Igéző Démon *BEFEJEZETT*

15. Mennyegző lefújva

Daniel szemszöge

Már tűkön ülve vártam az éjfélt, pedig még csak este nyolc volt. Azóta egy látomás is kínzott engem.
Ferneva és Bardamor összeházasodott, mi pedig Dahliaval arra értünk be, hogy megcsókolták egymást. Bardamor megölt engem és mindenkit a Pokolban.
Rövid jóslat volt ugyan, de számomra elég megrázó. De tudom, hogy Ferneva nem hagyna el engem. Túlságosan szeret ahhoz.
Dahlia alig tudott csitítani. Bármit próbált, nem sikerült lenyugtatni.
Kopogást hallottunk az ablakon túlról. Kinéztem és láttam, hogy valami hollóféle madárka ül a párkányon.
-Mi az, Daniel?-kérdezte Dahlia.
-Egy madár.-válaszoltam. Mikor vissza fordultam, a madár már emberré lett. Megugrottam egy kicsit, mert erre nem számítottam. Kinyitottam az ablakot, mert éreztem, hogy nem rossz szándékú az illető, majd, mikor a férfi bemászott, ezt mondta:
-Kár, kár, Daniel! Idáig kerestem személyedet és nemsoká eljő az esküvő pillanata!
-Esküvő? Te ki vagy?-kérdeztem.
-Volfram!-szólt Dahlia.-Te meg tudod nyitni a kaput, ugye?
-Így bizony.-bólogatott a rémes kinézetű férfi.
-Kérlek, segíts nekünk!
-Rendben van, Dahlia! Ezért küldött Ferneva.
Madárrá vált a férfi, majd szárnyával megsuhintotta a levegőt és egy átjáró nyílt meg. Bele repült a kapuba, majd Dahlia megfogta a kezemet és mi is utána mentünk, Azurral együtt.

Lent a pokolban minden üres volt. Senki nem járt a környéken. Minden sötét volt, és ijesztő. A madárka csak repült, mi pedig követtük csontvázhegyeken keresztül.
-Kár! Nagy kár!-mondta a madár.-Már hallom a menyegzői Pokol dalt.
-Ne károgj, te ostoba!-morgolódott Dahlia.-Inkább siessünk!
Ám ekkor utunkba állt egy hatalmas kutya, három fejjel, akinek tudtam, hogy Cerberos a neve. A kutya morgott ránk, nem engedett el. Levettem a láncomat, amin Ferneva körme volt felaggatva. Pengévé vált kezemben, amint megfogtam. A hatalmas kutya már rám is támadott volna, ha nem bűvölte volna meg Dahlia. Elaltatta a dögöt, majd tovább mentünk. A pengémet viszont nem tettem el, mert tudtam, hogy még kelleni fog.

