My Villain {Loki ff -hun}

The calm before the storm

Legalább egy teljes hétnyi stratégiai megbeszélést tudhattunk a hátunk mögött. Az egyikünknek sem volt világos, hogy Hela mikor készült lecsapni újra, de volt egy olyan sejtésünk, hogy már csak hetek, sőt napok kérdése volt az egész. Ugyanakkor azt is megtudtam, hogy elvileg nem is kellett volna kiszabadulnia addig, ameddig Odin meg nem hal, de úgy tűnt, valamiféleképpen sikerült elkerülnie a sorsát. Ami azt illeti, amikor otthon tüzetesebben beleástam magam a skandináv mitológiába, azt olvastam, hogy az alvilág úrnője felett még magának Odinnak sem volt hatalma, bár a mitológia és a valóság között hatalmas volt az eltérés. Thor úgy sejtette, hogy Hela azért tűnt el ennyi ideig a legelső támadása után, hogy sereget toborozzon magának. 

- És még csak nem is élő sereget - fintorodott el Valkyrie. 

- Okosan csinálja - tette hozzá Sif. - Minek vesződni az élők megfélemlítésével ha a halottak amúgy is engedelmeskednek?

- Félelmetes - motyogtam magam elé, elképedve hallgatva a nő hatalmát. - Nem lenne ésszerűbb ha mi támadnánk hamarabb egyébként? Az váratlanul érné!

- Kizárt! - rázta a fejét Valkyrie. - Hazai terepen lepipálna minket seperc alatt, hidd el, tudom miről beszélek! - jelentette ki, mire szánakozva néztem rá, hiszen eszembe jutott a történet amit még Undraveldben mesélt arról, hogy Hela hogyan végzett a többi valkűr társával. Borzalmas lehetett neki ezt újra meg újra felidézni.

- Őrszemeket állítottam mindenhová és Heimdall is folyamatosan éberen figyeli az eseményeket, nem lesz gond! - nyugtázta Thor, valamelyest egy kicsit oldva a feszültséget. - Vannak szövetségeseink, ha kell még a többi Bosszúállót is bevethetem, de őket nem igazán zavarnám ezzel, megvan a maguk baja jelenleg! - tette hozzá, mire félszegen fordultam Bruce felé.

- Van valami odalent amiről tudnom kellene? - utaltam Midgardra, mire a férfi elhúzta a száját.

- Ott mikor nincs? - sóhajtott fel kelletlenül, majd körülnézett a jelenlévők között. - Van odalent egy veszélyes fickó, aki minden áron Brooklynt akarja. Ugyan elkapták már, de nem tudják szóra bírni.

- Zero Saltzman? - tettem fel neki a kérdést, mire elkerekedtek a szemei meglepettségében.

- Várjunk csak... te honnan...

- Brooklyn elmesélt mindent - feleltem - arról, hogy mire képes. Félelmetes milyen erők birtokában van az a leányzó, nagyon aggódom érte! - ismertem be. - Annyira kis törékeny!

- Egyetértek - bólintott Bruce is szomorúan. - De hidd el, Nick Fury és a többiek mindent megtesznek azért, hogy megvédjék őt. Kerüljön bármibe.

- Helyes! - biccentettem, s mivel véget ért hivatalosan is az újabb stratégiai duma, átsiettem a palota másik szárnyába, hogy egy kicsit Jane-el és Magnival lehessek. 

Ahhoz képest, hogy egy hatalmas csata, sőt már-már egy valóságos háború előtt álltunk, rettenetesen jól éreztem magam. Hónapok óta először éreztem magam úgy istenigazán (vagy odinigazán?), felhőtlenül boldognak. Harmónia uralkodott körülöttem, lassan úgy éreztem magam, mintha egy álom vagy valamiféle furcsa képzelgés részese lettem volna: minden olyan tökéletes volt, minden olyan valótlan. Főleg a kapcsolatunk Lokival, ami felért szinte mindennel. Soha nem gondoltam volna, hogy Robert után lesz bennem még annyi bátorság, hogy közelebb engedjek magamhoz valakit, de ez most megtörtént. Bár valóigaz volt, hogy a szívemet egy bűnözőnek adtam oda, Loki mégis annyira más volt, annyira emberibb, annyira odafigyelőbb, mint amióta először megismerkedtünk. Ugyan állítása szerint már aznap elveszítette a játékot, amikor felállítottuk annak szabályait, mégis, úgy hiszem meg kellett érnie arra a kapcsolatunknak, ami most zajlott közöttünk: a kölcsönös támogatásra és a feltétel nélküli szeretetre. Jó volt  azt érezni, hogy valaki úgy szeretett, hogy tisztában volt minden félelmemmel, szorongásommal és hibámmal, mégis engem választott. És jó volt úgy szeretni valakit, hogy tisztában voltam minden félelmével, szorongásával és hibájával, mégis őt választottam.