Igéző Démon *BEFEJEZETT*

7. Nem veszíthetlek el!

Lassan kinyitottam a szememet. Láttam és hallottam, ahogy Daniel sírásban tört ki. Igaz, a vállamra hajtotta fejét és engem ölelt, de az egész teste remegett, miközben zokogott. Realizálódott bennem, hogy hol vagyok és rátettem a kezemet Daniel hátára. A fiú rám nézett könnyes szemekkel és ezt mondta:
-Fer! Annyira sajnálom! Ne haragudj rám! Ha olyan képességem is lenne, ami visszafordítaná a múltat, mindent máshogy csinálnék...Nem akartam, hogy bántsanak! Nem akartalak megbántani. Bocsáss meg nekem!
Könnye sebes mellkasomra hullt és ugyan égetett, de éreztem, ahogy a sebem kezd összeforrni. Daniel még mindig a szememet nézte. Nem akartam, hogy tovább nézze, ezért magamhoz húztam és lehajtottam fejét a vállamra.
-Nincs semmi baj, Daniel.-feleltem-Tudom, hogy nincs semmi baj! Minden rendben lesz. Ölelj meg, kérlek!
Daniel magához szorított és szipogva rám tekintett kék szemével. Sosem láttam, még őt sírni. Sajnáltam is. Simogatni kezdtem a fejét és nyugtatni próbáltam őt továbbra is:
-Minden rendben lesz, ne sírj! Csak ne veszekedjünk többet. Vagy ha mégis, ne hagyjuk, hogy idáig fajuljon, rendben?
-Akkora barom vagyok....-törölte le könnyeit Daniel.
-Nem vagy barom! Védeni akartad a barátodat és megmenteni. De nekem kötelességem téged védeni. És valamelyikőtöknek meg kellett halni ehhez.
-Fel kell dolgoznom...De azt tudom, hogy téged sem akarlak elveszíteni. Téged már nem tudnálak elveszíteni!
Csak simogattam Daniel hátát és azon gondolkoztam, hogy miért nem ismertem meg előbb ezt a fiút... Nem az ő hibája volt ami volt, mégis magát hibáztatja. Pedig semmi köze ennek ahhoz, hogy összevesztünk.

Később, mikor már a sebem teljesen beforrt, Daniel elaludt. Késő volt már. Csodálom, hogy idáig nem aludt el. De most úgy aludt el, hogy ölelt engem. Szembe fordultunk egymással és öleltük egymást. Feje a nyakamon volt, kezét a hátamon és a derekamon pihentette. Csak simogattam a haját és néztem őt, ahogy szuszog. Azt nézve, hogy egy igazi rossz fiú, sokkal jobban kihozza belőlem a démont, mint bármelyik másik démon.
Nagyon rossz gondolatok és ösztönök borították fel az angyal oldalamat. Gyilkolni akartam és minden mást is. Távol kellett maradnom Danieltől, mielőtt a rossz énem áldozata lesz. Ha megölöm, ha nem akkor is valami rosszat fogok vele csinálni. Szép lassan kibújtam az ágyból, majd elindultam az ablak felé. Ám az angyal és az ördög énem viaskodni kezdett bennem és majd szét robbant a fejem. Térdre estem és önkénytelenül morogni kezdtem. Daniel a hangra felébredve oda sietett hozzám.
-Ferneva!-szólított a fiú.-Mi a baj?
-Ne gyere közel hozzám!!-morogtam.
-Miért?
-Az ösztönök...Kérlek, Daniel, hagyj elmenni!
-Mi? Nem hagyhatlak elmenni!! Mikor legutóbb hagytam, baj volt belőle!
-Daniel, kérlek...Nem tudod, hogy ilyenkor mit csinálok!
-Nem érdekel mit csinálsz, nem hagyhatlak elmenni!
Ekkor Daniel megfogta a hátamat. Erre én megfogtam a karját és szét karmoltam. Daniel elhúzta a kezét felszisszenve, majd rám nézett. Rettegést láttam a szemébe. Magamat is kapargatni kezdtem a belső vágyaim miatt és rá néztem a fiúra. Úgy világított a szemem, hogy bele se tudtam gondolni mi jöhet ezek után. De Daniel akkor is hozzám jött és nem hagyott békén. Fogtam magam és kiugrottam az ablakon. Amerre láttam, arra mentem. Nem tudtam magamba tartani, ki kellett engednem. Amint ezt megtettem, csak annyira emlékeztem, hogy berohantam a parkba. Onnantól tovább már nem emlékszem semmire.

