Igéző Démon *BEFEJEZETT*

4. Eltökélt démonvadász

Daniel úgy gondolta, hogy mivel elkezdődött a nyár és dolgozott is épen eleget, elmehetnénk egy fesztiválra. A terepen egy csomó sátor és ember volt. A Nap is lemenőben volt. A hangos zenét úgy üvöltették, hogy majd beszakadt a dobhártyám, de mikor távolabb mentünk a színpadtól, már hallottuk egymás hangját.
-Na hogy tetszik?-kérdezte Daniel.
-Elég hangos a zene, de tele van emberekkel.-válaszoltam.
-Nyugi, nem lesz baj!
Ekkor rámosolyogtam Danielre. Hogy őszinte legyek, annyira nem tetszett a dolog, de Daniel annyira szeretett volna eljönni. Az angyal és a démon veszekszik bennem. Az angyal azt mondta, mondjak igazat. A démon pedig azt, hogy hallgassak vagy hazudjak neki. De nem tudok hazudni neki...Ezért inkább hallgattam. Egészében bele szerettem Danielbe. Már amikor megláttam, tudtam, hogy ez lesz, de nem hittem volna, hogy ennyire szeretni fogok egy halandót. A démonok nem megbízhatóak. De nem tudom, hogy az emberek azok e.
Letelepedtünk a leghátsó területre a fesztiválon belül és leültünk egy pokrócra. Hallgattuk az előadókat, miközben beszélgettünk.
-Imádom ezt a számot. A Police Rat a kedvenc bandám.-mosolygott Daniel.
-Ni csak. Valaki lázadó?-kérdeztem.
-Sosem szerettem a szabályokat. Anyámék is kitűzték, hogy menjek haza legkésőbb tízre, de nem vagyok már gyerek...Tizenkilenc vagyok. Nem szabhatják meg mit csináljak. Ők is voltak tinik, nekik is meg kell érteniük.
-Az én anyám és apám is ellenkezett. Nem akarták, hogy ki menjek az ember földre. Azt mondták veszélyes.
-Akkor úgy látom a démon szülők is féltik a gyereküket.
-Igen.
Ekkor valami furcsa érzés fogott el. A zsigereimben éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. A fák közé néztem. Hallgatózni kezdtem. Démon üvöltést hallottam és kutya ugatást. Persze Daniel ezt nem hallotta. Neki nem olyan kifinomult a hallása, mint nekem. Felálltam, de ezt persze észre vette, majd ezt kérdezte:
-Hová mész?
-Csak megnézek valamit.-feleltem.-Maradt itt.
-Furcsa vagy...
-Daniel, mindjárt vissza jövök, értsd meg...
Megfordultam, majd oda sétáltam a hangok irányába. A fák között megbújva kinéztem egy tölgyfa mögül. Egy nő ott állt egy halott démon felett. Fekete rövid haja, sárga szeme, bőr mellénye, fehér, szakított felsője és fekete nadrágja volt bakanccsal a lábán. Bőr kesztyűvel fogta meg a pengét, hogy ne vágja meg a kezét. A pengéről pedig csorgott a vér. Fehér kutyáját megsimogatva elmentek. Megvizsgáltam a démon tetemet. A mellkasa szét volt nyitva és a szívét is kivette az illető. Elrettenve kellett tapasztalnom azt, hogy ez a vadász igencsak tapasztalt a démon ölésben.
Vissza is futottam Danielhez, hogy figyelmeztessem: Azonnal el kell mennünk. De megint azt a nőszemélyt láttam, csak most a fiúhoz beszélt. Egy méter távolságra voltam Danieltől. A nő és a fiú rám is nézett.
-Ó, hát itt vagy?-nézett rám Daniel.
-Ő meg ki?-kérdezte a démonölő.
Vicsorogni kezdtem rá, de Daniel lehúzott a földre, majd maga mellé ültetett és átkarolt. Zavaromban el pirultam.
-Ő itt a drága barátnőm, Fiona.-hazudott a nőnek Daniel.-Én Daniel vagyok.
Daniel rám kacsintott. Ebből tudtam, hogy szerepet kellett játszanom. De úgy nehéz volt, hogy a kutya folyamatosan ugatott engem.
-Én Alexandra vagyok. Ő pedig itt a hűséges Pittbullom, Blade.-ráncolta szemöldökét a nő.-Nem futottatok össze démonokkal?
-Démon?-kérdezte Daniel, majd felnevetett.-Jaj, maga még mindig hisz a tündér mesékben, ez kész, hallottad, cicám?
Ekkor Daniel megcsókolt. De nem nyelves volt az a csók, csak hosszasan az ajkamra tette a száját. Ebbe is belepirultam. Megfogta az arcomat, majd tovább játszotta a szerepet. A nő egészen elundorodott a látványtól, majd ezt mondta:
-Fúj...Fiatalok...Na jó, gyere, Blade!
Ekkor a kutyát a nyakörvénél rángatva elmentek. Daniel, mikor már nem láttuk őket, arrébb hajolt, majd a száját törölgetve ezt mondta:
-Adósom vagy, mert kihúztalak a szarból...
-De ki mondta, hogy csókolj meg, te barom??-kérdeztem Danieltől.
-Tök mindegy...Most pedig pucoljunk innen.
-Ebben legalább egyet értünk.
Össze pakoltuk a cuccunkat és mentünk is hazafelé.