Eredeti szemszög - Ferneva

Az ünnepi beszéd alatt mindvégig azon aggódtam, vajon hol lehet már Daniel. Annyi időt kapott, hogy már rég itt lehetne. Görcs állt a gyomromba, kiegyenesedni is alig bírtam. Bardamor közel hajol hozzám, majd ezt suttogta mosolyogva a fülembe:
-Akárhogy is próbálkoztál, drágaságom, Daniel így is úgy is meg fog halni. Már haldoklik a fájdalomtól.
Kedves mondanivalója után kihúzta magát királyian, majd tovább hallgattuk a beszédet.
-Aki ellent mondd e pár összekötésében, az szóljon most, vagy hallgasson örökké.-végzett Lucifer a beszédében.
Nagy csönd volt. Nagyon nagy csönd. Senki nem volt ellene. Ám, mire Lucifer kinyitotta volna a száját a további mondanivalójához, betört a kapu. A Pokolbéliek felsikkantva, fújtatva néztek a kitört csontkapu felé. Daniel a pengével kezében állt árgus szemekkel tekintve Bardamorra, Volfram, a madár, berepült a terembe, azt szavalván: Kár. Daniel mellett pedig egy hosszú, fehér hajú nő állt fekete csuklyában.
-Dahlia!-örült meg édesanyám.
-Mit kerestek itt?-kérdezte Lucifer.
-Az esküvőt leállítani.-válaszolt Daniel beljebb lépve.
-Daniel!!!-szaladtam oda a fiúhoz, majd a nyakába ugrottam. A fiú félkézzel felkapott és magához ölelt, ám a másik kezében még mindig ott volt a penge.
-Mégis mit jelentsen ez, lányom?-csodálkozott el édesapám.
-Nem akart hozzámenni feleségül...-válaszolt helyettem is Daniel.-Csak azért akart hozzámenni, mert megfenyegette őt...Ferneva pedig nem akarta, hogy bárkinek is baja essen!
-Neked lesz bajod, ha tovább hazudsz, te szenny halandó!-morgott Baramor.
-Hol az igazság, Ferneva?-kérdezte édesapám.
-Az igazság az, hogy valóban nem akarok hozzámenni Bardamorhoz! Megfenyegetett. Kényszerített. Azt mondta, ha nem megyek hozzá, Danielnek és nektek lesz bajotok!!-válaszoltam hosszasan.-Egy mocskos zsarnok! Ráadásul felkelést akar! Második Pokollá akarja varázsolni a földet a kint kószáló démonok számára!! Ő akar lenni a világ ura. Lucifert is térdre akarja kényszeríteni!!
Ekkor az összes démon morgott, sziszegett és vicsorgott Bardamorra. Köztük anyám, apám, sőt, még maga Lucifer is. Bardamor azt sem tudta hova nézzen. Kétségbeesett tekintete viszont pillanatok alatt bosszúállóra formálódott. Daniel, amint Bardamor közeledett felénk gyorsan ellökött egy biztonságosabb oldalra, majd Bardamor hatalmas szarvára csapott pengéjével. A démon szarva megrepedt. Kicsit meg is gyengült a pokolfajzat, ám a fiú nem csapta le szarvát, hanem a hasába mártotta pengéjét. Bardamor ezt nem hagyta annyiban. A démon egy végzetes dolgot tett: Daniel szívébe nyúlt. Kerekre nyíltak a szemeim, édesapám és édesanyám tátott szájjal bámulták az eseményeket.
-Daniel!-sikítottam fel és oda is akartam menni hozzá, de apa lefogott.
Dahlia világító szemei Baramorra meredtek, majd a démon valamiért összerogyott a földön. Mikor elengedte a fiút, Daniel a szívéhez kapott és kapkodta a levegőt. A démon kicsavarta testét és ordítozott. Zengett tőle a terem. Végül felleggé vállt és eltűnt. Kicsúsztam apa szorításából és odafutottam Danielhez. Mellkasából folyt a vér.
-Daniel, kérlek, hagyd, hogy meggyógyítsalak!!-tettem kezemet a szívéhez. Ám mire a kezemet mellkasára helyeztem volna, sebe be is gyógyult. Mindenki ámultan nézte, még maga Daniel is. Ardomor és Zoe odasietett hozzánk, majd átölelt minket.
-Kicsikéim!-sóhajtott fel anya.-Olyan jó, hogy rendben vagytok!
-Anya, ki ez a nő?-kérdeztem Dahliara nézve.
-Ő az örök életű boszorkány. Köszönjük, Dahlia!
-Itt még nincs vége!-jelentette ki Dahlia felénk közeledve.-Bardamor nem halt meg, csak megfutamodott...Meg kell állítanunk. Nem szívesen mondom ezt, de ez egy kivételes alkalom, hogy a démonoknak és angyaloknak össze kell fogniuk. Háború lesz. Nem ő az egyetlen démon ki a Földön csatangol. Lucifer...Ne kíméld a száműzötteket! Pusztítsuk el őket közös erővel!
-Nem kímélem őket, csak azt bánom, hogy nem pusztítottam el gyermekeimet azonnal, kik szégyent hoztak a Pokolra.-mondta Lucifer.-Az árulóknak nincs e világon helyük, már tudom. Bardamort is megkíméltem, pedig sokszor ellenem fordult.
-A vezérnek tisztelet kell. Bemocskolásnak nincs helye. Erőt adtál nekem az élethez, ezt az erőt arra használom, hogy harcosokat állítsak oldalamhoz és a felkelők ellen küzdjünk közösen.
-Erőd hatalmas ugyan, majdnem oly erős vagy, mint én magam. Ám nem hiszem, hogy annyi démonnal meg tudnál küzdeni pár társsal oldaladon.
-Mondd, mit tanácsolsz, hát, hatalmas Lucifer?
-Minél hamarabb, minél több személy álljon melléd. Legyen az démon, angyal, vagy halandó...A felkelés ellen küzdeni kell, bármi áron! A pokol hatalmas, nem kell a Halandók Földjét elvennünk.
-Óhajodat parancsként fogadom, ne aggódj, hatalmas Lucifer...Nem csalódsz abban, kinek fiadat adtad nevelésül. Vissza kell mennem, nem tartom fel az álló ceremóniát. Esküdjék meg hát e pár, mert ők érdemlik meg egymást.
Összenéztünk Daniellel. Elmosolyodtunk, majd egymás kezét megfogva a másik szemébe néztünk.
-Ferneva...-szólt Lucifer.-Akarod e férfiút férjedül, míg a halál el nem választ?
-Akarom!-válaszoltam.
-Daniel. Akarod e nőt feleségedül, míg a halál el nem választ?
-Igen, akarom.-mondta határozottan a fiú.
-Ezentúl fiatal férj és feleség vagytok. Vágjátok meg egymás gyűrűs ujját, majd csókoljátok meg egymást.
Ekkor Daniel megvágta pengéjével ujjamat, majd a sajátját is. Arcomra helyezte kezét, majd megcsókoltuk egymást. Dahlia mosolyogva hátra nézett, majd kilépett az ajtón és eltűnt.

Apa és anya a ceremónia után még beszélt egy-két szót velünk, ám el kellett mennünk, hisz az Ember Földön még várt ránk egy csomó feladat.