Igéző Démon *BEFEJEZETT*

12. A döntés végleges

Daniel teljesen magába fordult az eset után. Meghalt a legjobb barátja, Gery, egy másik barátja is meghalt, ráadásul, aki megmaradt neki, az is teljesen depresszióssá vált. ennél rosszabb nem lehetne semmi sem. Ha tudná szerencsétlen fiú, hogy Bardamornak mi a terve velem...Ekkora teher életemben nem volt a vállamon. Csak nézem, ahogy Daniel lassan elszunnyad és reménykedem benne, hogy tényleg el is alszik. 
Bizony mikor lehunyta a szemét és elszunnyadt, kivettem a zsebéből a karmot, amit adtam Danielnek és hozzákötöttem a láncához, amit hordani szokott a nyakán. Most is rajta volt. Megsimítottam az arcát, majd kimentem a szüleihez. Hallgattam, ahogy beszélgetnek:
-Daniel olyan furcsa...-jelentette ki édesanyja.
-Még csak most veszed észre?-kérdezte az apja. 
-Rendben. Megviselte Gery és Zack halála. Mondjuk meg is értem. Még fiatalok voltak, ráadásul nagyon jó barátai voltak. 
-Sarah...A mi fiúnk depressziós...Pszichológushoz kéne vinnünk, mielőtt úgy jár, mint az a bajkeverő Tim...Ő is iszik. Hallottam az anyjától, hogy a detoxba kellett vinni őt...Nem akarom, hogy Daniel is igyon és kábítózzon... 
-Igazad van, de egy pszichológus mit segítene rajta? Támogatás nélkül nem megy semmire.
-De értsd meg, hogy meg van őrülve. Folyamatosan a levegőhöz beszél...
-Jól van, drágám...Akkor te keress fel egy idióta agydokit, én meg megpróbálok hatni rá...Te úgysem foglalkoznál vele...
Ekkor édesanyja megindult a fiú szobájába. Daniel édesapja dühösen rácsapott az asztalra, majd arcát betakarva kezével motyogni kezdett:
-Hogyne foglalkoznék vele...Ő a mindenem...Mióta megszületett, azóta csodálom és szeretem őt....Az én fiam is! Szeretem! Miért rontottam el azzal a sok munkával? Miért nem foglalkoztam vele annyit? Édes kicsi fiam...Daniel!
A férfi szeméből könnyek buggyantak ki. Hátulról megsimogattam a férfi hátát, majd ezt mondtam:
-Menjen fel Danielhez! Szüksége van magára!
Ekkor a férfi meglepődve nézett rám, de tudom, hogy nem látott engem. 
-Ó, istenem...-szólalt meg a férfi.-Már én is megőrülök...De igaza van a hangoknak...Ott kell lennem a fiam mellett!
Ekkor felpattant és felment ő is a fiúhoz. Mentem is a dolgomra, nem akartam tovább halasztani a dolgot. Örüljek annak, hogy Daniel nem fog meghalni, miután ahhoz a zsarnokhoz megyek. Nyitottam egy átjárót, majd lementem a Pokolba.   
Apám és anyám ott vártak engem az átjáró túloldalánál. Mikor eléjük kerültem, mind a ketten megöleltek és én is őket.
-Ó, életem!-örült meg édesanyám.-olyan jó, hogy itt vagy! Egy ideje nem tudtam megnézni a gömböt, nem tudtam mi baja lehet...Már aggódtunk érted!
-Ahogy édesanyád mondja.-simogatta a hátamat édesapám. 
-Apa, anya...-szólaltam meg én is.-Hol van Bardamor?
Ekkor mind a ketten ledöbbentek. Édesanyám majdhogynem el is ájult. Botladozott, de édesapám megfogta és magához döntötte őt.
-Bardamor?-döbbent le apa.-Miért keresed őt? Azt hittem azzal az emberrel vagy...Már kezdtem megszokni, hogy egy emberrel jársz.
-Felbontottam vele a szerződést...Itt akarok lenni.-hazudtam.-Túl sokat voltam odafent...Hol van Bardamor?
-Ő fent várt rád...Valamit el akart mondani...
-Ne!-szólalt meg édesanyám.-Ne engedd el őt hozzá! 
-Drága ördögkövem, nem lesz semmi baja! Minden rendben lesz!-nyugtatta apa.-Menj csak, Pokolfajzatom, én megnyugtatom édesanyádat!
-Ferneva, kérlek ne menj! Ferneva!-kiabált utánam édesanyám. De mind hiába, a teremből kiléptem. 

