BATMAN: Gotham lovagja

Az ember és Isten

  A város fényesnek, szinte másviláginak tűnt Bruce számára, ahogy kiszállt a limuzinból. Gotham fekete utcái és esőkoptatta járdái után igazi csodaországnak érződőtt a felhőkarcolókkal és szobrokkal tarkított Metropolis. Thomas rámosolygott a fiára, ahogy mellé lépett.
- Ne csatangolj el, kölyök - veregette meg a vállát, majd Alfreddal együtt felsiettek a városháza lépcsőjén - Apának üzleti ügyeket kell intéznie, de utána járhatunk egyet a városban.
- Oké - válaszolt a kisfiú.
  Ezután percekig csak várakozott a legalsó lépcsőfokon, addig, amíg már nem fájt a feneke a sok üléstől. Ekkor felállt és fel-alá járkált, mikor váratlanul zúgó hangot hallott. Ahogy a zaj forrása felé fordult egy piros ruhás fickót pillantott meg, ezüst, tányér alakú sisakkal a fején, amiből kis szárnyacskák nőttek ki. Pólója közepén arany villám díszelgett.
- Csak nem unatkozol, kölyök? - villantott felé egy fehér vigyort.
- T-te vagy Jay Garrick - motyogta Bruce - A Skarlát Futó!
- Örvendek a találkozásnak - nyújtotta a tenyerét a szuperhős a gyereknek - Mr…?
- Wayne - fogott kezet Garrickkel - Bruce Wayne.
- Nos, nagyszerű, de nekem rohannom kell - nevetett a Skarlát Futó - Jégcsap már megint rosszalkodik.
  A következő pillanatban pedig el is tűnt.

***

  Ez volt az összes emléke Metropolisról és mindez visszajött, ahogy kiszállt a városháza lépcsőjén. Az apja… az apja utána néhány héttel meghalt. Értelmetlenül, egy sötét sikátor végében.
  Egyenesen a Daily Planet épületet célozta meg. A kövérkés főszerkesztő széles mosollyal fogadta a bejáratban.
- Mr. Bruce Wayne - kiabált - Micsoda öröm, micsoda öröm! Perry White a becses nevem.
- Tisztában vagyok vele - bólintott a milliárdos - Csak jöttem aláírni a papírokat.
- Nem fog csalódni az újságban - fogadta meg Perry - A Daily Planet tavaly kétszer annyit adott el, mint a The Times! És ez nem kis teljesítmény!
- De még mindig nem fedezték a költségvetéseiket. Mindenről tudok, Mr. White.
- Kiváló - a főszerkesztő beljebb invitálta a leendő főnökét - Maga a legjobb dolog, ami történhetett az újság történelmében!
- Remélem az érzés kölcsönös - mosolygott Bruce - Nem kevés pénzembe kerültek maguk.
- Á, itt is vannak a sztár-újságíróink - pattogott tovább White - Hadd mutassam be először is Lois Lanet!
  Fekete hajú, vékony nő emelkedett fel laptopja mögül. A kék szeme elbűvölő volt és a sminkes tudása se tűnt rossznak. Elegánsan öltözködött, semmi kihívó.
- Örvendek, Mr. Wayne - búgott, akár egy macska. Egy Macskanő.
  "Ne gondolj Selinára, ostoba! Ne gondolj rá!"
- Úgyszintén, Miss Lane - köszönt Bruce - Nagy rajongója vagyok a munkájának.
- Ó, és itt a mi újoncunk - kurjantott White - Mr. Wayne, hadd mutassam be…
- Clark Kentet - szorította meg az elé lépő szemüveges férfi kezét a milliárdos - Mi már találkoztunk.
- Örülök, hogy viszontláthatom, Mr. Wayne - mosolygott Clark.
- Mr. Kent, elhívhatom egy percre? - kérdezte Bruce - Lenne egy-két privát kérdésem.
- Természetesen, uram.
- Köszönöm - Wayne a Daily Planet munkatársaihoz fordult - Bocsássanak meg, egy perc az egész.
  A két férfi odébb somfordált az egyik lakatlan irodába. Bruce bezárta az ajtót és helyet foglalt a bent lévő fotelben, közben Kent állva maradt.
- A segítségét kérem, Clark - mondta Wayne - Mit tud mondani nekem Luthorról?
- Hogy egy bűnöző - válaszolt kertelés nélkül a férfi - Sokat kutalodtam utána és sok választ is kaptam. Az az ember ott csal az ügyfelekkel, ahol tud és azt kaparint meg, amit tud.
- De mi a célja? Mit akar?
- Létrehozni egy utópiát - mesélte Clark - Ő… úgy véli a Föld egy meghatározott hatalom kezében lenne csak képes megvédeni magát egy esetleges idegen inváziótól.
- Idegen invázió? - húzta fel a szemöldökét Bruce - Mégis ki álmodozna ilyesmiről?
- Olyasvalaki aki megküzdött már Supermannel. Metropolisban az a pletyka járja, az Acélember az űrből jött. És Lex ellene építi a fasiszta maffiabirodalmát.

