Igéző Démon *BEFEJEZETT*

8. Bardamor és Vérebe

Daniellel elmentem a városi könyvtárba. Démonos könyvet keresett, mert az interneten vagy mi a fenén nem talált elég információt a természet feletti lényekről. Én is folyamatosan járkáltam a sorok között, mert kíváncsi voltam erre a helyre. Persze, Daniel tudta nélkül mászkálok el. Nem tudta, hogy most kivételesen nem követem őt, annyira el volt foglalva a kutatással. Elég furcsa hely, mit ne mondjak... Tele van emberekkel, de csak csöndben olvasnak és válogatnak könyveket. Nem beszél senki egy szót sem a másikkal. Lehet direkt ilyen antiszociális személyeknek van kitalálva ez a terep, mint amilyen Daniel.
Az egyik sorban Daniel motyogását hallottam, de nem láttam sehol. Beálltam egy polc mögé, majd láttam, hogy valaki kihúz egy könyvet előttem. Láttam Daniel kék szemét majd én is ki kukucskáltam a résből.
-Halihó!-kacagtam fel.
Daniel egy akkorát ordított, hogy mindenki felfigyelt rá, majd egytől egyig, mindenki csittegni kezdett.
-Sajnálom!-kért bocsánatot a fiú a könyvtárban lévő személyektől.-Ferneva, ez nem volt vicces! Azonnal gyere ide!
Szót is fogadtam, egyből mellé teleportáltam, majd láttam, hogy a fiú sorra veszi el a démonos könyveket.
-Ezt mind el fogod most olvasni?-érdeklődtem.
-Nem, te lüke...-forgatta szemét Daniel.-Ezeket fogom kivenni. El is lehet vinni a könyvtári könyveket.

Mikor Daniel kivette a könyveket, amiket szeretett volna, hazamentünk és a szobájába kuckózva el is kezdte olvasni a könyvet. Én csendben figyeltem őt. Ám, mikor a következő oldalhoz lapozott, megláttam az apám képét a könyvben. Mikor a fiú tovább akart lapozni, megfogtam a kezét és folyamatosan a képet bámultam.
-Mi a baj, Ferneva?-kérdezte Daniel.
-Ez az én édesapám...-feleltem röviden.
-Ardomor?
-Igen...Mit írnak róla?
-Már is olvasom...Azt mondja: Több, mint háromezer éves démon. Alakváltó démon. Holt lelkekkel táplálkozik és emberi energiából. Nem ismer félelmet. A pokol második legerősebb és legveszélyesebb démona. Hitvese neve és kiléte ismeretlen. Eredeti alakja: Majdnem három méter magas, kos szarvú, fehér bőrű démon. Kék szemei elcsábítják a halandó lányokat és ez által magáévá is tudja tenni őket. Hatalmas karmai és agyarai életveszélyesek lehetnek.
-Még hogy a hitvese nevét és kilétét nem ismeri senki...Ő az anyám...És Zoenak hívják. Valójában boszorkány volt. De apám majdnem bele halt a bánatba, hogy nincs vele...Ezért Lucifer démont csinált a lelkéből. 
-De ezt hogyan tette?
-Édesanyámat megölte apám testvére. Apám pedig a testvérét ölte meg bosszúból. De a bosszú nem volt neki elég, ahhoz, hogy megnyugodjon. Anyám halála teljesen összetörte és nem akarta feldolgozni...Apa azt mondta, hogy nekem keresni fog egy ilyen démon fiút, mint amilyen ő volt. Aki nem tud nélkülem élni...De Bardamor akármennyire is ragaszkodik hozzám, nem szeret igazán, tudom...Bezárva éreztem magamat mellette...Pedig édesapám mennyire örülne neki, ha ő lenne a Végzetem, még mindig...De nem lesz, soha már...Gyűlölöm teljes szívemből...
Daniel lemerevedve nézett engem. Tekintete csillogó volt. Életemben nem láttam olyan fiút, aki így nézett volna rám. Daniel becsukta a könyvet, majd megölelt engem. Hozzábújtam a fiú vállához, majd ezt kérdeztem:
-Te mindig ilyen ölelkezős vagy, Daniel?
-Nem...-válaszolt a fiú.-Utoljára 10 évesen öleltem meg bárkit is... A bátyám halála óta nem vagyok valami ölelkezős vagy bújós fajta. De valamiért te mindig kihozod belőlem. 
Ekkor egy picit elmosolyodtam. De csak egy picit. Fogalma sincs róla, mit érzek iránta. És lehet, hogy ő ugyan azt érzi, mint én, de akkor is még korai lenne az öröm.

