My Villain {Loki ff -hun}

We weren't doing that, I swear!

A barlang nem volt végig olyan sötét, mint amilyennek vártuk. Sőt, ugyanolyan elkáprásztató volt ha az ember mélyebbre ment benne, mint a lagúna: apró, fényes bogarak lepték el a falakat, melyek a szivárvány összes színében pompáztak, s szerencsére megvilágították az utat nekünk. Végig szorongattam Loki kezét, mert bár a hely sokkal barátságosabb volt, mint amilyennek vártam, mégis ott lebegett  lelki szemeim előtt a sötét nő képe, s rettegtem attól, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat valamelyik sziklafal mögül. Persze, ez abszurd volt, hiszen minek várna egy ennyire hatalmas és fenséges alak egy egyszerű barlangban meghúzódva, hogy lecsaphasson ránk? Ugyan már!

Az tény, hogy elég sok időt tartott a gyaloglás. Olyannyira sokat, hogy már jócskán besötétedett, mire megtaláltuk a kivezető utat, s fehérneműben igencsak fáztunk, no meg keresnünk kellett egy olyan irányt a palota felé, ahol lehetőleg senki se lásson meg minket ilyen állapotban kettesben. Ez ment is, egy ideig. Sikeresen átjutottunk a városon, szerencsére ilyen későn már csak nagyon kevesen tartózkodtak az utcán, s azokat is sikeresen ki tudtuk kerülni. A baj ott kezdődött, amikor a palotához értünk, s természetesen az őrök mellett már nem tudtunk csak úgy, egyszerűen elmenni. Igazán csodás és felülmúlhatatlan látványt mutatott az arckifejezésük. Egyrészt miattam. Nagyrészt. Természetesen a férfiszemeknek igencsak felemelő látvány volt látni egy olyan nőt, akit alig takar ruha. Loki igazán lovagiasan állt elém, hogy eltakarjon előlük, s ismét bezsebelt ezzel egy olyan gesztust nálam, ami meglepett, de egyben jól is esett. Már én is láttam azt, hogy más, mint hónapokkal ezelőtt. Merőben más. Legalábbis velem.

- Mit álltok és néztek itt? Eresszetek be! - indítványozta Loki, mire az egyik őr azonnal kinyitotta nekünk a hátsó kaput és beengedett minket rajta. Igyekeztem minél előbb besurranni, hogy elkerüljem azokat a nyálcsorgató tekinteteket. A kapu hamarosan bezárult mögöttünk, s én nyugodtan fellélegezhettem, pedig a neheze még hátravolt. Mégis hogyan surranjunk át úgy a palotán, hogy az senkinek se tűnjön fel?

A válasz: sehogy!

Alig szeltünk át néhány folyosót a szobánkig, az egyik sarkon befordulva pont beleütköztünk a Jane, Thor és Odin párosba. Nem is tudtam először, hogy mit reagálhatnék: örüljek annak, hogy Jane látszólag rendben van és jól néz ki, vagy szégyenkezzek amiatt, hogy fehérneműben állok a palota kellős közepén, ráadásképp csurom vizes hajjal és Loki Laufeyson társaságában.

- Mi a kénköves pokol? - bukott ki Janeből szinte egyből, s ebből már megértettem, hogy nővérkém valóban jól érezte magát és semmi baja sincs.

- Janey! - siettem oda hozzá, majd szorosan átöleltem, ezzel is az időt húzva. - Annyira aggódtam miattad!

- Hát még én miattad! - engedett el, majd bosszúsan nézett rám. - Mégis mi ez az egész?

Elpirultam, mert most aztán tényleg elszégyelltem magam. Thorra és Odinra néztem, akiknek tekintete leírhatatlanul vicces volt, majd Lokira, aki csak elvigyorodott, majd rám kacsintott, mire felé nyújtottam a nyelvemet.

- Nos, elmagyarázok mindent, de jobb lenne, ha átöltöznék előbb és megszárítkozom, mit szólsz hozzá? - kérdeztem, visszafordulva Janehez.

- Támogatom az ötletedet! - biccentett, majd karon ragadott, s ő maga vonszolt a szobám felé, mintha az anyám lenne. Bizonyos tekintetben az is volt, hiszen mikor a szüleim dolgoztak, Janey volt az egyetlen, akire számíthattam és ez mai napig is így van. Ha bármilyen problémám adódik ő az első, akit felhívok, s csak utána a szüleimet vagy Dylant.

*

- Na jó, most már igazán elmagyarázhatnád a dolgot! - hepciáskodott, amint kitettem a lábamat a fürdőszobából, szárazon és valami szokatlan, ám szép asgardi viseletben. A ruha egészen a földig ért és halványkék, már-már szürkés árnyalatú. Emellett ujjatlan volt, pántjait pedig a vállon lehúzva kellett viselni. Igazi hercegnőnek éreztem magam benne, de azért hiányzott a kényelmes, otthoni viseletem.