Hihetetlen, hogy Daniel kiállt értem.
Míg az utcákat jártuk, folyamatosan hátrafelé néztem, hogy követ e minket az az őrült nőszemély. Daniel is folyamatosan jobbra és balra nézett.
-Ez a nő paranoiássá tett engem...-törte meg a feszültséggel teli csendet Daniel.
-Nem tudom, hogy miért kell démonokra vadászni.
-Mondjuk azért, mert ártalmas lények.
-Azok, akik szabadon mászkálnak....De akik a Pokolban vannak, nem elfajzott korcsok.
Kutya morgást hallottunk a közelben. Mind a ketten a hang irányába fordultunk. Láttuk, hogy Alexandra és a korcsa minket figyel, sőt, Alexandra kezében most egy revolver volt. Ádáz tekintete végig futott rajtam.
-Fer...Menekülj!-zökkentett ki megtorpanásomból Daniel, majd megfogta a kezemet és az erdőbe menekültünk. Úgy rohantunk, hogy szinte kapkodtuk a levegőt. Hallottam, ahogy dörrent a fegyver és Daniel is felkiáltott:
-Áh!!
A fiú a földre rogyott, majd mikor megálltam, vissza futottam hozzá és végig néztem rajta. A vállába ment a golyó. Folyt, ömlött a vére.
-Daniel!-szóltam hozzá.-Daniel, kérlek, szedd össze magad! Ha nem kelsz fel a földről, akkor véged lesz! Gyere, segítek!
Ekkor a fiú remegve megfogta a kezemet. Felhúztam a földről, majd rohantunk tovább.
Mikor már az erdő belsejébe értünk, leültettem Danielt egy fához, majd lekezeltem a sebét. Letéptem a hosszú ujjú felsőm ujját, majd rákötöttem Daniel vállára és erősen meghúztam a kötést.
Felkeltem a földről, majd mikor elindultam volna, Daniel megfogta a kezem. Vissza néztem, majd tekintetem Daniel szemén akadt. Éreztem az aggodalma szagát.
-Hova mész?-kérdezte a fiú.
-Elintézni a démon vadász kutyáját. Nélküle nem sokra megy.-válaszoltam Danielnek.
-Ne menj! Téged is elkap!
Ekkor kihúztam a kezem Daniel szorításából, majd ezt mondtam:
-Sajnálom, Daniel...
Mielőtt újra elkapott volna, elfutottam abba az irányba, ahol hallottam a kutya ugatást. Mire odaértem, Alexandra is odaért hozzám. A nő előrántotta pengéjét, majd felém jött. Én egy suhintásommal kivertem a kezéből a halálos fegyvert. Ekkor elővette újra revolverét. Okosabb voltam, mint azt ő hitte. Ugyan olyan kutyává változtam, amilyen ő neki van. Az eb nekem támadt. De nem hagytam magam. Nyakánál fogva a földre tepertem. Aztán ő is támadott. Ez addig addig folytatódott, míg a nő bele nem zavarodott abba, hogy melyik is a valódi kutyája. Lőtt egyet. De nem engem lőtt le. Amint a kutya kiterült a földre, vissza változtam emberi alakomba. Alexandra kerek szemei mindent elmondtak.
-Blade!-ordította. Vissza fordultam és Danielhez siettem.
-Dögölj meg!!!-sipítozott hisztérikusan, miközben vakon utánam lőtt.-Dögölj meg, te rohadék!!!
Szerencsére sikerült elkerültem a lövedékeket.
Vissza siettem Danielhez, majd a fiú a fának támaszkodva felém igyekezett.
-Ferneva...Fer!-kiabált Daniel.
-Itt vagyok!-fogtam meg a hátát.-Gyere, menjünk haza!
-Mi van a vadásszal?
-Siratja a kutyáját. Őt lőtte le helyettem. Na gyere!

