Angyalom

Nem fűzök hozzá reményeket

Jamie mellett ülök egy kicsi,de kényelmes fotelban.
Egy orvos segített behozni,és ellátta a sebeit,de azt mondta:"Nem fűz hozzá reményeket,hogy felépűl".

Ez volt tegnap.Tegnapóta,nem nyitotta ki a szemeit,viszont érzékeli a külvilágot.
Valami ötlettől vezérelve énekeli kezdek egy gyerekkori kedvenc dalomat.

Hűs forrás,dús liget,havas csúcs,oly ragyogó,
Csak képzeld el és látod,tárd ki a fénynek lelked,
Hogy te is felfedezhesd,mind-e csodálatos világot.
Minden táj titkot rejt,ott ahol élt már ember,
Átok vert és áldott sorsok,
rég volt boldog ősök,
És nem csak fényes hősök,névtelen békés dolgos milliok.

Az élet szép az élet minden,
Ha rangod pénzed,semmid nincsen,
A legnagyobb kincs mégis csak tiéd,
Ösztön vágy és képzelet,
Küld,hogy lásd,hogy megismerd,
Az mi értelemmel tölti meg a létezést,
A Föld csak néked őrzi titkát,
S ez végtelen nagy gazdagság,
Csak tudd és akard látni bűvét,varázsát,
Vár a messzi ismeretlen,
A tudás az,mi fölemel
Várnak rád új és új csodák(...)

Az élet szép,az élet minden,
S míg létezhet a földön ember,
A lánc,mi egybeköt,nem hullhat szét,
Lesz út,lélektől lélekig,
Lesz kinek megtanítsd világod titkait.-fejezem be a dalomat.

Megszorítom Jamie kezét,és örömmel tapasztalom,hogy vissza szorítja az én kezem.
Megcsókolom, puha száját.
-Ébredj fel!-suttogom.

Ahelyett hogy ezt tenné,köhögés rohamot kap,és vért köp fel.
Az orvos azt mondta ha vért fog köpni akkor... nem,az nem történet meg!!
-Lucy!Rosa!-kiabálok magamból kikelve.

Pár perc múlva mind a ketten a szobánk ajtajában állnak,és már mondanom sem kell tudják mi történik.

-Jamie! Hallasz engem?Nyitsd ki a szemed..kérlek.-zokogom,még mondíg köhög és a vérét köpi.
-Nee!-sikoltom.

Meg akarom csókolni,de Rosa azt mondja nem jó ötlet így nem teszem meg.

-Szeretlek!-suttogja egy erőtlen számomra oly kedves hang.
-Jamie!-zokogok.

Jamie nem köhög többet,nem köp több vért.
Még mindíg fogja a kezem,de már nem szorítja többé az én szerelmem.

Sötétség birodalma
Körüllengi szívemet
Hajnal pirkadata elnyeri félelmemet
Csodaszép csillag ragyogott az égen záporozva szorta szét,minden érzelmemet,
Elhaladt mellettem mélabús árnyék
Szívem görcsbe szorúlt s mit szólnék ha tenyerén hordozna a világ térkép?
Nem lennék más,csak egy észlény,ki magát vonszolva s unszolva, halad a halálba lépvén(...)/saját vers:L.M//

Még egy csókot lehelek véres ajkaira(...)