My Villain {Loki ff -hun}

I'm not him and I'll never be him

Hogy őszinte legyek, amikor Odin dühösen sietett oda hozzám, először arra számítottam, hogy a vén fószeres beszólásom dühítette fel őt ennyire. Ám amikor megragadta a karomat és megvizsgálta a kezemet, hamar rájöttem, hogy egyáltalán nem is volt köze a dolognak ehhez.

- Mi vagy te? - nézett bele mélyen a szemembe. Dühe enyhült egy kissé, helyét inkább értetlenség és kíváncsiság egyvelege vette át.

- Öhm... - nem is tudtam mit válaszolni erre a kérdésre. Mert hát ugyan mi is lehettem? Ember? Isten? Mindkettő?

- A Gleipnirt nem érintheti meg halandó, azonnal elpusztulna a hatalmától! - közölte velem, majd megszorította a csuklómat. - Halljam, ki vagy! - kiáltotta, mire Loki azonnal közbelépett, lefejtve nevelőapja ujjait a csuklomról.

- Ne érj hozzá Lexiehez! - sziszegte a vén fószer felé, majd hátrébb lépett pár lépést, engem is magával ragadva. 

- Loki, mi ez az egész? - értetlenkedett Thor is, aki Valkyrie és Lady Sif társaságában csak erre-arra ingatták a fejüket az események hatására. - Lexie? - fordult ekkor felém, mire remegni kezdtek az ajkaim. Fogalmam sem volt, hogy elmondhatom-e Thornak azt, amit én, Loki, illetve a nornák már tudtak. Ja, és még Brooklyn Barnes-Rogers is! Lokira néztem, tőle várva a választ, a zöldeskék szempár pedig nyugtalanul nézett vissza rám. Azt hiszem, azon a ponton ő is tisztában volt vele, hogy nem titkolhattuk tovább. Nem is volt értelme.

- Lexie egy istennő reinkarnációja - fordult vissza a kvartetthez, nyugodt hangon megszólalva, mire mindegyikük arcára mélységes döbbenet ült ki. - Szóval nem egy átlagos halandó. Isteni vér csörgedezik az ereiben.

- Mégis melyik istennőé? - kérdezte Thor.

- Sigyn - feleltem én, mire a férfi arca ekkor sajnálkozást mutatott, s szánakozó tekintettel fordult a testvére felé.

- Ő lenne az? - kérdezte tőle, Loki pedig aprót bólintott, kerülve a szemkontaktust vele. Hosszú csend ütött be ekkor, túl hosszú, túl nyugtalanító. Tapintani lehetett a feszültséget, bár az igazat megvallva egyáltalán nem értettem, miért volt elsősorban feszültség. Aztán Odin szó nélkül odébb állt, mint aki elveszítette az érdeklődését, valószínűleg jobbnak látta, ha a csata után inkább pihentette a vén csontjait. Nem sokkal utána Lady Sif is mozgolódni kezdett, hollófekete tincseit a füle mögé seperte, majd megérintette Valkyrie karját és intett a fejével, valószínűleg arra utalva, hogy nekik is indulniuk kellene. A valkűr egy aprót biccentett, majd még egy pillantást vetett ránk, aztán a két nő el is tűnt a csillogó palota kapui mögött.

- Ő, aki elhozza a győzelmet - jelentette ki Thor, amint hármasban maradtunk a szivárványhídon. A szavai hatására erősen kezdett el dobogni a szívem, a torkomban éreztem annak lüktető, vadító erejét. Ez volt az a mondat, amit a nornáktól hallottam odalent. Az a mondat, ami azóta is ott lebegett a lelki szemeim előtt. - Megjósoltak téged. Nekem.

Értetlenül meredtem a sógoromra, kezdtem nagyon elveszni a részletekben, fogalmam sem volt, hogy mit hordott itt össze.

- A nornák azt mondták, Magni védelmezője csak egy valaki lehet. Olyasvalaki, aki képes lenne az életét is áldozni érte. Ő, aki elhozza a győzelmet! Te vagy az, te voltál az mindvégig! - magyarázta, mire egyszerre kapott el a szédülés és a hányinger, éppen úgy, ahogyan Lokit is nemrégiben. Persze, sejtettem, hogy a "rangommal" felelősségek is járnak majd, de arra életemben nem számítottam, hogy a pici Magni élete egyes egyedül tőlem függ majd és attól, mennyire leszek képes megvédeni őt Hela rettegett erejétől.

- Lexie! - ragadta meg a karomat Loki aggodalmasan.

- Jól vagyok - nyugtáztam, ám az ajkaim remegését képtelen voltam elrejteni és ez neki is feltűnt. - Azt hiszem ledőlök egy kicsit, fel kell most dolgoznom ezt! - ráztam meg a fejem, magam elé meredve, majd megpördültem a tengelyem körül és lassan visszasétáltam a palotába. A bennem lakozó istennő hatalmas feladatok elébe nézett. Át kellett kalkulálnom magamban egy csomó mindent.