***

  Szokatlan volt gyertyaként világító házak fölött suhannia. Batman már megszokta Gotham destruktív, lelkek mélyébe hatoló, mindent kiszipolyázó sötétjét és Metropolis fényei így éjszaka még különösebbnek hatottak, mint nappal.
  Hamar megtalálta a LexCorp épületét. Luthor felhőkarcolója sokban hasonlított a Wayne vállalatéra, ha másban nem is, hát feltűnősségében. A denevér ügyesen megkapaszkodott az egyik fedett erkély üvegtetején. Megkereste a legközelebbi ablakot és egy bataranggal finoman a lap alá nyúlt, majd felfeszítette. Az apró résen keresztül bekukkantott és a terepet pásztázó kamera elé egy fekete fémlapot csúsztatott. Jól választotta meg a támadás időpontját: éjjel tízkor jellemzően már alig tartózkodnak az épületben, de egy lehetséges betörés veszélye nem elég nagy ahhoz, hogy a biztonsági őrök a teljes figyelmüket szenteljék a munkájuknak.
  Puszta fizikai erővel szélesebbre tárta az ablakot és a peremén leguggolt. Egy spray segítségével körbefújt, keresve esetleges ultraibolya-sugarat kibocsájtó lézereket, de nem talált, így nyugodtan belépett.
  Egy ajtóval később hosszú folyosórendszerben találta magát, rengeteg ajtóval. Természetesen behatolás előtt alaposan utánanézett az épület tervrajzának, így esély se volt arra, hogy eltévedjen. Felfelé haladt.
  Néhány perc alatt rálelt Luthor privát szobájára a torony legtetetején. Noha az ajtóhoz alapvetően kártyás belépés szükségeltetett volna, mázlijára volt még egy-két trükk a tarsolyában. Szétszerelte a kártyaleolvasó masináját és a füléhez érve suttogva hívást indított:
- A, hallasz?
- Tisztán és érthetően, B - válaszolt Alfred - Épp kitakarítom a barlangot, azonban akadt egy kis probléma.
- Probléma? - visszhangozta aggódva Batman.
- Igen, tudja, a szer amit a denevérek elcsalogatására használt, uram, megkopott és most lepotyogtatták a batmobilt, ha érti, mire gondolok.
- A, ismered a humorérzékem, ha "problémákat" emlegetsz - morogta a Gotham lovagja - Menj a Batcomputerhez!
- Már ott is vagyok.
- Küldök egy kártyaleolvasó-mintát, futass le egy teljes analízist és láss az instrukciókkal!
- Rendben - pár másodpercnyi csend után a komornyik folytatta - A kártyaérzékelést a zöld kábel látja el, de mielőtt azt elvágná, ajánlom a riasztórendszere kikapcsolását, mely a fehér és a piros volna. Azokat egyszerre kell hatástalanítani, vagy a másik azonnal bekapcsolódik.
- Rajta vagyok.
  Batman azonnal elvágta a kábeleket a megadott sorrendben és az ajtó fel is tárult előtte. Gyorsan besurrant, mielőtt bármi is történhetett volna.
  Az iroda hatalmas volt, a túlvégén üvegfallal, mely tökéletes rálátást nyújtott Metropolis városára. Ezek azonban érdektelen részletek voltak jelenleg. A fontos most a terem közepén álldogáló számítógép volt, amibe Batman gyorsan egy pendrive-ot dugott. Maga a computer két másodperc alatt bekapcsolt és a Sötét Lovag elkezdett kutakodni a fájlok között.
  "Metropolisi áruk, Tőzsdei számítások és… Gotham city tervek. Meg is van." Azonnal lementette a fájlokat a pendrive-ra, amin azután megnyomott egy gombot és a túloldalán leütött egy hat jegyű számkódot.
- A, átküldtem Luthor gothami terveit - mondta a komornyikjának kommunikátorukon keresztül - Valószínűleg több pontosan lekódolt és rengeteg tűzfalon is át kell jutnom hozzájuk, lehet, a megnyitása vírusokat terjeszteni a batcomputerre…
- …Szóval várjam meg önt és ne nyissam meg - fejezte be Alfred - Ismerem a humorát, B, akkor is ha hackerkedésről van szó.
  Batman felemelkedett és megfordult, hogy elinduljon kifelé.
- Emlékszel, mit mondtál Gotham cityben? - hallott egy hangot a háta mögül váratlanul - "Ez az én városom." Nos, ez meg az enyém.
  Az ablak előtt Superman lebegett, mint valami kék-vörös küzdelem angyala. A Sötét Lovag kifejezéstelen arccal sétált elé.
- Ne ártsd bele magad a dolgomba - morogta az Acélembernek.
- Ne értsd félre, de én nem is akarok - vont vállat a szuperhős - Továbbra is áll a szövetségi ajánlatom, ha hajlandó vagy elfogadni. Luthor egy közös ellenség.