Újra az emberföldön jártam. Bejártam erdőt és várost, de sehol nem láttam Bardamort. Végül egy pataknál meg is találtam őt ember alakban. Sokkal szebb férfi lenne emberként, mint démonként...Még a démonok szerint is csúf alakja van. 
-Itt vagyok, Bardamor!-sétáltam közelebb hozzá.-Te győztél...
-Hát ez kellett ahhoz, hogy észhez térj, drága Fernevám?-simította meg arcomat Bardamor. 
-Ide hallgass! Csak azért megyek hozzád, hogy Danielnek ne legyen baja! Nem azért, mert szeretlek! Gyűlöllek, Bardamor, teljes szívemből!
-Pedig muszáj lesz szeretned ha azt akarod, hogy a szüleid is éljenek. 
-Ne fenyegess, örülj, hogy egyáltalán hozzád akarok menni!
-Mi ez az egész, Ferneva?-hallottam Daniel hangját. Odafordultam hozzá. Kétségbe esett volt tekintete. Odaléptem Danielhez, majd ezt mondtam:
-Daniel...Én...Csak jót akarok neked! Nem akarom, hogy meghalj!
-Miről beszélsz, Fer?-kérdezte a fiú.
-Arról, hogy hozzám fog jönni csak azért, hogy ne halj meg!-vigyorgott Bardamor. 
-Hogy mi??? Fer, ezt miért nem mondtad el? Miért nem szóltál időben? 
-Azért, Daniel, mert...Nem akartam, hogy bajod essen, érted? Mindennél jobban szeretlek...Nem akarlak elveszíteni...-fogtam meg a kezét Danielnek. 
-Milyen bájos...-vált nyájassá Bardamor hangja.-De kár, hogy hozzám fogsz jönni. Jobban megismertem volna ezt az ember gyereket!
Ekkor a démon végig simította a nyakamat. Daniel eleresztette a kezemet és ökölbe  szorította a sajátját. 
-Ereszd el őt!!-morgott rá a fiú a démonra. 
-Nem szerethetem a leendőbeli feleségemet?-kérdezte Bardamor.
-Csak a holttestemen keresztül lesz a feleséged!
-Pontosan ezt akarom tenni.
-Akkor harcoljuk le!!!
Ekkor levette Daniel a nyakáról a láncot és a karom darabból azonnal penge vált. Bardamor arrébb lökött engem, majd elkezdődött a harc. Daniel levágta Bardamor mind két karját és megvakította fél szemére őt. Bardamor a karjait vissza tudta ugyan növeszteni, de szeme világát nem tudta rendbe rakni. 
A démon karmait előhúzva Daniel torkába nyomta körmeit. Alig kapott a fiú levegőt, mikor egyszer csak Bardamor hasába mártotta a pengét. A démon lerökönyödött és amíg ki nem húzta a fiú belőle a pengét úgy is maradt. Ám mikor a penge már teljesen kint volt a hasából, messzire repítette Danielt, majd felkapott engem.
-Tegyél le!-kiabáltam.-Daniel!!!
-Fer...Ferneva!-tápászkodott fel a földről Daniel, majd vérző torokkal felém sietett. Nyújtotta is a kezét, de mire odaért volna a fiú, az átjáró megnyílt, majd eltűntünk Daniel szeme elől. Zokogtam addig, amíg a Pokol mélyére le nem mentünk. Nem akartam, hogy Danielnek baja essen. Lucifer termébe mentünk. Mellette trónolt édesanyám és édesapám. Eléjük léptünk, majd Bardamor egyszer csak megszólalt:
-Lucifer...Ardamor és Zoe...Áldásukat kérem mi ránk. Azt szeretnénk Fernevával, ha mi ketten összeházasodnánk. 
Édesanyám gyilkos tekintetet vetett Bardamorra, apám viszont fontolóra vette a dolgot.
-Ferneva...-szólalt meg-Ez igaz?
-Így van, apám!-vágtam rá gondolkodás nélkül, hisz nem akartam, hogy nagyobb hondok kerekedjenek abból, ha nemet mondok.-Szeretnék összeházasodni vele!
Anyám most kétségbe esett tekintetet vetett rám. Édesapám még mindig gondolkodott.
-Apám...-szólt Luciferhez Ardomor.-Helyesnek véled a döntést?
-Ha Ferneva azt mondja, hogy ezt így gondolja, ám legyen.-válaszolt Lucifer. 
-Akkor hát legyen...Mikor akartok esküdni?
-Két nap múlva!-feleltem. 
-Rendben. Két nap múlva egymásé lesztek egy örök életen át. Bardamor gonoszan rám mosolygott. Éreztem, hogy lesz még hátsó szándéka bőven. Gyűlölöm... Sosem fogom szeretni. Hogy lehettem ennyire vak? Miért nem mondtam el előbb Danielnek? Most már nincs visszaút. Elrontottam mindent...