Igéző Démon *BEFEJEZETT*

10. Egyek vagyunk?

Nyár közepét értük, mikor Daniel megkérdezte tőlem, hogy elmennék e vele a vidámparkba. Azt mondta, hogy szeretni fogom és be akarja mutatni az ember világ szórakoztatóbb oldalát is. Így bele is mentem. Nagyon izgultam. Daniel felvett egy bőrkabátot, mert este felé hideg szokott lenni állítása szerint és mentünk is.
Mikor odaértünk, Ő megkért engem, hogy most kivételesen legyek látható más emberek számára is. Így egy olyan ember álcát öltöttem amit szívesen látnak az emberek egy helyes fiú mellett. Persze nem változott semmi szinte. Csak ki voltam kicsit pingálva. Füstös hatása volt a szemhéj púderemnek. Daniel karját átkaroltam és a másik kezemmel a vállát fogtam. Megálltunk a vidámpark közepén és körbe néztem. Minden fényesen világított.
-Na.-szólalt meg Daniel.-Hova szeretnél menni először?
-Mi az a gyorsan menő valami?-kérdeztem.
-Az a hullám vasút. Arra akarsz menni, egészen biztos?
-Igen.

Mikor fent voltunk a hullám vasúton, folyamatosan csak felfelé mentünk. Izgalmasabbnak tűnt, mikor néztem. Daniel rám mosolygott majd ezt mondta:
-Kapaszkodj!
Nem tudom miért kellett ez, de szót fogadtam neki. Aztán mikor fent voltunk a legtetején, egyre gyorsabban haladt. Folyamatosan fel és le siklottunk. Volt, hogy fejjel lefelé is. Mindenki sikítozott, mi pedig csak nevettünk.
A hullám vasút után, Daniel folyamatosan mosolygott. Egyszer csak ezt kérdezte:
-Jó volt?
-Igen, nagyon zsír. Ahogyan te szoktad mondani.-kacagtam.
-Örülök. Szereted az állatokat? Mármint nem megenni, hanem simogatni.
-Igen egész aranyosak.
-Ott egy kecske simogató.
-De jó!
-Menj oda, mindjárt jövök én is.
-Hova mész?
-Hát tudod...Az emberek nem tudják olyan jól tartani magukban a kiadandójukat, ezért gyakran kell például mosdóba elmenniük.
-Ó...Persze, nyugodtan. Nyugi, nem megyek utánad, tudom, hogy nem szereted!
Daniel elmosolyodott, majd elment. Én odamentem a kecske simogatóhoz. Az őrszem férfi rám nézett, majd mosolyogva ezt kérdezte:
-Ni csak! Milyen gyönyörű lány! Hát hol van a kísérője?
-Mindjárt jön.-válaszoltam. Az egyik kecske felé nyújtottam a kezem, majd megsimogattam a fejét. Sőt, szinte oda bújt a kezemhez. Elmosolyodtam, majd mire elfordítottam volna a fejem egy irányba, Daniel átkarolt engem, majd ezt kérdezte:
-Itt vagyok. Megbarátkoztál a kecskékkel, picur?
-Igen, Dan.-igazítottam meg a hajamat leányos zavaromban.-Kicsit fázom.
-Gyere, odaadom neked a bőrdzsekimet.
A fiú levette a kabátját, majd rám adta, mintha csak egy hercegnő volnék.
-Ó.-szólalt meg a férfi.-Milyen szép pár!
Daniellel egymásra néztünk, majd megfogta a kezemet és elmentünk.

Daniellel egy óriáskerékre ültünk fel. Ő mondta meg, hogy az micsoda. Lassan forgott felfelé, majd lefelé a kerék. Daniel szorosan mellettem ült és együtt néztük a távolról is jól látható városi fényeket. Csodálatos volt a kilátás. Olyan gyönyörű volt az a pillanat, mikor fent voltunk és láttuk az egész várost. A fiú megsimogatta a hátamat, hogy odafigyeljek rá. Meglepett, mert az előtt senki nem simogatott még meg. Ettől az érintési módtól libabőrös lett az egész testem. Olyan jó volt érezni. Danielre pillantottam. A fiú szemei rám ragyogtak. Már az az egészében sötét lelkem is megborzongott ettől a tekintettől. Mélyre hatott és elragadta teljes egészében a szívemet.
-Fer...Ezt szeretném neked adni.-mondta, majd egy fém karikát rakott a kezemre, amin egy felirat volt.-Ajándék. Egy emlék tőlem. Jól áll neked ez a karperec.
-Ez csodálatos, Daniel!-mosolyodtam el.-De mi van ráírva?
-Azt majd elmondom a vidámpark melletti hídnál.
-Rendben van. Azért nagyon köszönöm!
Ekkor adtam egy puszit az arcára, majd a vállára hajtottam a fejemet. A fiú átkarolt és a fejemen pihentette homlokát.

