For you

Minden a régi?

Tarts ki... erős vagy, tudom... sajnálom....szeretlek...

Ez a pár szó volt a fejembe...nem tudtam mi történt, csak erre emlékeztem. Szúrt az oldalam, irtózatosan fájt a fejem..csak feküdtem becsukott szemmel, mozdulatlanul. Nem tudtam hol vagyok..de nem is akartam.
A kérdések csak úgy kavarogtak a fejembe...a kérdések amikre talán sosem fogok választ kapni. Próbáltam felidézni pontosan mi is történt, de nem ment.

Hallottam, hogy valaki bejön, majd leül mellém egy székre és megfogja a kezem. Azt mondtam volna, hogy biztosan Tae vagy Jungkook. De nem... Akár 100 közül is felismertem ezt a kis kezet, melynek majdnem minden ujját gyűrű díszítette. És akkor hirtelen minden eszembe jutott. Ahogy ott fekszem, tehetetlenül a hideg földön. Majd valaki az ölébe vesz és úgy szorít magához, mint soha senki...puha szája nyakamom ér, könnyei az arcomra folynak.

Lassan kinyitottam a szemem, a vakító fény a szemembe sütött de nem érdekelt. Megpillantottam a szőke hajú fiút. Nem nézett rám. Egyik keze a kezemet szorította a másikkal a fejét tartotta becsukott szemmel. Szemem elidőzött a fiún. Aki egy éve még a világot jelentette...aki visszajött megsértett, majd megmentette az életemet. Aki lovával órákat töltöttem együtt amikor azt éreztem, hogy senki sem ért meg. És aki most itt ül mellettem és úgy fogja a kezem mintha az élete múlna rajta.

Hatalmas piros pont nekem, hogy nem sírtam el magam és borultam a nyakába. Lassan mozdultam egyet. Mire Jimin felkapta a fejem majd szó nélkül magához ölelt. Gondolkodás nélkül öleltem vissza. Beszippantottam illatát majd lassan eltoltam magamtól, nem hagyhattam, hogy megint abba a hibába beleessek amibe ezelőtt egy évvel belesétáltam.

-Köszönöm, hogy megmentettél.-mondtam neki halkan. Bólintott, majd felállt és elindult kifelé. Kezembe vettem a telefonom és már hívtam volna Jint amikor hirtelen az épp kifelé tartó fiú megtorpant.
És azután olyan gyorsan történt minden...

Jimin hirtelen megfordult, majd elindult felém. Lélegzet visszafolytva néztem rá. Nem tudtam mi jön most.

-El kell mondanom neked valamit...- kezdte halkan...nem jól kezdődött.- Bomi...hinned kell nekem. Szeretlek. Nem csaltalak meg, sose tennék ilyent...megzsaroltak, azt mondták ha nem hazudom azt, hogy félreléptem és nem hagyok ott mindenkit akkor bántani fognak... téged. Muszáj volt megtennem...hidd el.- nézett rám könyörgően. Hűha talán még el is hittem volna, ha nem Jiminrol van szó. Vajon mennyi ideig gyakorolta ezt a kis mesét.

-Miért nézel így rám?! Miért nem hiszel nekem?!- elcsuklott a hangja... Csillogó szemekkel nézett rám

-Ezt te rontottad el. Te harcotad ki azt, hogy a hallottakból egy szót se higyjek el.- böktem a mellkasára.

A fiú hitetlenkedve megrázta a fejét majd felállt és csak úgy kisétált a szobából.
Feloldottam a telefonom és akkor láttam még a képernyőn írt sorokat
60 nem fogadott hívás. Tegnap este történt..
Jimin nem szólt nekik.

Írtam neki egy üzenetet, nem akartam felhívni..most nem tudtam volna beszélni vele. Túl sok volt ez így egyszerre. Alig telt el tíz perc, az ajtó kiváhódott és Jin rontott be rajta. Leült mellém és valamit nagyon hadarni kezdett. Nem érdekelt mit mondd csak magamhoz húztam és mellkasába fúrtam a fejem.
A könnyeim folyni kezdtek... bocsánatot kért...nem hittem neki és elment..
Jin eltolt magától és kérdőn rám nézett, jogos hiszen még azt sem tudja, hogy egyáltalán mit keresek itt.

