For you

Heechul...💖

-E....engem?-kérdeztem elhalt hangon.- de én...

-Tudom, te nem.- mondta halkan majd rám nézett egy keserű mosoly kíséretében.- Te Jiminbe vagy szerelmes..

-Mi...honnan tudtad?!- kérdeztem ilyedten.

-Vtől is kaptál egy macit, nem mindegy, hogy mindkettővel alszol, vagy csak az egyiket szorongatod magadhoz..- mondta halkan

Nem válaszoltam csak megöleltem, a fiú úgy szorított vissza, mintha az élete múlna rajtam. Aztán valami nedveset éreztem meg a nyakhajlatomban. Sírt...Suga sírt.... miattam. Soha életemben nem éreztem ilyen rosszul magam. Mit tettem...mit tettem, hogy az élet azzal büntet, hogy elveszi azokat a személyeket akikért mindent megadnék.
És akkor magamra ismertem, a sok szerelmes idézet...nem azt akarta elmondani, hogy milyen rossz nekem, hanem, hogy milyen rossz vagyok én.
Hiszen egy olyan fiú szeretett belém, akiért sok lány mindent odaadna.
És én végig nem vettem észre, és ami a legrosszabb amikor megtudtam nem értékeltem, hanem a szemébe mondtam, hogy én nem szeretem őt.

Könnyeim patakokban kezdtek folyni. Ott sírtunk egymás vállán, mint két ötéves.

Majd eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Ígérd meg, hogy nem fogod hagyni magad! Ígérd meg, hogy ezután is barátok maradunk! Ígérd meg, hogy harcolni fogsz!- mondta hatalmas mosolyal. Őszinte mosoly volt...tudott őszintén mosolyogni...ezek után is tudott őszintén mosolyogni.

-Én már rég feladtam..- mondtam neki halkan

Megfogta a kezem és mélyen a szemeimbe nézett.

-Nem adhatod fel! Nem szabad! Nem engedem!- mondta. Csillogó szemekkel néztem fel rá. Hogy tud ilyen pozitív lenni ezek után is? Hogy nem esik szét mint ahogyan én is tettem

-De ígérj meg nekem valamit.

-Jó, de mit?

-Hogy ezek után is barátok maradunk, nem akarlak elveszíteni.- nézett rám könyörgően.

-Persze, hogy barátok maradunk, én sem akarlak elveszíteni.- mondtam neki majd megöleltem.

Még beszélgettünk, majd kimentem a szobából. Lementem a nappaliban ahol ott voltak a fiúk. Egytől egyig levegőnek néztek. Mind elhitték rólam azokat, azokat a hazugságokat. Még V is...

Eldöntöttem, hogy sétálok egyet a városban. Későn volt már lassan 12 óra de most senkit sem érdekel, hogy hol vagyok és mit csinálok.

Mayat nem vittem magammal. Egyedül akartam lenni és hiába tudtam, hogy más ha egyedül akar lenni egy kutyához megy...nekem most nem ment. Nagyon hideg volt. Bementem a parkba majd leültem egy padra. Jin rózsaszín pulcsija volt rajtam. Beleszippantottam és amikor megéreztem, Jin parfümének bódító illatát minden emlék előjött.

-Ne sírj Picur, a kiskutya nem halt meg...ez csak egy film.- ölelt magához Jin.

-Jó illatod van.- mondtam neki halkan. Ő nem válaszolt csak elmosolyodott. Hirtelen lehuppant mellénk valaki és ujjait az enyémekre kulcsolta. Felnéztem csillogó szemű bátyjámra. És fejemet mellkasának döntöttem.

-Mindig veled leszünk.- mondták egyszerre.

Sírni kezdtem, szóval a mindig eddig tartott. Pár év.

Aztán benyúltam a pulcsi zsebébe és valamiben megakadt a kezem. Egy kis kép volt az.
Jin nyaka körött voltam és előre nyújtottam a kezem. Jin előtt egy nagy kutya feküdt.

-Kiskutyaaaa!!- kiáltottam fel és feszkelődni kezdtem.

-Maradj nyugton, vagy elesek és akkor te is repülsz.- mondta Jin. De én nem maradtam nyugton izegtem-mozogtam és egyszercsak a földön találtam magam. Normális esetben biztos ugrottam volna vissza Jinre vagy épp nyafogtam volna, hogy biztosan eltörött valamim. De ez nem normális eset volt.

Vidáman futottam a kutyához és átöleltem. A két fiú majdnem megszakadtak a nevetéstől a kutya meg fájdalmas szemekkel nézett rám.

Elmosolyodtam, a könnyeim meg mindig  folytak de ez az emlék mosolyt csalt az arcomra.

Egyszercsak egy sötét alak kezdett közeledni felém. Nagyon megijedtem, mi van ha most meghalok.

-Kitalálom! Megint éjszakai sétán vagy csak most senki sem keres.- mondta egy ismerős hang, Heechul volt. Csak most senki sem keres... Ez a mondat sebet égetett belém.
Leült mellém majd átkarolt.

-Mit művelsz te lány...- sírva megöleltem. Majd hirtelen mesélni kezdtem.
Elmondtam mindent.

Hogy szerelmes lettem Jiminbe a beköltözésük napján, hogy kedves volt velem még minden. Aztán hazajött Yuki és Jimin váratlanul megjelent a szobámba segítséget kérni, hogyan nyerhetné meg Yuki szívét. Én segítettem neki pedig belül egy roncs voltam és legszívesebben ott hagytam volna a francba. Hogy V rájött de támogatott. Hogy összejött nekik és hogy Jint nagyon megbántottam amit sosem fogok megbocsátani magamnak. Hogy Yuki rájött, hogy szeretem Jimint és mindenkinek marhaságokat terjeszt rólam. Hogy nem az fájt hogy hazudik hanem hogy mindenki elhitte. Hogy Suga elmondta, hogy szeret én meg nem tudom neki viszonozni. Elmondtam, hogy az életem romokban van és hogy lassan kitagadnak a családból.

Ő meg végig hallhatott, nem szólt közbe, nem tiltakozott csak csendben hallgatott közben a hátam simogatta, hiszen ez a dolga nem? A lehető legjobb pillanatban megjelenni és hagyni, hogy a vállán sírjam ki magam...

-Na és honnan tudod, hogy Jimin mit érez?- kérdezte halkan..