Ha végleg elmegyek

Tizennegyedik fejezet

November 20. Hétfő
Egy hét elteltével Stella sebesen futott felém a suli előtti kis utcában amíg el nem ért, hogy a nyakamba ugorhasson. Megingott alattam a talaj ahogy lendületében elkaptam.Sok mesélni valóm lett volna neki, de nem kezdhettem bele mindjárt. Még mindig a fülemben csengtek Marcus fenyegető szavai, így még a legjobb barátnőmnek sem mertem szólni. Főleg azért, mert ő küldte ki Marcusra a rendőröket.
-"Szia!"- kipirult arccal bontakozott ki az ölelésünkből. Volt valami a megjelenésében ami teljesen megváltoztatta. Boldog volt és éreztem, hogy azonnal elkezdi a beszámolóját de szimpla kedvességből rákérdeztem boldogsága okára.
-"Szia. Mi történt?"-
-"Nem fogod elhinni!"-Barátnőm szeme felragyogott akár a nap. Mosoly jelent meg az arcomon, mert szerettem mikor boldog. Legalább a környezetemben élők legyenek azok.
-"Josh elhívott randizni!!"-visította.
-"Josh?"- meredten néztem rá. Nem gondolhatunk ugyanazon pasira!?
-"Jaj tudod a rendőr csávó! Olyan édes úristen!"- aztán majd téged is felültet..ahogy azt az ő fajtája szokta. Nagy nehezen de elhesegettem a csalódottságtól vezérelt gondolatokat. Lehet neki ő a nagy ő. Megérdemli hogy valaki végre viszont szeresse.
-"Mikor találkoztok és hova visz?"-kérdeztem inkább.
-"Holnap este. Hétkor. Nem mondta hova megyünk csak valahova elvisz."- csevegte miközben beléptünk az iskola épületébe. Milyen egy aljas dög! Ennél kreatívabb nem is lehetne..Meglátszik, hogy rendőr. Túl sokat vár tőle az ember.
-"Az jó, érezd jól magad. Aztán majd mesélj!"- szerencsémre nem vette észre a szomorúságot a hangomban. Pedig tényleg nagyon bántott a dolog. Csak azt nem tudtam miért. Hisz végülis két különböző világ nem mindig fér meg együtt. Igen, talán az a baj, hogy elhittem, kedvel engem.
-"Alig várom már"- ugrált fel mellettem a lépcsőn. Ha sokáig csinálja ezt a végén még elesik. Nekem pedig lesz 5 perc jó kedvem.
De nem akarhattam boldogságot lopni más esetleges rossz kedvéből.
Felpillantottam a lépcső tetejére ahol Lucas állt féloldalas mosollyal az arcán és engem nézett. Kellemes bizsergés futotta át a testemet. Lucas mindig olyan kedves volt. Mindig foglalkozott velem ha kellett ha nem.
Lehozta volna a csillagokat is értem.De én beleszerettem a Holdba akinek ez csak egy csettintésébe került. Mégsem tette meg értem. Nem tehettem róla, hogy nem belé voltam szerelmes. Bár igazság szerint kezdtem elfelejti milyen érzés is a szerelem.
Óvatos mosolyt küldtem Lucas felé majd besétáltam a termembe. Sarah mint mindig szorosan megölelgetett Emily pedig a drámázást kezdte előröl. Valami srácról beszélt aki most Németországban él és, hogy ez milyen sajnálatos. Nem figyeltem rájuk, sőt senkire csak a magam gondolataira. Idegesített egy kérdés, egy megválaszolatlan tény, amit már vagy ezerszer túlgondoltam de most kirobbanni készült belőlem.
-"Stella!"- mit sem törődve azzal, hogy épp mit mesél dühösen kirángattam a baráti körünkből.
-"Mi van?!"- csattant fel a durvaságomtól. Nem foglalkoztam vele hogy azt hiszi bekattantam. Tudtam, hogy ő tette. Ő küldte a fejünkre ezt a poklot amiből esélyem sem volt szabadulni.
-"Te hívtad ki a rendőröket Marcushoz?"-
Kertelés nélkül a képébe vágtam amit a szívem mélyén gondoltam. Hatalmas szemeit rám meresztette mint aki semmiről sem tud.
-"Mi a francról beszélsz?"-
-"Megvádoltad a barátomat, hogy ő tette ami veled történt. Aztán szóltál Joshnak is a gyanúdról. Nyilván így keveredtek rendőrök Marcusékhoz. Nem de?"- ha lehetne szemmel ölni Stella már rég összeesett volna. Mindennél jobban utáltam a hazugságot. De azt főleg ha a szemembe hazudnak.
