Igéző Démon *BEFEJEZETT*

14. Esküvő előtt

Eredeti szemszög - Ferneva

Csak ültem a tónál, ahol a halott lelkek cikáztak a vízben, mint a halak az embervilágban. Beledugtam a kezemet a türkiz színű vízbe, majd végig simogattam a lelkeket. Egytől egyig, hallottam a sikolyukat tompán a víz alatti bűntevőket. Egyetlen élvezetes dolog volt ebben a napban: hallani a bűntevők kiáltását.
Mosolyogtam is kicsit rajta. Aztán le is tört a mosoly a képemről, ahogy megláttam Bardamor képét a víztükörben. Hátra néztem, majd eredeti alakját egészében láthatta szemem. Szerintem ki is égett a retinám.
-Látom élvezed az esküvő előtti perceidet.-gúnyolódott.
-Élveztem, míg meg nem láttam személyedet a víztükörben...-válaszoltam.
-Gyönyörű Ferneva...Inkább örülnöd kéne, hogy én leszek a férjed.
-Azt hittem a kényszerházasság ideje már lejárt az 1900-as években. Nem tudtam, hogy maradi vagy...
-Ferneva, olyan gonosz vagy még mindig velem.
-Démon vagyok, vagy sem?
-Te csak egy démon-angyal keverék vagy, fűszerezve egy kis boszorkánnyal. Emészd meg szépen ezt a tényt.
Ekkor Bardomor, mintha jól végezte volna dolgát, el is ment. Dühömben úgy belecsaptam a vízbe, hogy megütöttem egy lelket, a többi pedig ijedtében a tó fenekére sietett. Már majdnem kifolyt egy könnycsepp a szememből, mikor egyszer csak édesanyám hangját hallottam:
-Szívem, minden rendben van?
Ekkor odafordultam hozzá. Kezemet kihúztam a vízből és felé sétáltam lassan.
-Igen anya...-igaztgattam a hajamat.-Csak ideges vagyok.
-És miért, ha szabad tudnom?-ült le mellém anya.
-Az esküvő...
-Nem akarod, ugye?
-Anya, nem erről van szó...
-De igen...Látom a szemedben, hogy nem akarod. Ismerlek, örök életem...Tudom mi bánt. És ne feledd azt se, hogy nem vagyok vak. Lelki szemeimmel látom, hogy nem szereted őt. Édesapád vak. Nem lát...
Zoe megfogta a kezemet és rám nézett. Hajamat fülem mögé söpörgette és sajnálatot vetett szemeivel rám.
Édesapám is előkerült de ő mosolygott.
-Hát itt vannak gonosz szívem csücskei.-ölelt meg minket. Anyám ajkára csókot adott, az arcomra pedig egy puszit nyomott.-Olyan jó látni titeket! Készen állsz, kincsem?
-Készen, édesapám!-virítottam felé egy fél mosolyt.
-Nagyon helyes! Menj be az egyik terembe, ott lesznek Főbűnék. Nyugodj meg, Bujaság épen csatangol szóval attól nem kell félned, hogy ő ott lesz.
-Rendben, apa.
Ekkor gyorsan elsiettem az üres terembe, ahol Kevélység és Torkosság fogadott. Levetkőztem és Kevélység rámadott egy fekete, rakottszoknyás ruhát, fátylam éj kék volt, derekamra kifelé álló szöges derékkötőt húztak, cipőm emelt sarkú, fekete bőr bakancs volt. Számat vérrel festették vörösre. Készen is álltam volna, ám ekkor betorpant édesanyám.
-Kevélység...Torkosság! Kérlek távozzatok a teremből. Beszédem van a lányommal.
-Ahogy óhajtod, Zoe.-lépett ki az ajtón Kevélység. Torkosság őt követve bezárta az ajtót. Édesanyám fonni kezdte a hajamat.
-Ferneva...Biztos vagy benne? Végig akarod csinálni?-kérdezte aggodalommal telve.
-Igen anya.-bólogattam.
-Tudom, hogy szereted Danielt...Miért teszed ezt vele?
-Mert ha nem tenném, veszélyben lenne ő is és ti is...
-Hogy mi? Ferneva, miért nem szóltál? -Mert ha megtettem volna, akkor bajotok esett volna!
-Azonnal szólnom kell apádnak!
-Anya, ne!! Nem akarom, hogy ez legyen! Inkább vállalom a ceremóniát, mintsem bajotok essen!!
-Lányom, értsd meg, hogy ez nem játék!
-Anya! Kérlek ne tedd!
Ekkor édesanyám szomorú csillogással nézte arcomat, ami kétségbeesés sugárzott.
-Ám legyen...-sóhajtott fel. Elengedte hajamat, ami csak félig lett befonva, majd kisétált a teremből. Csendben sírtam. Nem tudtam már magamba tartani az elkeseredést, de nem is akartam, hogy meghallják búslakodásomat. Tövises szárral összekötöttem a fonatomat, majd a sziklából faragott asztalra hajtottam fejemet. Rekedt, férfias hangot hallottam at ablakom felől:
-Kár...Kár Ferneva! Most jól csőbe húztad magadat!
A hang irányába fordultam. Volfram volt az. A Pokol madaram. Emberként is meg tud jelenni. Ember alakjában rövid, holló fekete haja,  sárga szeme, éles karma és hófehér bőre van. Sötét ingje, nadrágja és cipője van.
-Volfram!-örültem meg neki. Karjaiba szaladtam. Ő csitítgatott,mert már szipogtam is.
-Szépséges Ferneva, hát miért nem hallgatott az édesanyjára?-kérdezte.
-Az okot többször is elmondtam.-válaszoltam törölgetve könnyeimet.-Kérlek segíts nekem!
-Miben, kedves?
-Keresd meg Danielt, mielőtt még nem késő! Kérlek nyiss meg neki egy átjárót és vezesd hozzám! Csak ő tud rajtam segíteni!
-Értettem, szépséges Ferneva!
Halálmadárrá változott majd  elrepült. Néztem, ahogy repül. Meg sem állt addig, míg ki nem került a pokolból. Volfram és Daniel az egyetlen esélyem. Igaz, volt még időm, de már nem sok. Meg kell, hogy mentsenek, mert rajtuk áll a világ szeme. Ha nem sikerül a tervem, Bardamor a világ ellen fog fordulni. Ő akar lenni a második pokol ura és ezzel tisztában is vagyok. Már évekkel ezelőtt tudtam mi a terve