Angyalom

Gondoltad volna?(18+)

•Két évvel később•

-Az élet szép az élet minden,
Mondhatják,hogy semmid nincsen,
A legnagyobb kincs örökké tiéd,
Igen:Örökké tiéd!-éneklem egy éves kisfiamnak azt a dalt,amit akkor is..

Még hallgatom egyenletes,apró lelegzet vételeit.
A panoráma ablakhoz sétálok,és az éjszakába bámulok.

Két évvel ezelőtt történt,mikor meg tudtam,várandós vagyok.
A harc és az emlékek miatt nem maradtunk a kastélyban.
Egy kertes házat vettünk meg a város szélén.Imádunk itt élni.

Hogy mi is ez a többes szám?
Itt most nem csak a kicsit értem bele.Hárman lakunk itt:Én,Daemon a kis csöppség,és....Jamie Campbell Bower.

-Drágám?Elaludt a csöpi?-jön be szívem választottja.
Bólintok,és ki megyek a szobából.
A nappaliba megyünk és kényelmesen egymást ölelgetve kezdünk beszélni arról a bizonyos napról amikor vissza kaptam őt.

-Te gondoltad volna,hogy Ramonen ad neked az erejéből?-kérdem,hisz Ramonen miatt lehet itt ma (*dobpergés*) a férjem.
-Azt mondta a leszármazottja vagyok,hiába nem lehet veled,egy része bennem van.Igy gondolta ő is veled van.-mosolyog.

Megcsókolom.

-Holnap jön a csapat?-kérdi.
-Igen,anyám is megakarja nézni Daemont.
-Hm..mivel csak holnap jönnek.
-Na ne már!Te kis telhetetlen!-nem is olyan rég szeretkeztünk,erre ő már megint beindúlt..

Nem szólok semmit,csak lábamat lendítem,így lovagló ülésben kötök ki rajta.
Mélyíti a csókunkat.
Kezei szorosan markolják csípőm,miközben belém hatol.
Lassan körkörösen mozog bennem.
A nappali a sóhajtozásainktól hangos,öleléseink moraja visszhangzik.

Hálás vagyok a sorsnak hogy vissza kaptam a férfit,akit szeretek.

Emlékszem,mikor a Japan's Heartben először megpillantottam őt.Nem mosolygott,mogorva alak volt,ennek ellenére már akkor a kedvében akartam járni.

Egy kóbor könnycsepp szalad le arcomon, Jamie azonnal lecsókolja őket.

Vállába kapaszkodom,miközben finoman,kitartón mozog.

Emlékszem:Milyen csalódott voltam,mikor Annie-vel csókolózni láttam.

Forrón csókol,még mindíg folynak a könnyeim.

Emlékszem:mikor azt hittem végleg elvesztettem.De az élet volt olyan kegyes és vissza vezette hozzám.

Sóhajaink,már nyögésekbe torkolltak.Tudjuk közel a gyönyör.
Jamie még lassabbra veszi a tempót,már-már kínoz a finom mozdulataival.

-Szeretlek!-csókol bele vállamba.
-Örökké!-harapom meg alsó ajkát,miközben aranyló fürtjeibe túrok.

Jamie hirtelen kapcsol a lassú tempóból nyaktörő vágtába.
Kezét szám elé helyezi,hogy topíthassa sikolyaimat.

Édes gyötrő mámorban ér utól minket a gyönyör.
Majd mindketten egyszerre azt mondjuk:-Szerelmem!