For you

Sajnálom...

Másnap reggel a nap vakító fényére ébredtem meg. Felöltöztem, majd lassan lesétáltam a lépcsőn. A fiúk már a konyhában voltak de én nem voltam éhes. elhaladtam a konyha mellett de még egy köszönésre sem méltattam őket. Hallottam, ahogy Jin utánam kiabál, hogy kész a reggeli de nem nem érdekelt. Jelenleg semmi sem érdekelt, nem voltam éppen jó formában. a tegnapi eset után teljesen magam alatt voltam. 

Sokáig nem tudtam aludni az éjjel, rengeteget forgolódtam azon járt az eszem, hogy miért vagyok megint ott ahonnan nem rég sikerült felállnom...miért kerülök folyton vissza? Miért nem tudok tovább menni? Vajon rossz oldalról közelítem meg a dolgokat? Vajon nem jó utat választottam magamnak? Én tehetek az egészről? Ha nincs az a baleset és anyuék nem halnak meg akkor nem költözünk ide...akkor nem ismerem meg őket...és akkor nem lenne ekkora katasztrófa az életem...abban a pillanatban nagyon mérges voltam rájuk. Hogy is gondolták el...hogy gondolták azt, hogy én nélkülük jól megleszek??! Hisz nekem is szükségem lett volna rájuk..nekem is kellett volna egy anya, akinek tudok panaszkodni..kellett volna egy apa aki mellett hősnek érezhettem volna magam...annyira tudatlan voltam, hisz nem ismertem ezeket az érzelmeket. Nem tudtam milyen...és fájt. Kegyetlenül mart a fájdalom, miért pont én? Mi az élet terve velem? Ajánlom, hogy valami jó legyen...és nem hiába szenvedtem annyit..

Lassan néztem magam elé és csak mentem amerre a lábam vitt. Elgondolkodtam...miért nem veszik észre Kookiék, hogy baj van? Miért hagyják, hogy így szétessek. Miért nem jönnek ide és ráznak fel, hogy: "bazmeg térj észhez és állj már fel, mert ez így sehogy sem jó!" De nem, nem jönnek, nem ráznak meg, nem kiabálnak, nem csapnak meg, nem térítenek észhez, csak vannak..csak simán részesei az életemnek és kész...jelen vannak minden szenvedésemen...

A telefon megszólalt a zsebembe, Jin képe villogott a kijelzőn..kinyomtam..nem érdekelt mit akar, nem érdekelt miért keres...nem érdekelt semmi. Igen, pontosan ettől féltem, hogy ide kerülök. Lassan minden érzésem elvesz és csak egyedül leszek...egyedül a mérhetetlen nagy ürességgel...jó társaságban leszek de mégsem fogom kapni a helyem..teljesen meghalok...csak egy test leszek...egy test aki csak van, hogy legyen. És ezt mind neki köszönhetem. Neki aki tönkretett. A legnagyobb baj az volt...hogy azt az egy érzést nem tudtam kiverni a fejemből. Szeretni és szeretve lenni...a legcsodálatosabb dolog a világon, és amíg ő velem volt érezhettem ezt..és még mindig várom erre az érzésre..kimondhatatlanul hiányzik az érzés amit akkor éreztem, amikor elmosolyodott ha meglátott. Amikor szorosan magához ölelt és nem engedett el. Amikor arcát nyakamba fúrta. Amikor gyerekesen rám nevetett. Hiányzott amikor puha szája arcomhoz ért. Hiányoztak a vele eltöltött délutánok. A sokszor jelentéktelen beszélgetések. Hiányzott vele elaludni és reggel vele ébredni. És kibaszottul hiányzott ő maga. Dühös voltam magamra, hiszen én is tehetek a mostani helyzetemről, ha nem szeretek belé akkor szülinapom napján most mindenkinek jobb lenne.

Egy óra múlva hazaértem. Jin nagyon ideges volt. Azt kérdezte, hogy képzeltem..azt kérdezte mi lett velem...azt mondta nem én vagyok a "huga"...azt mondta megváltoztam...hogy más lettem. Hát persze, hiszen ezt teszi az emberekkel a fájdalom.

Nem bírtam otthon maradni, nem bírtam a csendet..a magányt. Beszélni akartam és csendbe maradni. Önfeledten nevetni és szívszorítóan sírni. Boldog lenni...nem akartam így élni tovább..

Elindultam az erdő felé...annyira vágytam a fekete ló társaságára. Ő az volt akinek mindig megmondhattam bármit, mert tudtam, hogy megért. Mindig jobban értettem mint bárki mást. Nem volt sehol...felkutattam az egész erdőt de sehol nem találtam. Már épp feladtam volna a kersgélést amikor beszélgetésre lettem figyelmes. Óvatosan elindultam a hang irányába, majd megálltam a legközelebbi fa mögött és kidugtam a fejem. A sírás újra fojtogatni kezdett, lábaim remegni kezdtek. Nem vadló volt...és nem is én voltam a gazdája. Volt gazdája..

-Vigyázz rá kérlek úgy ahogy eddig is csináltad a kezdtek óta. Ne most hagyj cserben kérlek..szüksége van rád, annyira megtört..annyira maga alatt van...És erről én tehetek..soha sem kellett volna a közelébe kerüljek, sose kellett volna hagynom, hogy több legyen mint barátság..mert most minden szar. Mindent tönkre teszek Csillag...ő adta neked ezt a nevet igaz? Annyira szeretném őt újra boldognak látni..de sajnos amikor a közelében vagyok sosem az. Csak veled az, csak veled nevet. Teljesen elszürkült, olyan mintha...mintha megszüntek volna az érzelmei..-mondta lehajtott fejjel a lónak

-Csak hát itt vagyok én Park Jimin aki jött és mindent elcseszett...

A kezem a számra szorítottam, mert legszívesebben ordítottam volna.  Végig ő volt... végig az ő lovának öntöttem ki a lelkem, úgy éreztem mintha másodszor hagytak volna cserben...Futni kezdtem és csak vitt a lábam előre a könnyek meg folyni kezdtek a szememből. Mindennek vége már ő sincs...

Már sötét volt de nem akartam haza menni. Sőt úgy éreztem többé sosem akarom betenni abba a házba a lábam. Aztán megláttam két árnyat felém jönni. Felálltam a padról és elindultam, majd bekanyarodtam egy utcán de amikor a két alak oda is utánam jött bepánikoltam. Futni kezdtem de egy fa darabban megbotlottam. Fel akartam állni de valaki kegyetlenül belerugott az oldalamba. Nekicsapódtam az épület oldalának. Nem kiabáltam...egyszerűen nem tudtam..nem ment. Egy elhagyatott sikátorban voltam amúgy sem hallott volna senki. Kezem a hasamra szorítottam de új rugásokat kaptam. elmentek...itt hagytak fél ájultan az utcán..egyedül.

Nem tudom mennyi idő telhetett el amikor lépteket hallottam. Összeszorítottam a fogaimat, féltem az újabb támadásoktól. Valaki karjai közé vett és felemelt a levegőbe.

-Tarts ki Nyuszim...erős vagy tudom..-egy könnycseppet éreztem a nyakamon. És igen...felismertem..azt a bódító illatot, azt a hangot, csak ő hívott így, csak az ő karjaiban éreztem ilyen biztonságban magam. Megszorította kezem, szája melegét megéreztem a nyakamon.

-Sajnálom..-suttogta, és sírni kezdett úgy szorított magához.

-Jimin...-csak ennyit tudtam kinyögni és minden elsötétült....