Angyalom

A halálom utolsó pillanatai(Annie)

*Annie szemszöge*
-Hol vagy te utolsó kis ribanc?-csapja ki az ajtót Renegát.
-A konyhában!-kiáltom.

Hangos trappolások közepette,a konyha ajtaja is kivágódik, s belép rajta maga a halálom.
Iszonyatosan ideges,tudja mit tettem.

-Ez volt a tervetek?Jól átbasztatok engem,semmi kétség.-üvölti.
-Az egész az én ötletem volt.
-Hogy a te ötleted?!Hülye picsa!Tudod a nagyobb hatalmat vetted el tőlem,én az életedet fogom,kellemes lesz kiontani belőled az élet csepjeit.

Zsebéből,egy aprócska faragott nyírfa karrót húz elő.
Kezeit a nyakamra kulcsolja,jó erősen szorongatni kezdi.
Nem kapok levegő után ugyanis eddíg sem lélegeztem..
Szánalmas egy ilyen "hatalmas" démontól,az alvilág urától hogy csak ennyire futja.Ez sem ált sorba,mikor az észt osztogatták az biztos.

-Lassan fogsz megdögleni!-mosolyog.
Fel kell húznom jobban.
-Jamie és Raven biztos szeretkeznek.Vagy az is lehet hogy a Kristály-t oda adja Jamienek,aki így hatalmas angyal lesz.

Szemei szikrákat szórnak.
Egy jól irányzott döféssel,a karró mélyen a szívembe fúródik.

Lepereg előttem mind a 234 évem: Mikor megszülettem 1784-ben,ahogy a grófi család újszülöttjeként játszadoztam.
Mikor hat éves lettem és egyésznap aludhattam.
Vagy mikor 18 lettem és az első bálomon egy férfi tett nővé,és vámpirrá egyben.
Amikor a családom kihalt,és én céltalanúl kóboroltam 100 évig itt-ott a földgömbön.
Amikor a csapathoz kerűltem,a közös harcok,küldetések,viccelődések,az első igaz szerelmem:Jamie.
Az a sok forró szeretkezés,azok a csalódások..és most a jelen,ahol nem vagyok más csak egy haldokló vámpír.

Azt tudom hogy nekem ütött az a bizonyos óra.
Jamie miatt.Mert igenis van szívem, s nem romlott a lelkem.

Érzem,ahogy elporladok.
Porbol lettünk,pirrá leszünk.

Utolsó gondolatom:Szeretlek Jamie.