-"Nem én küldtem rá a zsarukat. Bár igazán megérdemelte. Hihetetlen hogy most is őt véded! Beki nem veszed észre ki ő valójában??"- fröcsögte sértetten. Csak az volt a baj, hogy igaza volt. Nem tudtam miért, lehet csak a megszokás miatt de meg akartam védeni. Még akkor is ha ő nagyobb veszélyt jelentett rám.
-"Mi?..de akkor ki volt?"- egyre nagyobb gombócot éreztem a torkomban ahogy kinyögtem a szavakat. Körbe néztem a teremben. Mindenki minket bámult ami kezdett nagyon fusztrálni. Elkaptam Lucas pillantását aki mellettem állva hallgatta a vitánkat. De túl kevés időm volt arra, hogy megfejtsem a szemében megcsillanó kárörvendést.
-"Nem tudom. De nem én! Unom már, hogy mindenért engem vádolsz mikor megfogadtam hogy fontosabb vagy mint a hülye pasid és ha neked ez jelent boldogságot akkor nem mocskolom be. Majd megteszi helyettem más. És lásd csodát valaki megtette! Bárcsak ismerném az illetőt! Meghálálnám neki"- azzal kitépte magát kezem szorításából és faképnél hagyott. Elöntött a bűntudat, mert valahol igaza volt Stellának. Már semmit nem tudtam biztosra. Kinek higgyek? És ki az aki titkol valamit? Utána kell járnom...
*
Hermann tanár úr zökkentett ki a gondolatmenetemből. Észre se vettem, hogy elkezdődött az óra. Előkaptam egy füzetet minden mindegy alapon, mert fogalmam sem volt róla milyen órán ülök.
-"Beki.."- Stella aggódva nézett rám a mellettem lévő székről.
-"Hm?"- felé sem fordítottam a fejem hisz még mindig el tudtam volna süllyedni szégyenemben.
-"Neked nem itt kéne lenned"- sokatmondóan az ajtó felé biccentett de nem értettem mire céloz.
-"Tessék?" -Tudtam hogy lélekben nem itt vagyok. De végül is amíg nem hagyja el a testem addig képletesen még is.
-"Úgy értem neked most infód van."- Meredten néztem rá. Aztán bevillant. A fenébe.. Sebtiben összekaptam magam majd úgy ahogy voltam kirohantam a teremből. Még hallottam a tanár megjegyzését, hogy mindig van valaki aki elfelejti melyik órán van. Tíz meg tizenegy óra után én nem csodálkozok ilyeneken.
Lebaktattam a növényekkel feldíszített lépcsőn az infó teremhez. De ahogy odaértem megtorpantam. Lucas hangja szűrődött ki a teremből, Tonyval beszélgetett valakiről.
-"Miért nem hívod el valahova?"-
-"Mert ott van neki az a kretén."- Lucas elég dühös lehetett, mert miután ezt kimondta valami nagyot csattant a klaviatúrán.
-"Te is tudod hogy nem szereti."- hallottam Tony biztató hangját. Vajon kiről beszél? És én miért nem tudom, hogy ki jön be a legjobb fiú barátomnak?
Gondoltam majd jó belépő lesz ha nekiszegezem a kérdést mihelyst belépek a terembe. De ez nem így történt. Mikor meglátott elfordult tőlem és Tony is abbahagyta az agymosást. Rossz érzés kerített hatalmába.Nem szabadott volna hallgatóznom.
Szerencsémre a tanár is késett így nyugodtan ledobtam magam Lucas mellé. Fusztrált a távolságtartása és ezen mindenképp változtatni akartam. Főleg úgy, hogy nem sokkal ez előtt még mosolygott rám. Szükségem volt rá. Olyan volt nekem mint egy bátty aki mindig ott van a bajban. Mindig is akartam egy igazi bátyust vagy egy kis húgot. De egyik sem jött össze. Így egyedül voltam gyerek a családunkban. Nem volt ez rossz, csak mikor unatkoztam. Vagy amikor szükségem lett volna valakire. Egy bizalmas félre az életemben.
-"Sziasztok! Egy fél pillanatra még várjatok. Addig kapcsoljátok be a gépeket és foglaljátok el magatokat. Csöndben!"- épp hogy csak belépett a terembe az infó tanárunk, már el is ment.
Kezemet dörzsölgetve benyomtam az indítás gombot a gépemen.
Szerettem az őszt de a hideget nagyon nem. Inkább megsültem volna mindig mint, hogy bármikor is fázzak.