*Daniel szemszöge*

Ahogy öleltem őt, végig futott az agyamon az a gondolat, hogy megcsókoljam, de nem tudom mennyire fogadná el. Lehet, hogy leharapná piercingestől a számat félelmében. Bevallom, egy kicsit tartok még tőle, de igazán szeretem őt...Senkit nem tudtam közel engedni magamhoz ennyire. Igazából tudja az egész életemet, anélkül, hogy beszéltem volna neki róla. Hihetetlen, hogy pár hónap alatt ennyire függjek valakitől. Már a szerződésünk előtt tetszett Ferneva. Hülyeségnek hangzik, de egy démonba szerettem bele. Fogalma sincs mit érzek iránta. Csak remegek, mert vissza fogom magam. Nem akarom lekapni, de annyira szeretném...

Aztán egy látomásom lett újra. De nem egészen összefüggő, mint amilyen idáig volt. Pár kép lepörgött előttem, hogy Bardamor vadász tekintettel les rám és valami fél-hulla kutya is ott volt. Ám a következő kép már más volt. Ferneva kezét fogtam, majd erősen magamhoz szorítottam. A háttérben tűzijátékok cikáztak az égen. Ferneva megfogta a korlátot, én pedig megcsókoltam őt.
Ez a látomás annyira megzavart, hogy köpni, se pedig nyelni nem tudtam. Csak öleltem a lányt, ő pedig a szemembe nézett volna, de nem hagytam neki. Most egy nagyot nyeltem és erősebben magamhoz szorítottam.
-Daniel, mi a baj?-kérdezte a gyönyörű Ferneva.
-Semmi...-válaszoltam. De a szívem úgy dobogott, hogy azt hiszem hallani is lehetett és szerintem érezte is a saját mellkasában. Egyszerre a mellkasomban, a torkomban és az agyamban éreztem a szívemet. Mintha hallottam is volna a dobogásokat.
-Daniel, nagyon furcsa vagy...-állapította meg a lány.
-Nem érdekes, csak egy látomás.-válaszoltam.
-Rendben...De mi volt az, mi a baj?
Kicsit meg is szédültem. Akkor már eleresztettem a megzavarodott lányt és leültem az ágyamra. Mély levegőket vettem és hangosan kifújtam. Fer folyamatosan a szemembe akart nézni, de nem akartam, hogy a lelkembe lásson, ezért a padlót néztem. Egészemben remegtem, azt sem tudtam mit mondjak. Mikor már szóhoz tudtam jutni, sóhajtottam egyet, majd ránéztem a lányra és ezt mondtam:
-Fer, megfog támadni a volt végzeted, ahogy te mondod...
-Ne butáskodj...-csóválta a fejét Ferneva.-Nem fog. Vagy ha igen, mi majd megadjuk neki a leckét. Ne aggódj! Ügyesen ölsz le kóbor démonokat, akik másnak ártanak. Ne aggódj!
Kicsit sem voltam biztos abban, hogy a jósoltak alapján mi mikor fog megtörténni, de láttam őket. Alig fogom fel, de láttam mind a kettőt.

