My Villain {Loki ff -hun}

The Red Specter

Lokival addig rohantunk keresztül-kasul Undraveld utcáin, ameddig kellő távolságra nem kerültünk az üldözőinktől. Egy sikátor falánál álltunk meg, hogy egy pillanatra kifújhassuk magunkat, mert úgy éreztük, hogy még a lelkünk is belefáradt ebbe a hajszába.

- Kik ezek az emberek? - kérdeztem, s már előre láttam magam előtt, hogy itt egy felettébb ostoba történet fültanúja leszek. Ismertem már annyira Lokit, hogy tudjam, őrültebbnél őrültebb kalamajkákba szokott keveredni.

Ő először nem válaszolt, csak homlokát a sikátor falának szegezve motyogott valamit maga elé.

- Hahó, jól vagy? - szorítottam meg a vállát, mire gyorsan bólintott, majd végre rám kapta a tekintetét.

- Csak néhány régi ismerős - felelte azonnal. - A vezérüknek elloptam az egyik szemét és hát úgy hiszem, hogy azóta is pipa rám.

Először azt hittem, hogy rosszul értettem mit mondott.

- Hogy mit csináltál? - kérdeztem elképedve.

- Ellopta a szememet, amelyben a nagy erejű tudásomat tároltam! - sikította valaki a fülembe, én pedig szó szerint arrébb ugrottam egyet ijedtemben. Még fel sem tudtam fogni rendesen, hogy mi történt, Loki máris karon ragadott, de a kimerültségtől egyikünk sem volt képes ismét futásnak eredni, így csak gyors léptekkel haladtunk egyre beljebb és beljebb. A baj csak az volt, hogy egy zsákutcába jutottunk.

- A francba! - motyogta Loki, s valójában ekkor tűnt fel, hogy ez a vicsorgó banda szempillantások alatt megtalált minket és lassú léptekkel kezdett el közeledni felénk.

- Hiányoztam, hercegem? - vigyorodott el a nimfa-nő, majd összecsapta a kezeit, mintha nagyon örülne ennek a találkozásnak. Én már nyúltam is volna az Aljas Pengéért, de Loki megfogta a kezemet és megállított.

- Nem! - mondta. - Még ne!

Aztán elém állt, mintha meg akart volna védeni, én viszont nem értettem, hogy miért nem engedi meg nekem, hogy megtámadjuk ezt a nőt, akiről tudtuk, hogy bántani akart bennünket.

- Asmea! - válaszolta a nőnek mézes-mázos hangon. - Elragadó vagy, mint mindig! - bókolt, én viszont nem tudtam elrejteni az arcomról az undort. Ez a nő minden volt, csak elragadó nem a kigyúrt testével és főleg azzal a vörös szemkendővel. Úgy nézett ki, mint valami női testépítő, aki vagy kalózként tevékenykedik, vagy pedig bérgyilkosként. Egyedül a hosszú, narancs színű haja volt szép benne, de semmi más.

- Lokikám, te mindig tudtad, hogyan kell udvarolni egy hölgynek. A baj csak az, hogy kiismertelek már és egy percig sem dőlök be neked. Ide a szememmel! - sipítozta, én pedig a biztonság kedvéért mégis a kabátom zsebembe csúsztattam a kezemet és kitapogattam az Aljas Penge markolatát. Mert Loki engem védett, de valaki őt is meg kellett védje és én kész lettem volna vállalni a kockázatot.

Loki felkuncogott.

- Ugyan, pedig ugyanolyan gyönyörű vagy, mint egy évszázaddal ezelőtt. Megnövesztetted a hajad? Nagyon jó, szuperül áll! - folytatta a dícsérést, nekem pedig egy percre sem lankadt a figyelmem, mohón lestem a pillanatot, amikor végre támadásba lendülhettem. 

Ám a nő és a bandája megálltak, körülbelül öt méterre tőlünk és fenyegető tekintetekkel méregettek minket.

- Kit rejtegetsz ott hátul? - kérdezte Asmea. - Csak nem az új trófeád?

Vissza akartam vágni, de Loki ezt tudta, s megelőzve engem, hátra súgta, hogy egy mukkot se szóljak.

- Neki nincs köze a mi ügyünkhöz. Hagyjátok elmenni!