For you

Szomorú gyerekkor????

Na szóval kezdjük a legelején.
Bomi vagyok 16 éves és Dél-Koreában élek.

Egy bátyám van Jungkook aki csak féltestvérem. A viszonyunk meg...átlagos. Vannak napok, amikor békén hagyjuk egymást és amikor olyan kedvesek vagyunk egymáshoz, hogy bárki megiregylehetne. Deee...nálunk is vannak bizony olyan napok amikor nem tudunk meg lenni egy szobában. Ilyenkor az egyetértés közöttünk biztosan szabadságot vesz ki mert sok és kemény munka jutott neki...

A szüleim....nos igen....a szüleim az már más tál tészta.
Amikor Kook 3 éves volt az apja ott hagyta őket...szegénynek nem lehetett éppen filmbe illő gyerekkora.😞
Nem beszélve az enyémről...
Anyánk újra házasodott... És akkor jöttem a képbe én...
Majd amikor 8 éves voltam Kook meg 14 történt valami...valami rossz dolog...amit akkor még nem értettem...jobb is volt..

Éppen a szobámban voltam és kedvenc rajzfilmemet néztem amikor valaki csengetett.
Jungkookal voltam otthon és már hallottam, ahogy nyílik a mellettem lévő szoba ajtó és a bátyám leszalad a lépcsőn. És ugye én kíváncsi 8 évesként semmiből sem maradhattam ki.

Utána mentem. És két egyenruhás rendőrt láttam. Valamit mondtak Jungkooknak....nem tudtam mit, csak annyit láttam, hogy a bátyám megsemmisülten nézi a földet és a könnyei utat törnek.
Kétségbeestem....két idegen állt az ajtóban és halkan beszélgettek, Kook a földön sír, a várost szirénák zajai borítják be, a levegőben meg egyszerűen kering az az érzés...hogy valami hatalmas baj történt.

Öt percet állhattam ott, síró bátyámat nézve. Aztán egyszercsak felállt és az ölébe vett. A szobámba vitt és lerakott az ágyamra.

-Most aludnod kell oké?- nézett rám és valami hatalmas műmosolyt eröltetett az arcára. Ez nem ő volt...nem az a Jungkook aki mindig olyan aranyos kis nyuszi mosolyt villantott amikor sírtam és fel akart vidítani.
Aztán kiment a szobából. Egyedül maradtam és csak bámultam a plafont. Mi történhetett? Miért olyan ideges mindenki?

Fél órát lehettem ott a sötétben amikor eszembe jutott valami...
Kook mindig azt mondta ha valakit megnevettetsz sírás után, akkor büszke lehetsz magadra, mert ilyenre nem sok ember képes.

Uramisten! De hiszen ő sírt! Fel kell vidítanom de azonnal! Meg kell mutatnom neki, hogy erre nem csak ő képes!- határoztam el magamban.

Kiugrottam az ágyból és a szomszéd szobába szaladtam. Ahogy kinyitottam az ajtót megláttam őt, ahogyan az ágyon ül és sír, kezében egy családi képpel.

Nem értettem...Miért sirassa őket? Hiszen ők egy céges buliban vannak...
Odamentem hozzá és az ölébe ugrottam.

-Kokky mosolyogj!- csiklandoztam meg a hasát...nem mosolygott, csak magához ölelt és sírt, úgy mint ahogyan még sohasem láttam. Csak ölelt és sírt. Én meg nem értettem semmit. Csak az járt a fejemben...hogy nem tudtam mosolyt csalni az arcára, én nem vagyok olyan jó ember mint ő.
Belőlem is kitört a sírás...nem szeretem ha szomorú..Anyu segíts😭