Vállaltam munkát is nyárra. Egy Techno nevű boltban dolgozom. Igazából nem tudom mi köze van a technohoz, mert csak gépeket meg telefonokat, ahhoz tartozó kütyüket vesznek. Én a kasszánál álltam. Persze Ferneva is ott volt. De őt nem látta senki. Hallgattam a fülesemen keresztül a metal zenét és vártam, hogy betérjenek hozzánk. Raszta is ott dolgozik. Ő is tud Gery haláláról. Azóta is gyászol. Ő volt mindig az a csapatunkban, aki folyamatosan piszkálta szerencsétlent, ő pedig viccnek gondolta. Már bánja, hogy  annyit ugratta nagyon durva módon.
Raszta sosem hordott feketét, de most már nap mint nap csak azt lehet látni rajta. Fekete ,,izom pólóban" volt és térdig érő nadrágban. Mondjuk ő jó izmos, szóval ő tudott mit mutogatni. Nem volt egy Bodybuilder, de megfelelően állt rajta az izomzat. Ő pakolta a holmikat. Ferneva folyton a vállamra hajtotta a fejét. Kivettem a fülest, majd ezt mondtam:
-Mi az, Fer?
-Mi ez?-felelt kérdéssel.
-Fülesnek hívják, lehet zenét hallgatni vele. Hallgasd csak.
Ekkor odaadtam neki az MP3-mamat és a fülest és vígan hallgatta a metalt, ami szólt.
Raszta odajött hozzám, majd ezt kérdezte:
-Minden rendben, tesó?
-Persze, csak szoktam magamba beszélni.-vontam meg a vállamat.
-Téged is megviselt az, hogy elvesztetted Geryt, ugye? Hallottam róla, hogy meg akartad menteni...Meg hogy megőrültél mikor nem sikerült.
-Van aki segít feldolgozni ezt az egészet, de még mindig fáj. Ő volt a legjobb barátom. De rajtad is látszik. Rajtad elég rendesen...Nagyon vörös a szemed... Az arcod is be van esve.
-Nem füvezek, nehogy azt hidd...Csak annyira megvisel... Iszok, nem alszok és...Sosem sírtam még életemben ennyit...Persze, mikor elvesztettem apámat 9 évesen akkor sírtam. De nem ennyire, mit Gerynél...Annyi mindent a fejéhez vágtam, amit nem is gondoltam komolyan...
Ekkor Raszta elharapta az ajkát, majd oldalra fordította a fejét. De így is láttam, hogy a könnyek kibuggyannak a szeméből. Átugrottam a pultot és Rasztához léptem.
Meg kellett vigasztalnom, mire jönnek a kütyü vadászok, mert ilyen állapotban dolgozni nem lehet. Megöleltem őt, majd finoman megveregettem a hátát. Raszta ráhajtotta a vállamra a homlokát és sírt. De már egy kicsit hangosabban. Ferneva meglepetten nézett ránk. Szegény azt sem tudja, hogy miről van szó.
-Jól van, Raszta...Nyugalom! Semmi baj nincs!-nyugtattam a fiút.-Ereszd ki nyugodtan. A legerősebbeknek is muszáj sírni. Ne törődj azzal, hogy apád arra tanított, hogy nem szabad sírnod. Minden rendben lesz...
-Köszönöm, Daniel...-zokogott Raszta, majd átkarolt.-Olyan jó cimbora vagy...Szeretlek, tesó...
-Rendben, tesó! Nyugalom!
Mikor Raszta kisírta magát a vállamon, megtörölte a szemeit, majd a vállamra tette kezét és bólintott egyet. Aztán vissza ment pakolni. Furcsa volt a helyzet, mert még sosem láttam őt sírni. Azt hittem ő a legerősebb a baráti csoportunkban. Én mondjuk nem tudtam sose sírni a banda közelében. Gery és Zac megtette már de mi ketten még sosem sírtunk a másik előtt.