Nagy levegőt vettem, és mesélni kezdtem. Egészen onnan, hogy találkoztam a lóval a ma reggelig. Hogy mit mondott Jimin és hogy én nem hittem neki.

-Azt hittem szólt nektek, hogy itt vagyok..- fejeztem be halkan kis történetemet. Jin tátott szájjal nézett, szerintem sok volt neki egyszerre ennyi információ.

-Beszélned kéne vele..-mondta gondolkodó hangon. Elkerekedett szemekkel néztem rá.

-De...tudod, hogy mit csinált!! Te is kiabáltál vele! És most azt akarod, hogy bocsássak meg neki?!

-Nem azt mondtam, hogy bocsáss meg neki. Csak beszélj vele, lehet ha igazat mondd, nem tudhatod... egyikünk sem tudhatja..Jimin olyan mint egy igazi keresztrejtvény nehéz megoldani. Néha egyikünk sem érti, de ő csak éli az életét. Érzékeny..ha nem is mutatja, nagyon érzékeny. Amióta rosszban vagytok csak rossz dolgok történnek. Nem unod már, hogy nem vagy boldog? Mindketten tudjuk mit akarsz..- nézett rám halvány mosollyal

-Jó... beszélek vele, de nem ma.- Jin bólintott, majd kiment.

Egy óra múlva már a kocsiba ültünk és hazafelé mentünk. Pár perc múlva Jin leparkolt a ház előtt én meg kiugrottam a járműből. Bementem a házba és hirtelen két fiú rontott le. Nevetve vissza öleltem őket de ahogy elnéztem a válluk felett Jimint pillantottam meg. Engem nézett, majd megrázta a fejét és felment a lépcsőn.

A vacsorához nem jött le szomorúan néztem az üres helyre. Zavart hogy nincs ott. Hamarabb befejeztem a kaját mint szoktam. Felmentem a szobámba és az ágyamra vettem magam. Magamhoz öleltem kiskutyámat és próbáltam aludni...

Dörgésre és villámlásra ébredtem fel. Éjszaka 2 óra volt. Kimentem a szobából és a sötét folyosón elindultam a mellettem lévő szoba felé. Halkan kopogtam, majd benyitottam. Nem aludt, a tévé halkan ment ő meg háttal volt az ajtónak. Nem tudtam szívesen lát-e ezért megálltam az ajtóba és vártam amíg jelét adja, hogy egyáltalán érdekli, hogy ott vagyok. Lassan megfordult és rám nézett. Majd bólintott. Közelebb mentem és leültem az az ágy másik szélére. Nem tudtam mit mondjak és nagyon kínosan éreztem magam, hogy reggel elküldtem most még az éjszaka közepén csak úgy átjöttem.

Kikapcsolta a tévét és felém fordult. Szívverésem felgyorsult és csak néztem a szemébe.

-S... sajnálom, hogy nem hittem neked..- csak ennyit tudtam kinyögni.

-Mi történt reggel óta? Hirtelen elhiszed akkor is ha én mondom?- hangja teli volt gúnnyal. A régi Bomi nem hagyta volna magát és visszavágott volna, vagy csak úgy kisétált volna a szobából. De én nem mozdultam...lehajtottam a fejem.

Nagyon rosszul éreztem magam, szánalmas voltam, ahogy itt ültem előtte és pont a reggeli modnatom ellenkezőjét mondtam.

Nem tudom meddig ülhettem ott lehajtott fejjel. Egyszercsak megfogta az állam, és felemelte a fejem. Nem akartam a szemébe nézni de leragadtam kék szemeinél. Arcom vörösödni kezdett, a szívem a fülembe dobogott és a hasmaba vadul csapkodni kezdtek a pillangók.

És akkor hirtelen megéreztem száját a számon... már nem tudom melyikünk csókolta meg a másikat...de nem is érdekelt, csakis ő...