My Villain {Loki ff -hun}

The Nefarious Blade

Sokáig róttuk a kastély folyosóit. Loki olyan utakon vitt végig engem, ahol még életemben nem jártam, sőt, a létezésükről sem tudtam, bár mondjuk annyira nem is merészkedtem eddig az épület ismeretlen részeire, kivéve aznap, amikor megtaláltam Lokit az üvegcellájában. Ez viszont azzal teljesen ellentétes irányban volt, s amint elértünk egy lépcsőhöz, amely lefelé vezetett egy pinceszerű helyiségbe, kicsit kezdtem aggódni.

- Szóval te és Banner? - szólalt meg Loki, miközben lassan sétáltunk lefelé a sötétségbe. Gúnyos mosolyra húztam a számat, úgy döntöttem, hogy kicsit megtréfálom.

- Ugye? Nekem is hihetetlen volt először, de azt hiszem, erre a pillanatra vártam mióta az eszemet tudom. Végre megtaláltam őt, álmaim férfiját! - mondtam, bár tudtam, hogy nem fog beválni, de egy próbát megért.

Loki nevetni kezdett.

- Sok boldogságot! Alig várom, hogy lássam már azokat a pici, zöld utódokat, amiket létrehoztok majd! - jegyezte meg, mire kuncogva vállon löktem. Hiába, színésznőként nem állnék helyet, bár mondjuk megpróbálni túljárni a csalás és hazugság istenének az eszén sem egy könnyű feladat, ezért is buktam el. Hiába, ebben a szakmában ő az ász.

- Nagyon vicces vagy!

- De tényleg. Csak képzelj el pici bestiákat, aranyszőke fürtökkel. Ilyen félig démoni, félig angyali kölykök! - borzongott meg.

Megtorpantam az egyik lépcsőfokon.

- Oh, szóval angyalinak tartasz engem? - kérdeztem, mire Loki is megtorpant és visszafordult felém. Elvigyorodott.

- Azt egy szóval sem mondtam. Különben meg ebben a kapcsolatban Banner lenne az angyal és te a démon, nem értem, hogy miért képzelted máshogyan.

Amint kimondta ezeket a szavakat, először csak meglepetten néztem rá, de aztán annyira elkapott a nevetés, hogy a falnak kellett támaszkodnom kínomban. Természetesen Loki is velem együtt nevetett. Aztán amint befejeztük, Loki vissza is fordult, hogy tovább indulhassunk, de ismét meghiúsítottam a tervét.

- Mondd csak, Loki, te akarsz majd egyszer gyerekeket?

Olyan hirtelenséggel fordult vissza felém, hogy kis híján az egyensúlyát is elveszítette. Egy pillanatig láttam rajta, hogy a kérdésem igencsak váratlanul érte, de aztán összekapta magát, s természetesen a saját stílusában válaszolt.

- Hát nem tudom, ajánlkoznál kihordani a gyermekemet? Nem akarok viszályt közted és Banner közt persze, csak ha ő is beleegyezik!

A homlokomra csaptam kínomban. Már épp kioktattam volna, hogy komolyan gondoltam a kérdést, ám ekkor folytatta.

- Amúgy nem tudom. Sosem gondolkodtam még el ezen.

Halványan elmosolyodtam, s már javasoltam volna, hogy induljunk tovább, de ezúttal ő nem engedett.

- Tudod, szeretek veled beszélgetni, Lexie. Mert elgondolkodtatsz olyasmikről, amik nekem magamtól eszembe sem jutnának. Azt hiszem, túl sokáig voltam elfoglalva olyan dolgokkal, amikkel csak az időmet pazaroltam. Na de menjünk! - és máris visszafordult, végre tovább haladhattunk az eredeti célunk felé.

- És ez jó vagy rossz? - érdeklődtem.

- Még nem döntöttem el - válaszolta szinte azonnal, de ezúttal nem nézett hátra rám.

Elkomorodtam. Bár tetszett az, ahogyan fogalmazott és irtó jól esett az is, hogy azt mondta, szeret velem beszélgetni, mégsem tudtam elmenni amellett, hogy mennyire komoly volt a hangja, ameddig erről beszélt. Ritka pillanatok voltak ezek Loki részéről, s tudtam, illett komolyan venni őket.