Igéző Démon *BEFEJEZETT*

18. Holtakat feltámasztó

Eredeti szemszög - Ferneva

Megkértem Jinxet, míg Daniel alszik, jöjjön fel az embervilágba, hagy tanácskozzak vele. Kint voltunk a kertben. Jinx szinte a testvérem is lehetne. Elvégre együtt nőttünk fel.
A kertben ülve nemcsak a tervről beszéltünk, hanem a régmúltról is.
-Azt mondod, hogy Bardamor felkelést tervez?-kérdezte Jinx.
-Úgy bizony.-bólogattam.
-Ó, te jó Lucifer...Azt gondolod, hogy a bátyámnak is el kéne mondanom?
-Szerintem igen, Jinx. Muszáj. Sokan vannak idefent, akik a Halandók Világából Poklot akarnak csinálni.
-Ez szörnyű...Gorgeust nem láttam napok óta. Na de mesélj, milyen az életed idefent.
-Jinx...Hiányzol. Te is, apa is, anya is. Téged nővéremként fogadtalak már akkor, mikor megláttalak. De ez az ember világ izgalmas. Sok dolgot kell felfedeznem. Egy halandóba is beleszerettem.
-Jobb, mint valaha is Bardamor?
-Természetesen.
-Mondtam én neked, hogy azzal a fiúval csak baj van. Zsarnok a neve is. Azt is sajnáltam, hogy olyan nagy cimborája volt a bátyám. 
-De ő a múlt. maga Gorgeus sem foglalkozott már vele, amint megtudott mindent.
-Térjünk vissza a közelben levő háborúra...Megkeresem Gorgeust és elmondom neki. Meg kell állítanunk Bardamort, mielőtt az égiek is harcba szállnak. De ők nem fogják nézni ki a földi, ki a helyén való démon. mindannyiunkat el fognak pusztítani az Istenek és a tollashátúak. Mondd, idáig mennyien vagyunk egy csatára.
-Nem elegen. Kerek háromszázan vagyunk
-A toborozást hagyd csak rám. Segítek. Rajtad bármikor.
-Köszönöm, Jinx!
-Most mennem kell, Ferneva...Várnak odalent és a bátyámat is meg kell keresnem. Viszlát, Ferneva!
-Viszlát, Jinx! Hiányozni fogsz!
Fekete haja a lánynak meglebbent, ahogy felállt és megnyitotta az átjárót. Zöld szeme világítóan rám tekintett. Egy mosollyal gyorsan eltávozott, a kapu pedig bezárult mögötte.

Reggel, fejjel lefelé lógtam a plafonon Daniel felett. Manapság csak így tudok gondolkodni. Féltem, hogy Jinx át fog verni. Jinxet azért bíztam meg, mert ő egy nagyon erős démon lány, képes a halottakat feltámasztani. Szóval nem kicsi ereje van. Gorgeus egy tűz démon, ő is nagyon jó lenne nekünk. Egy csomó felszíni démon van, aki nem bírja a fényt.
Daniel engem nézett meredten és meg se szólalt. Nem gondolt semmire csak érdeklődve nézett engem.
-Baj van, Daniel?-kérdeztem.
-Semmi.-válaszolta.-Egy ideje Alexandra nem is bukkant fel, azt észre vetted?
-Valóban. Lehet, hogy levadászta valamelyik démon. Ironikus szituáció lenne.
-Az biztos.-nevetett.
-Ez furcsa...Miért nem vadászik minket a dögével?
-Biztos rájött, hogy te nem vagy felszíni démon.
-Lehet. Meg kéne keresnünk, nem gondolod?
-Lehetséges. És ha mégis letámad?
-Ne aggódj...Ha úgy lesz, akkor majd megeszem.
-Fúj! Nem lenne gusztusos dolog.
-Miért? Az igen, hogy te megeszed a csigát?
-Hé! Ne becsüld le a francia konyhát!
Elmosolyodtam, majd az ágyra ugrottam és ráültem Daniel hasára. A fiú ráhelyezte a combomra a kezét, majd lassan végig simította a lábamat. Kellemes bizsergéssel töltött el ez az érzés.
-Mehetsz ám lejjebb is, ha gondolod.-suttogta a fülembe.
-Majd kipróbállak akkor, ha vége van a háborúnak.-borítottam az ágyra a mellkasánál fogva.
-Ez nem ér.-mosolyodott el.
-Bocsi, szivi...Nem vagyok könnyen kapható, akárhogy is annak tűnök.-lebbentettem meg a hajamat játékosan.
-Ezért még számolunk, cicám.
Végig nyaltam a számat, majd kacsintottam egyet. Daniel vissza kacsintott mosolyogva, majd adott egy puszit a számra.
-Remélem tudod, hogy nekem nem csak arra kellesz.-simogatta meg az arcomat.
-Tudom.-válaszoltam, majd adtam neki egy csókot.