Miután ledolgoztam a mai napi munkaidőmet, hazafelé tartottam Fernevával. Igen csak besötétedett, de rá kellett gyújtanom egy cigarettára. Megálltam az üzlet melletti kukánál és ott szívtam a cigarettát.
-Kedves volt tőled, hogy megvigasztaltad őt.-mondta Ferneva.
-Muszáj volt...-válaszoltam.-Mindenkit másmilyenné tesz egy ember halála. Benne a bűntudat van még mindig. Szegény Geryt folyton szívatta. De csak viccből. Nekem meg nagyon jó barátom volt, de nem lehetek egész életemben depressziós. Így inkább megkomolyodtam. Mert sosem voltam az.
-Vettem észre.-mosolyodott el Ferneva. Én is egy halovány mosolyt villantottam neki, hogy ne gondolja azt, hogy nem kedvelem. Aztán a távolból kutya ugatást hallottam. Ferneva is felfigyelt a zajra. Szimatolni kezdte a levegőt, majd felmorgott démonian.
-Mi az?-kérdeztem.-Csak kutya ugatás...
-Csak? Ez Bardamor korcsa...-nézett rám vérmes tekintettel Ferneva. Ekkor a hang irányába néztem vissza. Két, zölden világító valamit láttam a távolból, ami egyre csak közeledett felém. Előkaptam a zsebkésemet és mielőtt elkapott volna a fél-hulla kutya, amit megjósoltam, hogy támadni fog, belevágtam a szájába. A kutya nyüszítve elfordította fejét, de rám morgott. Jobbra fordítottam a fejemet, majd azt láttam, hogy Ferneva harcol Bardamorral, hogy egy lépést se tegyen meg felém. Nem tudott sokáig harcolni vele, ugyan is Bardamor felöklelte a lányt, ő pedig elterült a járdán. A démon felém közeledett és ugyan olyan vadász tekintettel mért végig, mint ahogy az a jóslatomban volt. Ferneva a földön le tört egy darabot a körméből, majd átváltoztatta pengévé és felém dobta.
-Daniel! Kapd el!-kiáltott a lány. Én a penge után futottam és el is kaptam azt, ám mire megfordultam volna, Bardamor a bal szemembe karmolt. Eszméletlenül fájt. Meg is vakultam azt hiszem a bal szememre egy életre. Ömlött a szememből a vér, de nem érdekelt... Küzdenem kellett, mert ha nem küzdök, meg fogok halni, Ferneva pedig áldozatául esik a démonnak.  Belemélyesztettem a pengét a démon ifjú gyomrába, majd ahogyan belemártottam ki is húztam egy szempillantás alatt. Bardamor démoni sikolya az én fülemnek már bántó volt. Fülemet fogva, térdre estem a kövön. Ekkor az az idegesítő eb a hátam mögött beleharapott a tarkómba, majd a földre tepert. Ferneva felkelt a földről és odasietett hozzám, hogy lerúgja rólam a kutyát, de Bardamor újra elkapta a lányt és egy kezével felemelte a nyakánál fogva.
-Enyém leszel.-mondta morogva a démon fiú.
-Nem!!!-kiabált Ferneva.-Daniel!!!
Ekkor erőt kaptam magamon és hanyatt fordultam, hogy a kutyát nyomjam. Folyamatosan a hasába vágtam könyökkel, jó erősen, hogy eleresszen. Amint ez megtörtént, gyorsan felálltam és beleszúrtam a kutyába is. A pengébe állt, szóval vízszintesen tartva a harci eszközt, lerúgtam róla a  kutyát. Ekkor repült egy kicsit, majd öt méterrel arrébb vérezve feküdt el a jószág.
-Zodani!!!-kiáltotta Bardamor. Ekkor eleresztette a lányt és felém haladt. A pengével levágtam az egyik karját, de ettől sem rettent meg. Vissza növesztette és vigyorogva fojtogatni kezdett. Karmait egyre jobban a torkomba mélyesztette.  Láttam, hogy a kutya felkel és Ferneva felé közeledett.  Nem adhattam volna fel...De olyan erős volt, hogy küzdeni se tudtam vele. Ferneva folyamatosan csak a nevemet kiáltotta, de a hang egyre jobban tompult, ahogyan a kép is.
-Jó éjszakát, Daniel...-mondta Bardamor, majd felnevetett.

Elsötétült minden, nem láttam semmit és nem hallottam senkit. A fenébe is...Ezt a harcot elvesztettem és nem tudom megvédeni Fernevát tőle. Mert ő az egyetlen démon, akitől én féltem. Mit tegyek? Meghalni érdemesebb lenne? Vagy még küzdjek a pokolban az életemért?