyik a túl oldalamon mikor Leila olyat lökött a barátnőmön hogy az majdnem hátra esett. Tudtam, hogy Stella nem fogja annyiban hagyni és én pontosan ezért kezdtem rohanni feléjük. Haragosan megálltam Leila előtt míg Stellának be nem állt a szája.
-"Mit képzelsz magadról te csitri? Nem te vagy itt az atyaúristen!"- farkas szemet néztem az ellenségemmel aki egyre azon volt hogy Stella közelébe jusson. Nem hagytam neki, minduntalan elé álltam takarva ezzel Stellát.
-"Beki húzz már a francba!"-
-"Marcussal beszélj így, ne velem! Ő képes téged elviselni."- Minden idegszálam megfeszült a stressztől. Képes lettem volna ölni is azért, hogy én nyerjek ebben a csatában. De nem volt időm részletesen átgondolni mert Leila miután Stellát nem hagytam, hogy bántsa, szabályosan nekem esett. Nem tudtam mi történik csak azt hogy lökdös, megtépi a hajam válaszul pedig óriásit csattan a tenyerem az arcán. Meglepetten bámult rám egy ideig de az újabb egymásnak esés meghiúsult miután Emily és a többiek is mind elém álltak.
-" Teljesen elment az eszetek? Mi a franc bajotok van egymással?"- Emily felváltva nézett hol rám hol pedig a ribancra. Hát Leilából sem lesz soha kebelbarátnő. Maximum ősellenség.
-"Tűnj a barátnőink közeléből! Ha még egy ilyet látok vagy hallok velünk gyűlik meg a bajod"- Emily szúrós szemmel méregette a lányt. Leila szóra nyitotta a száját de a szeme bőven eleget elárult. Utolsó pillantást vetett rám majd mintha egy tündérmesében lenne haját dobálva elvonult.
Kimerülten rogytam le a földre. Lehunyt szemmel próbáltam megnyugodni mert még mindig remegtek a lábaim az adrenalin hatására.
Azt hittem mindenki eloszolt de Stella még mindig előttem állt és gyanúsan méregetett.
-"Ne kímélj!"- adtam meg magam hogy ha akar most még elküldhet melegebb tájakra.
-"Köszönöm, hogy mellém álltál."- erre újra kinyitottam a szemem. Úgy éreztem magam mint egy nemzeti hős aki megvédi a királylányt, ez esetben egy ribanctól.
-"Ugyan.."-Kinyújtotta a kezét így sikerült feltápászkodnom.
-"Nem Beki..más nem tette volna meg."- szomorúan nézett rám majd esetlenül megölelt. Csodálkozva álltam mint egy darab fa de viszonoztam az ölelését.
-"Hiányoztál"- mondtam neki.
-"Te is nekem"- Ilyen érzés lehet az is mikor egyesítenek két különböző erőt. Pont mint a jing és a jang. Szöges ellentétek, egymás nélkül mégis gyengék és védtelenek. Szükségük van egymásra, mint ahogy nekünk is.
A következő órán szerencsére filmet néztünk így volt időm mindent szépen átgondolni. A vetítő teremben a padok egymáshoz tolva két oldalt helyezkedtek el. Emiatt nem tudtam nem egyedül ülni. Ledobtam magam Stella mellé a sarokba és a füzetembe firkáltam.
-"Pár napig nem vagyok veled és máris menő balhés csaj lesz belőled?"- Lucas kaján vigyorral méregetett ahogy leült mellém. Én viszont úgy tettem mintha nem lenne jelentősége.
-"Ja, tudod a barátok kiállnak egymás mellett."- Nem célzásnak szántam, mert jól tudtam hányszor kiállt anno ő is mellettem, mégis úgy hangzott.
-"Hm..Én mikor nem álltam melletted?"- Idegesített a mosolya. Furcsa érzést keltett bennem amit képtelen voltam még magamnak is megmagyarázni. Lucasért noha nem nagy számban de bomlottak a lányok. Égszínkék szeme ragyogott, sötétszőke tincsei gondosan fazonra voltak nyírva, mosolya tökéletes címlap fotót nyújtott neki. De csak az ismerte igazán akit közel engedett magához. A csalódások miatt érzéketlenül viselkedett másokkal. Én voltam az üdítő kivétel, mert engem ha nem is szeretett de elviselt. Bámultam egy ideig majd visszafordultam a rajzomhoz. Hangulatomnak megfelelő firkálmány tarkította a kockás lapokat.
-"Mit rajzolsz?"- kíváncsiskodott Lucas.
-"Rajzot"- Mű mosoly az arcomon és szarkazmus a szívemben. Nos igen, a dühös csalódott Beki szarkasztikus és kíméletlen.
Lucas mégis halkan felnevetett.
-"Még nem vesztettelek el"- sokat mondóan sandított rám nekem pedig elöntötte az arcom a pír. Nem vesztett el? Hisz ő dobott el magától...
-"Rebeka! Csendet!"- szólt rám Boros tanárnő. Ilyen hangosak a gondolataim? Pedig ki sem nyitottam a számat...
Viszont nem akartam hogy továbbra is én legyek a középpontban így az óra végig megalkottam életem legjobb rajzát. Egy rózsákkal és pillangókkal körbevett koponyát. Pont olyan volt, mint a rossz és a benne lévő jó.