- Továbbra is ugyanaz a véleményem rólad. Ez nem változott azután se, hogy megtámadtál.
- Beismerem, hibáztam - hajtotta le a fejét az Acélember - Elvesztettem a fejem. De nem akarok ártani neked. A fenébe is, lazán megölhettelek volna!
- Megtehetted volna - hunyorított Batman - De nem tetted. Itt hibáztál. Most már nem győzhetsz.
- Nem is akarok gy… - Superman felsóhajtott - Nézd, mindketten Luthort akarjuk felelősségre vonni. Mindketten tudunk olyasmiket, amit a másik nem. Azt mondom, osztozkodjunk!
- Háromig számolok, "Acélember" - a Sötét Lovag felmutatta kesztyűs kezét - Ha addig nem tűnsz el, nem ígérhetek kegyelmet.
- Kegyelmet? - nevetett fel a fekete hajú férfi - Hisz mindketten tudjuk, ki nyerne, ha valóban harcra kerülne sor.
- Három…
- Ugyan, Batman… Dolgozzunk össze!
- Kettő…
- Nem akarok ismét ártani neked - mondta Superman.
- Egy…
- Sajnálom a múltkoriakat…
- Lejárt az idő.
  Batman kilőtte a csáklyáját, ami egyenesen átszaladt a lenyűgöző látványra néző üvegen, a szuperhős mellkasán lévő S felé. Az acélember hihetetlen gyorsasággal elkapta a végén lévő kampót és elmosolyodott:
- Ez minden, amit tudsz?
- Félreértetted a szándékaim - a denevér elengedte a csáklyát lövő pisztolyt - Ez minden amit tudok.
  A tus elkezdte maga felé húzni a drótot, amit azonban Superman olyan erősen tartott, hogy maga az eszköz kezdett az Acélember felé csúszni, ahelyett hogy a csáklya csapódott volna vissza a helyére. Amikor a pisztoly egy halk csattanással a helyére ugrott, a végére erősített ici-pici füstbomba kieresztette a sűrű, fekete gázát magából, elvakítva egy pillanatra a szuperhőst.
  Batman azalatt egy másik csáklyát rántott ki övéből és egy ügyes manőver során ellenfele háta mögé került. Rácsimpaszkodott vörös köpenyére és rányomott egy apró jeladót. Mire Superman reagálhatott volna, már be is kapcsolt, hangosan csipogva. Gotham lovagja elrugaszkodott, épp egy másodperccel megelőzve a mellette az ellenfelébe csapódó Batwinget. A repülő egyenesen nekicsapta az egyik elhagyatott raktárépület falának az Acélembert, aki azonban hamar összekapta magát, ledobta a járművet a földre és szembenézett az eközben egy háztetőn elhelyezkedő denevéremberrel.
- Mázlid van, hogy senki nem volt abban az építményben - mondta nyugodtan Superman - Vagy nagyon feldühítettél volna.
- A harc első szabálya - morogta Batman miközben hátat fordított - Ismerd ki a terepet a küzdelem előtt!
- Eszerint számítottál rá, hogy közbeavatkozok.
- Adtam neki egy 47%-os esélyt, igen.
- És mi a harc második szabálya?
- Ismerd ki az ellenfeled - azzal a denevér elhajított egy batarangot.
  A fegyver élesen szelte végig a szelet és becsapódott az Acélemberbe… vért fröccsentve.
- Mi? - csodálkozott a szuperhős. Hirtelen lezuhant, erőtlenül pottyant a tiszta égből a mocskos háztetőre, ellenfele lába elé - Hogy…?
- A maszkomba van egy kamera építve az olyan esetekre, hogy ha eszméletemet veszíteném, a segédem megtalálhasson - magyarázta Batman, miközben kihúzta ellenfele testéből a fegyvert, mely ekkor zöld fénnyel felragyogott - Rólad is készített képeket. Ultraibolyát. Hőképet. Negatívot. Az összes létező formátumot. A látott információk alapján képes voltam összerakni egy biológiai és pszchiológiai elemzést rólad, bár lehet, kissé kezdetlegest. Abban biztos voltam, hogy napenergiából nyered az erőidet, tehát valószínűsíthető, hogy napkollektorszerű cellák vannak a hámrétegedben.
- De… mi… ez? - emelkedett fel Superman verejtékezve és a zöld batarangra bökött.
- Most érzel életedben először fájdalmat, igaz? - kérdezte Batman és ököllel az Acélember képébe vágott, aki fájdalmában térdre hullott - Ez egy kryptonittal bevont acél-batarang.
- Kryptonit?
- Egy anyag, amely sugárzása képes ártalmatlanítani téged - magyarázta a Sötét Lovag - Ne aggódj, én se akarlak megölni. A hatása perceken belül elmúlik. De addig is, én a helyedben nem nagyon mocorognék. Ha valaki, én tudom, milyen az, ha beléd hasít a fájdalom.
  Azzal Batman kitárta köpenyét és eltűnt az éjszakában.