My Villain {Loki ff -hun}

I've been drinking too much, help me

A kortyok már úgy mentek le a torkomon a második üvegnél, hogy nem is éreztem, hogy nyelek. Sőt, azt sem éreztem, hogy szokatlanul hűvös van a tömbház tetején és hogy Loki mellettem ült, aggodalmas szemekkel, próbálva vigyázni arra, hogy nehogy valami bajom essen. Már annyira nem voltam tudatában annak, hogy mi történik körülöttem, hogy összefüggéstelenül hadartam el minden bánatomat Lokinak.

- Nem gondolod, hogy eleget ittál? - kérdezte, majd megpróbálta elvenni az üveget a kezemből, de nem engedtem meg neki. Magamhoz képest szokatlanul viselkedtem, kicsit agresszívebben és magacsabbul, mint általában. A pia is azért ütött meg annyira, mert már régen nem ittam ennyi alkoholt, ráadásul ilyen gyorsan. Lokinak is jutott belőle egy pohárral, de ő szinte hozzá se nyúlt, két korty után abbahagyta. Én viszont már poharat sem használtam, egyenesen az üvegből döntöttem le az italt. Mint Valkyrie.

- Soha többé látni sem akarom! - dünnyögtem, miközben letöröltem a szám sarkából az alkoholt. - Pedig... tudott... ő... rólam... nem... vagyis... ööö... - azt sem tudtam már mit beszélek, de tényleg. Már mindent elmondtam, amit lehetett, mégsem volt elég az ital arra, hogy mindent elfelejtsek. Egyszerűen fájt. Nagyon fájt, hogy a legjobb barátom így hátba szúrt. És az is, hogy észre sem vettem eddig, hogy csak saját maga miatt vállalta be a barátságunkat, abban bízva, hogy mindenképp szerelem lesz belőle. Igen, mondtam neki, hogy megpróbálom többnek nézni, mint barát, ez is igaz. De nem sikerült, s ő emiatt rögtön vádaskodni kezdett. Miért csak akkor vettem észre, amikor Loki a képébe vágta az egészet? Nem meséltem neki sokat Dylanről, mégis egyből kiszúrta a dolgot. 

- Hé, nyugodj meg, Lexie! - simogatta meg Loki a hátamat. - Dylan egy barom, a legrosszabb midgardiak közé tartozik, akikkel eddig valaha találkoztam. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nem jó ember.

- Mert te az vagy? - kuncogtam fel, mint egy tinilány, s megszédültem a procedúra közben. Loki sok ideig nem válaszolt, de ez nem tűnt fel nekem a bódultság miatt. Pedig ha észreveszem, tuti szarul éreztem volna magam.

- Attól függ, kit kérdezel - mondta végül.

Erre megpróbáltam kinyújtózkodni, de nem igazán jött össze.

- És kit kérdezzek?

Loki vállat vont.

- Mondjuk magadat? - nézett rám végre, mire játékosan felvontam a szemöldökömet, de igencsak részeg lévén belementem a dologba.

- Nos, Lexie, kíváncsi lennék a véleményedre valamivel kapcsolatosan! - kezdtem el beszélni magamhoz. - Mit gondolsz, Loki jó ember?

- Hát milyen zagyvaságot beszélsz te itt, Lexie? - válaszoltam magamnak felháborodva. - Loki nem is ember, hanem jégóriás! - kuncogtam, mire Loki is eleresztett egy halvány mosolyt.

- Jaj, Lexie, tudod, hogy értettem! - fokoztam a beszélgetést. - Csak válaszolj már!

- Oké, oké! - nyugtattam le magam. - Hát őszinte leszek veled, Lexie: Loki a legjobb ember akit ismerek! - jelentettem ki magabiztosan, s láttam a férfin, hogy igencsak felkeltettem az érdeklődését. - Tudod, miért gondolom így? Mert Loki kibaszottul az egyetlen, aki melletted állt, amióta ismer téged! Ééés azt hiszem, bízik is benned, vagy nem? - kacsintottam Lokira, mire szórakozottan bólintott. - És ez nagyon fontos. De talán az a legfontosabb, hogy benne még sosem csalódtál. Hiába mondják, hogy gonosz, de ő az egyetlen, aki melletted volt, amikor szükséged volt valakire!

Azt hiszem, valóban van alapja annak, amikor azt mondják, hogy a részegek mindig igazat mondanak. Olyan bölcseletet adtam elő Lokinak magáról, amit nem biztos, hogy józanon is képes lettem volna ilyen jól megfogalmazni. De az egészben az volt a legjobb, hogy még a bódúltság fátyla mögül is nagyon jól láttam rajta, hogy a szavaimtól elérzékenyült. Nem sírt ugyan, de nem tudta elrejteni azt, hogy mennyire boldoggá tettem azzal, amit mondtam.