A teremből kifelé menet Lucas visszarántott a karomnál fogva. Szőkés fürtjei alól hosszasan vizslatott. Nyögd már ki mit akarsz tőlem! Kérdőn meredtem a kezemre amit még mindig nem engedett el. Fülemben csilingelt a nevetése amit oly ritkán hallok majd egy határozott mozdulattal karjaiban találtam magam.
-"Nem akarlak elveszíteni"- egyre szorosabban ölelt és nekem kedvem lett volna megfulladni.
-"Te magad mondtad, hogy még nem vesztettél el"- kibontakoztam öleléséből miközben arcán formát öltött a boldogság.
*
Az idilli otthon töltött délutánomat mi sem tudná jobban elrontani mint egy ismeretlen telefonszám egy váratlan hívással.
-"Rebekát keresem!"- szólalt egy mély férfi hang.
-"Én vagyok"-mondtam bizonytalanul.
-"Szia! Ráérsz ma este? Új fejleményeim vannak a számodra"-a hang hiába nem láttam a tulajdonosának arcát tudtam, hogy mosolyog. Az emberek hangjából túl sok mindent lehet leszűrni. Pont emiatt igyekeztem kimért de legfőképp nem hisztis hangot megütni. Abból egyből rájönne milyen sebességgel zakatol a szívem.
-"Ismerjük egymást?"-
-"Oh..Ne haragudj. Josh vagyok."- hatás szünet. Mély levegő. Na most már jogosan kaphatok infarktust, a pánik ennél sokkal hatásosabb. Késő délután felhív egy adonisz és burkoltan randira hív. Nincs is ennél infarktus keltőbb.Szerencsés lennék? Kétlem. Marcus csak még jobban utálna ha elmennék vele. Azt pedig nem szeretném...
-"Beka..itt vagy?"- Beka?! Azt már nem! Nem zaklathat csak úgy telefonon, és egyáltalán honnan tudja a számom?
-"Beki, ha kérhetem. Honnan van meg a számom?"-
-"Öhm... Hé! Ne legyél ilyen gyanakvó. Miért nem bízol bennem?"- szomorúan csengett a hangja de nem dőltem be neki.
-"Mert zsaru vagy"- csúszott ki a számon. Rögtön meg is bántam, mert elfogott a bűntudat.
-"Szóval ezért. Akkor megígérem hogy civilként megyek érted. 7-re legyél kész!"-
-"Mi? Nem!"- De már késő volt. Nevetése közben megszakadt a vonal és csak kábán bámultam a kijelzőre. Hogy képzeli hogy eldönti helyettem mit csináljak? Bunkó...
-"Anya!"- kiabáltam át a másik szobába de lehetetlenség volt hogy túlharsogjam a rádiót.-"Anya! Este el kell mennem. Josh hívott és azt mondta sürgős!"- betrappoltam a szobájába. Meglepett hogy nem vág semmilyen grimaszt, hogy egy újabb pasi nevét hallja. Néha már én untam hogy mindig van a közelemben minimum egy Marcuson kívül. Oké értem én hogy nem vagyok csúnya de kifejezetten csinibaba se. Mégis, ez mindig így volt. A legjobb barátaim az óvodától kezdve fiúk voltak. Emiatt nem is voltam túl lányos lány.
-"Tudom"- Anyám pimaszul mosolygott rám.
-"Mit tudsz amit én nem?"-
-"Csak azt amit te is. Már csak 2 órád van elkészülni szóval én a helyedben sietnék"-Még kacsintott is mellé mialatt kituszkolt a szobájából és újra a laptopjának szentelte a figyelmét.
Hihetetlen hogy még ő is ellenem van. Miért??!
De ahogy az óra ketyegését hallgattam átkattant az agyamban valami és őrült módjára túrni kezdtem a szekrényemet.
Nem akartam nagyon kiöltözni de csak így, itthoni ruhában nem mehettem el. Nem tudtam Josh mit vesz fel, hogy legalább egy kicsit összeilljen a ruhánk.
*
Végül 2 órányi kínkeserves készülődés után egy fekete farmer és egy halványkék újatlan fodros blúz mellett döntöttem. A hajamat kiengedtem így természetes apró hullámok rajzolódtak ki benne. Elégedettség járta át az arcom ahogy a tükörbe néztem.
-"Kincsem! Megjött Josh!"- Épp időben. Felkaptam egy nagyobb retikült amibe a cuccaim tuszkoltam, elköszöntem anyámtól, végül kiléptem a hűvös őszi estébe. Fekete bőrdzsekim, mit sem ért a szél ellen. Ezért nem szerettem a bőrdzsekit. Hidegben fázok benne, melegben pedig megsülök..
-"Hű.. azta!"- Josh elismerően bólintott.
-"Mi az?"- pirultam bele a nézésébe amivel szinte teljesen felfalt.
-"Lehet szólnom kellett volna hova megyünk."- És tényleg, csak akkor láttam meg, hogy ő egy sima egyszerű kockás inget és egy sötétkék farmert visel. Lefagyott az arcomról a mosoly és újra gyanakodva fordultam irányába.
-"Miért hova megyünk?"-préseltem ki a fogam közül a szavakat.
-"A pasidhoz!"- Kikerekedett szemmel néztem rá, nem hittem el amit hallok. Mit akar ez Marcustól?
Meredten bámultam gyémánt íriszeibe, amikor bevillant egy név. Stella.