Miután hazakísértem Danielt, a szobájában ápolgattam a sebét. Kiszedtem belőle a golyót, majd a kezemet a vállára tettem. Ahogy forrt össze a seb, ezt mondta:
-Mikor azt mondtad, hogy kapjam össze magam, a bátyám jutott eszembe.
-Bátyád?-csodálkoztam rá.
-Box edző volt...Sokáig boxoltam, amíg élt. Tizennégy voltam...A padlóra nyomtak. Ő azt mondta, hogy küzdjek, mert ha nem, sosem leszek erősebb. És igaza volt...Erősebb lettem az által, hogy nem hagytam magam soha.
-Mi történt a bátyáddal?
-Lerryvel? Lelőtték...
-Ki volt az?
-kapucniban volt...Nem láttam az arcát...De azt tudom, hogy ,megviselt tizenhat évesen. Az ágyam mellett van egy szekrény. Annak az első fiókjában megtalálod a képet rólunk.
Úgy is tettem. Kinyitottam a fiókot, majd amikor megláttam a képet, kivettem a fiókból és becsuktam. Daniel ugyan úgy nézett ki a fotón, mint most, mellette a bátya pedig nagyobb volt és nagyon izmos. Lerrynek a haja középen meg van maradva, de két oldalt le van borotválva a feje. Barnás haja még középen is kicsi volt. Ugyan olyan kék szeme volt, mint Danielnek. Mind a ketten mosolyogtak és átkarolták egymást.
-Az edző terembe fotózott le minket apa.-mondta Daniel.-Hiányzik az a hülye feje...Sokat nevettünk együtt. Ő volt a legjobb barátom.
-Sajnálom, Daniel!-öleltem meg őt. De ő nem ölelt vissza. Kivette finoman a kezemből a képet és nézni kezdte.
-Miért nem mondtad el nekem előbb?-kérdeztem.
-Mert azt hittem a démonok érzéketlenek.-válaszolt.
-A férfi része talán...De az én nemem nem ilyen.
Daniel sóhajtott egyet, majd letette a fényképet és rátette kezét kézfejemre.
-Köszönöm, hogy megmentettél....-mondta a fiú.

Még ha nem is ölelt engem vissza, én még öleltem őt. Anya mindig is azt tanította nekem, hogy ezzel ki lehet fejezni mindent. Én pedig próbálom Danielnek kifejezni, hogy szeretem. De nem hiszem, hogy ez sikerülni fog bármikor is.