Mikor másnap felébredtem, vér szagot éreztem. Körül néztem és láttam, hogy a parkban, ami ember volt, az mind hulla. Vagy a padon voltak a testrészek, vagy a fára felakasztva a saját belükkel, vagy ki volt az oszlopokba támasztva a levágott feje. Tetőtől talpig csurom vér voltam. Ezt el nem tudtam hinni...
Haza siettem Danielhez és gyorsan le is zuhanyoztam. Míg ő hajat szárított, én letusoltam. Nem lepődött meg azon, hogy véres voltam. csodálkoztam is rajta.
Miközben tusoltam, beszélgettünk:
-Na, de azért lenyugodtál?-kérdezte Daniel.
-Igen...Nagyon is. Csak ne menj a parkba.-figyelmeztettem Danielt.
-Miért ne?
-Nem akarod tudni...
-Oké, oké vettem.
-Mondd, te kicsit se furcsálod ezt?
-Miért furcsálnám? Démon vagy vagy mi a franc...Ahogy mesélted, apádban volt démon és angyal is. Szóval volt mit örökölnöd. Csak a démonból kicsivel több jutott beléd.
-Amúgy ha te nem viseled el, hogy bent vagyok, mikor zuhanyzol akkor te miért vagy bent, mikor én tusolok?
-Mondjuk mert veled ellentétben én nem nézek oda? Tudod a férfiaknak jó a képzelő ereje.
Ekkor megfogtam valami tubust és hozzávágtam Danielhez. A fiú fel jajgatott, de nem nézett rám.
-Neked meg mi bajod van?-kérdezte.
-Az hogy elegem van az olyan perverz fiúkból, amilyen te vagy!!- öblítettem le magamról a habot.-A nap 24 órájából 12 óráig gondolsz arra, hogy nézek ki vajon meztelenül.
-De az csak 12 óra.
-Igen, de a többiben meg alszol és van, hogy nem éppen jósolsz álmodba, hanem enyelegsz valaki mással.
-Figyelj én egy ivarérett férfi vagyok. Nem pedig egy kisfiú.
Danielre néztem, majd forgattam a szemeimet és megtörölköztem.

Később Daniellel sétálni kezdtünk a  városba. Csendesen néztük az utcát és néha egymásra néztünk. De mind a ketten szerényen elnéztünk valamerre utána. Daniel bele dugta a zsebébe a kezét, hüvelykujja pedig kikandikált a zsebből. Igazi rossz fiús beállása volt. Tetszett.
-Figyelj, Ferneva...-mondta Daniel.-Engem nem érdekel, ha ide-oda inog az angyal és az ördög éned...Biztos apud is ebben szenvedett. De mondd csak...Ha bármelyik éned is erősebb lenne mint valaha...Akkor is mellettem lennél?
-Hát persze Daniel.-válaszoltam.-Valójában még én magam sem tudom, hogy hova kerülök... De minden esetre veled leszek. Nem számít, ha összeveszünk és az sem, ha nem akarnád, hogy melletted legyek.
A fiú, ekkor megállt előttem, majd megfogta a kezemet és mélyen belenézett a szemembe. Olyan furcsa volt...Sosem csinált ilyet. Mit szeretne? Olyan pirosak voltunk mind a ketten, mint a paradicsom. Még én is elgyengültem ettől.
-Ferneva...-kezdett bele piros arccal a mondatába Daniel.-Én valójában akkor is azt akarom, hogy mellettem legyél, ha azt mondom, hogy nem akarom...És az, hogy azt mondtam, hogy utállak, az nem igaz...Én...Nem úgy gondolom a dolgokat...Bevallom, hogy nagyon furcsán működök...De attól még szükségem van valakire aki akár akkor is ott van mellettem, mikor tusolok, vagy alszok vagy...Akármi...A lényeg az, hogy örülök, hogy velem vagy.
-D...Daniel...-pirultam el még jobban.
-Én...
Daniel elveszett a szemeimben és én is az övében. Egyre közelebb hajoltunk egymáshoz, majd mikor már az orrunk összeért volna, Egy hangot hallottunk. Morgás volt...Nem tetszett semelyikünknek sem.  Mind a ketten a bokor felé néztünk, mert onnan jött a hang. Láttam az ágak között, hogy egy sötét alak, aminek vörösen izzó szemei voltak. Már megint egy akadály. Mi jöhet még?
Ekkor a hang felé közeledtem, de Daniel vissza rántott és maga mellé húzott. A fiúnak láthatóan nem tetszett ez a rejtélyesség.
-Gyáva vagy? Gyere elő!-förmedt rá arra a valamire, ami a bokor mögött volt.
Mikor előjött, meglepve kellett látnom, hogy a volt hitvesem bújt elő. Bardamoregy magas lidérc. Agancsok vannak a fején, szeme vörös tűzben ég, bőre pedig fekete mint az éj.
-Bardamor...-kerekedtek ki a szemeim.-Mit keresel te itt?
-Ó, Ferneva...-szólalt meg a rém.-Édes Fernevám. Hiányoztál, ugye tudod?
Ekkor megfogta az arcomat, majd a szemembe nézett. Én csak morogtam, majd lecsaptam a kezét az arcomról. Daniel is csúnyán farkas szemet nézett a lidérccel.
-Úgy látom, hogy neki nem igazán hiányoztál.-jelentette ki Daniel.
-És te ki a fene vagy?-kérdezte Bardamor.
-Danielnek hívják és csak hogy tudd, túlléptem rajtad!!-fogtam meg Daniel karját, majd hozzá bújtam.-Szóval hagyj békén!!
-Ahogy akarod, drágaságom, de figyelmeztetlek, nem ez volt az utolsó találkozásunk.
Daniel vicsorogni kezdett, majd mikor elővette a zsebkését, meglepve látta, hogy Bardamor eltűnt.
Megfogtam a fiú kezét, majd húzgálni kezdtem a  másik irányba.
-Gyere, Daniel...Menjünk haza.-mondtam, majd elindultunk hazafelé.