Mikor a hídnál voltunk, csak csendben néztük a vidámpark fényét és élet vidámságát. Bár a karperecemet is néztem és próbáltam megfejteni a halandó betűjeleket több-kevesebb sikerrel. Daniel megfogta a kezemet. Ránéztem.
-Olyan rejtelmes vagy, Daniel.-jelentettem ki.-Olyan furcsa vagy. Soha nem voltál ilyen velem.
-Tudod, még magamat is megleptem egy bizonyos ténnyel...-felelte újra csak sejtelmesen.-Ami a karpereceden van felirat, az azt jelenti, hogy örökké.
-Örökké?-mosolyodtam el. Mit takar ez?
Egymás felé fordultunk, így egymás szemébe tudtunk nézni. Daniel pedig jobban megfogta a kezemet. Mind a ketten elvörösödtünk. A levegő egyre forróbb lett körülöttünk.
-Sok mindent jelenthet az örökké...-törte meg a csendet a fiú.-Örökké élsz. Örökké emlékezni fogunk egymásra...Vagy éppenséggel örökké szeretni foglak.
Erre a mondatra nem tudtam hirtelen mit is mondjak. Annyira zavarban voltam. Csak hebegtem volna össze-vissza mindent, de szó nem jött volna ki a számon. Nagyon gyorsan vert a szívem. Nem tudtam elhinni, hogy Daniel is ugyan úgy szeret engem, mint én őt. Ugyan akkor féltem is kicsit. Hisz mit szólnának ehhez a pokollakók? Igazából az sem zavart volna, de mégis féltem édesapám hozzáállásától. Bár ő megértené. Hisz édesanyám is halandó volt.
-Ferneva, szerelmes vagyok beléd...-folytatta Daniel.-Nagyon. Ennyire senkit nem szerettem még soha...Egyszerűen a kezdetektől kezdve megfogtál engem. És nap mint nap egyre jobban beléd szeretek.
-Eh...-szólaltam meg végre zavaromból felébredve.-Daniel...
-Te nem így érzel, ugye? Én idióta...Miért is gondoltam erre... Zavar, hogy ember vagyok és nem démon. Megértem... Azt hiszem haza is megyek...
-Ne! Daniel!-húztam vissza a kezénél fogva a fiút.-Dan, én...Én is szeretlek téged! Csak...Fogalmam sem volt róla, hogy te is szeretsz engem... Meglepetésként ért, tudod? Sosem fejezte ki így senki sem rajtad kívül a szeretetét. Zavarba jöttem.
-T-tényleg szeretsz?
-Persze!
A fiú egyre közelebb lépett és hajolt felém. Erre viszont nem voltam felkészülve.
-Daniel...-suttogtam.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Nem tudom, hogy a mi szerelmünk hogy hatna ki a későbbiekben....
-Ferneva...A halandók földjén vagy. Nem bánthat érte senki.
-Daniel, kérlek ne tedd meg!
-De hát te is akarod!
A fenébe is...Igaza volt. Akartam, hogy megcsókoljon. Érezni akartam a száját. Azt, hogy milyen lenne a csókja. Hagytam, hogy átfogja a derekamat és megérintse az arcomat, majd magához húzzon. Én is megfogtam az arcát és a vállát. Szánk egymáshoz ért és a vidámpark felett tűzijátékok robbantak az égen. Lehunytam a szememet és átadtam magamat a pillanatnak. Csókunk forró volt és szenvedéllyel teli. Ezt a pillanatot örökké belevésem az elmémbe. Elöntött a boldogság és a megkönnyebbülés. Most már tudom, hogy mit érez irántam. Tudom, hogy ugyan azt érezzük és nem mást. Ezt a napot már senki és semmi nem ronthatta el.
Csókunk véget ért és egymásra mosolyogtunk. Szorosan megöleltük egymást.
-Szeretlek!-bújt a nyakamhoz Daniel.
-Én is téged, Daniel!-pihentettem vállán a fejemet.
-Úgy, mint ahogyan én téged?
-Annál is jobban!
-Nem érdemes ezen versenyezni.
Megfogtam Daniel kezét és elsétáltunk valamerre.
Nem tudom hova akart vinni, ő vezetett engem. Egy emberektől távoli részhez értünk. Egy sikátorhoz kísért, ahol tényleg senki nem volt és tele volt firkálva a fal mindenféle felirattal. Daniel a kezét egy szívre tette, amiben két kezdőbetű volt ráfújva.
-Ezt édesanyám és édesapám csinálta.-mosolyodott el Daniel.
-Nem tudom elképzelni róluk.-nevettem.
-Pedig ők is voltak tinédzserek. Csak elfelejtették.
Daniel a hátizsákjából előkapott valami tubust és mellé fújt egy ugyan olyan szívet, csak más betűk voltak benne. Eltette a tubust, majd felém fordult és ezt mondta:
-Érzem, hogy örökké együtt leszünk.
-Örökké együtt?-kérdeztem.-Nagyon is jól hangzik.
A két szív mellett támasztottam a falat a hátammal és Danielre néztem mosolyogva.
-Nem szabadulnál tőlem amúgy sem olyan könnyen-folytattam a mondani valómat.
-És ki mondta, hogy meg akarok szabadulni tőled?-kérdezte a fiú, majd szembe állt velem és mélyen a szemembe nézett.
Megfogta a kezemet és újra megcsókolt. Viszonoztam is a gesztust, ám arra lettem figyelmes, hogy egy alak, a sikátorból kivezető út végén figyel minket. Nem tudtam, hogy mit is csináljak, hiszen Daniel és én is nagyon szeretnénk ezt a percet kiélvezni. Az alak ránk vigyorgott. Zöld szeme szinte világított. Sosem láttam még ezt a valakit ez előtt. De párszor pislogtam és el is tűnt. De tudtam, hogy nem képzelem be ezt az egészet. Éreztem a jelenlétét és azt is, hogy nem jó szándékú az illetékes.
Daniel elengedett, majd mikor vissza hajolt, ezt kérdezte:
-Minden rendben van, Ferneva?
-Persze.-füllentettem.-Csak fáradt vagyok. Már majdnem egy fél hónapja nem aludtam.
-Menjünk haza.-mosolyodott el Daniel. Én is rámosolyogtam, de attól a valakitől még mindig tartottam. Hazamentünk, ledobtuk minden cuccunkat és ledőltünk az ágyba. Daniel hamar bealudt, de én fenn maradtam egész éjjel. Nem tudtam aludni, annak ellenére, hogy fáradt voltam. Egész este csak Danielt néztem és a szobát méregettem felváltva.