Később útnak indultunk. Kerestük a démonvadász nőt. Nagyon messzire képesek voltunk elmenni. Egy másik városba is elmentünk szétnézni. Daniel egy elhagyatott háznál meg is állt. Szeme elfehéredett. Valószínűleg látomása van. Megvártam, míg lepörögnek előtte a képek, majd mikor szeme újra csillogó kék volt ezt kérdeztem:
-Mit láttál, Dan?
-Alex meghalt...Ebben a házban.-válaszolt.-Azért fekete a ház fala, mert kigyulladt.
-Hogy mi?
Daniel megfogta a kezemet és bementünk a házba. Egy hatalmas lépcsősor tárult elénk. A fiú felkísért az emeletre és döbbenten láttuk, hogy Alexandra holtan fekszik. Nem bomlott le a teste, de az arca meg volt égetve. Ám a ház belsejének semmi baja nem volt, sőt a nő teste sem volt megégetve. Csak is az arca.
-Ide Jinx kell...-jegyeztem meg.
-Ki az a Jinx?-kérdezte féltékeny hangnemen Daniel.
-Ne aggódj. Ő lány. És szinte a testvérem. Jinx...Kérlek gyere el hozzánk!
Hűvös fuvallatot éreztünk. Majd kopogásokat hallottunk és lánc csörgéseket, amiket egyre közelebbről lehetett hallani. Daniel már a láncát igyekezett letépni, mikor előjött a démon lány. Lefogtam a kezét, majd mosolyogva üdvözöltem a lányt egy öleléssel.
-Szia, Jinx!
-Szia, Ferneva! Daniel?-kérdezte Jinx.
-Igen.-válaszolt Daniel.
-Jinx...Fel tudod éleszteni őt?
-Megpróbálhatom.
Ekkor a lány elengedett, majd Alexandra mellé ült. A holttestre rátéve kezét elkezdte élesztgetni. Mindkettőjük szeme zölden világított. Szinte éreztem Daniel szívverését. Támadásra készen állt. Számított arra, hogy miután Alexa felkel, azonnal harcolni fog velünk.
Mikor Jinx felélesztette a halottat, Alexa meglepve látott meg minket. Nem akart harcolni velünk, nem is kelt fel azonnal. Lassan felülve, fejét fogva ezt kérdezte:
-Ti mentettetek meg?
-Bármilyen furcsa is, igen...-válaszoltam.
-De hát...
-Démonok vagyunk?-kérdezte Jinx.-Lehet, de tudod vannak olyan démonok, akik csak őrizni vannak idefent. Azt hiszed, hogy csak az angyalok őrködnek?
-Idáig úgy tudtam...De köszönöm!
-Nekem mennem kell.-mondta Jinx. Sziasztok!
Ekkor Jinx eltűnt. Odanyújtottam Alexának a kezemet, majd rá néztem. A nő lassan megfogta a kezemet, majd felsegítettem.
-Sajnálom, hogy megöltem a kutyádat.-mondtam.
-Nem, igazad volt. Az az én hibám volt.-mondta a nő.
-Tudja, hogy háború készül Pokol és földi démonok között?-kérdezte Daniel.
-Igen, tudom...
-Hogy mi?-döbbentünk meg mind a ketten Daniellel.
-Nem új keleti dolog. Mikor gyerek voltam már akkor elkezdődött ez az egész. Évekig gyűjtögetik ezek a nyavalyások a saját fajukat a Föld különböző pontjáról. Mikor megölték a csalásomat, akkor határoztam el, hogy véget vetek mindegyiknek. De egyedül kevés vagyok.
-Hát ezért van megorrolva az összes démonra.-mondta Daniel.
-Így van. De most, hogy tudom, hogy csak a Földi démonok jelentenek veszélyt az emberiségre, meg kell állítanunk őket.
-Mi is pont erre készülünk. Hamarosan nagy háború lesz. Nem akarom, hogy az égiek beleavatkozzanak. Ők nem értenék meg.-feleltem.
-Össze kell fognunk. Minél hamarabb, minél többen. Mindegy, hogy démon, ember...Pokoli, vagy földi. Össze kell tartanunk. Van egy-két démonvadász ismerősöm. Őket is erre a feladatra kérem meg.
-Áll az alku!-bólintottam.
-Most menjetek! Boldogulni fogok ezzel egyedül is!
-Rendben van! Gyere, Daniel! Viszlát, Alexa!
Ekkor mi is elhagytuk az épületet.

Este lett, mire hazaértünk. Daniel el ment zuhanyozni, én pedig az ágyon vártam őt. Elgondolkodtam, hogy élni kéne még egy kicsit, mielőtt harcolnánk. Éreztem, hogy nemsoká történni fog valami rossz. Egy olyan dolog, ami elválaszthat minket. Daniel is akarja, én is akarom. Miért ne tennénk meg most ezen az éjszakán? Miért ne szeressük egymást egy kicsit még most?
Mikor Daniel végzett, bejött a szobába, félmeztelenül. Leült mellém az ágyra és megölelt engem. Én is megöleltem őt, majd végig simítottam a hátát. Lágyan csókolgatni kezdte a számat. Én az arcára téve kezemet viszonoztam. Végig simította az oldalamat, majd mind a ketten az ágyra dőltünk. Hevesebben csókoltam őt, ám ekkor elpirult arccal, Daniel elvette a számtól az ő száját, majd ezt kérdezte:
-Biztosan ezt szeretnéd?
-Igen.-suttogtam.
Daniel forró ajkával csókolgatni kezdte a nyakamat, majd a számat. A nyakamtól a hátam közepéig végigsimított. Mellkasára tettem kezemet, majd finoman végig simítottam a hasáig. Daniel felült, majd az ölébe helyezett és csókolva megcirógatta az oldalamat. Végig simogatva hátát ajkára haraptam finoman, nehogy elkezdjen vérezni neki. Ekkor Daniel elkezdett vetkőztetni. Lassan, finoman és szenvedélyesen tett meg minden egyes mozdulatot. Teljesen más volt velem, mint Bardamor. Daniel minden érzelmét hozzáadta az egész aktushoz. Még akkor is éreztem, hogy szeret.