Decisions

V.

A kapu látványa után elidőztem pár percig a kilincs előtt. Vettem egy mély levegőt és benyitottam. A házban csönd honolt. Halkan lépkedtem az előszoba folyosóján. Éreztem hogy az erő amit már rég nem használtam kavarog bennem. Beléptem az étkezőbe ahonnan rögtön a nappali ott volt jobb oldalon. A nappaliban pedig ott térdelt Ashley és a családja, mindenki mögött ott állt valaki az én családomból, és egy jégkardot tartottak a torkukhoz.

-Csak hogy megérkeztél!-nézett rám az anyám.-Csatlakozol?

-Enged. El. Őket!-sziszegtem.

-Küzdj, vagy te is tudod mi a másik lehetőség Vicky!-a nevemet úgy köpte mintha valami káromkodás volna.

-Akkor te is tudod mi a válaszom!

Anyám elém lépet. Elvigyorodott és felemelte a kardját, nekem gombóc nõtt a torkomban, de legyõztem a pillanatnyi félelmemet.

-Felkészültél?

Nem válaszoltam. Csak a régi emlékeimre gondoltam mikor megismertem a bennem lakozó víz erejét. Kicsiként sokat foglalkoztam azzal hogy mikor harcba bocsátkozom azonnal rám kerüljön egy jégpáncél amit annak idején megterveztem. Már rutinosan azonnal rám került a páncél és elővettem a két tőrömet. Anyám azonnal támadt. Rögtön hárítottam az egyik tőrrel a másikkal pedig ahogy fordultam azonnal támadtam is. Hátrébb lépet anyám a csapás elől majd ismét támadott. Csikorgott a két fegyver mikor egymáshoz ért.

- Azt hittem be leszel rozsdásodva!-háborgott anyám.

- Hát tévedtél! Mint minden mással velem kapcsolatban!-válaszoltam.

Azonnal támadott, kiverte az egyik tőrt a kezemből. Nem foglalkoztam vele. A csapásainak a hárításával voltam elfoglalva. Tudtam hogy ő edzett még azután is hogy otthagytam őket, én viszont nem edzettem, ami óriási hátrány volt. Anyám a másik fegyvert is kiverte a kezemből. A páncél legalább még rajtam volt. Én voltam az első a családunkból aki ilyet készített. Anyám támadott egyre gyorsabb tempóban, én pedig elhajoltam a csapásai elől. Addig addig mendegéltünk míg elértünk a tőreimhez amik a földön hevertek. Felkaptam őket és X alakban egymás mellé helyeztem őket így menekülve meg anyám támadása elől. A kardja el is tört. Azonnal felpattantam és  két tőrt a nyakához emeltem. Ő egy gyors mozdulattal kiverte a tőröket a kezemből és felém ütött. Elhajoltam az ütés elől és közben ököllel a hasába vertem. Az ütéstől hátrébb tántorodott. Kaptam az alkalmon. Azonnal megidéztem egy éles jégcsapot és felé tartottam, pontosabban a hegyét a torkához érintettem. Éreztem hogy ő most ezt a csatát feladta de engem nem adott fel.

-Add fel!

-Lehet ma győztél! De egyszer úgyis visszajössz közénk!-intett egyet az öcsémnek és az apámnak majd elmentek. Fáradtan rogytam le földre.

-Jól vagytok?-néztem Ashleyékre.

-Persze. De mi volt ez?-lépett hozzám a barátnőm. 

-Oké...ez a múltam egyik legrosszabb része! De ezek után be kell hogy avassalak titeket. De ehez le kell ülnünk!

Leültünk az étkező asztalukhoz. Mindenki rám nézett és várta hogy elmondják mindent és megmagyarázzam a történteket, vettem egy nagy levegõt majd bele kezdtem a mondandómba.

-Nos én egy víz örző vagyok! Vannak még tűz, levegő és föld örzők! Mi vigyázunk a négy elemre a tűzre, a vízre, a levegőre és a földre. Ezeknek az elemeknek a mágiáját vigyázzuk tulajdonképpen. Mert mi úgy születünk hogy bennünk van az elemből egy kis darab. Még pedig ami a ti szívetek az nekünk az elemünk alapján módosult. Így vagyunk képesek előidézni a semmiből példáúl én a vizet. Csak hogy én nem akartam soha ez lenni. Kicsiként még nem tudtam semmit sem szólni hogy megvédjem magam így edzettem és edzettem. Az egyik legjobbá váltam. Mikor megszületett az öcsém akkor közöltem a szüleimmel hogy én ezt nem folytatom tovább. Itt van az öcsém majd ő végig viszi a következő generációt. Igen ám de kiderült hogy én több vagyok egy víz örzőnél.  Én nem csak víz de vér örző vagyok. Képes vagyok másokat irányítani a vérükön keresztül. Persze fizikailag. Így persze hogy kellek a családomnak. De megküzdöttem anyámmal és nyertem így elmehettem. De azóta sem hajlandók lemondani rólam. Így a legkönnyebben próbáltak meg előkeríteni.

Mindenki döbbenten nézett rám, hát igen elég érdekes történet, nekem is nehéz volt megélni. Ashley kapcsolt elsőnek.

-Atya úr isten.

-Kösz...

-De most komolyan. Ez olyan mintha...nem tudom milyen.

-Meg mondom én milyen ez! Katasztrófális! De nagyon!

-De te különleges vagy...

-Nem olyan jó ez! Csak akkor érsz valamit ha profi vagy, bárkin átgázolsz míg a feladatod teljesíted és emiatt nincs lelkiismeret furdalásod.

-Még sem hangzik olyan jól...

-Ugye.

-Akkor ezért élsz a keresztszüleidnél.

-Igen. Ezért. Máshova nem tudtam volna menni.

Mikor haza értem a szobámba mentem és sokáig ki sem jöttem onnan, lusta voltam megmozdulni meg azért mert még a mai napot emésztettem. A telefonomon olvastam mikor felugrott a messenger. Dominic volt az.

"Hali"

"Hali"

"Már minden okés?"

"Aha, ne haragudj hogy olyan hamar eljöttem :("

"Semmi baj. Máskor bepótoljuk!"

":)"

"És hogy vagy?"

"Asszem jól"

"Csak asszed?"

":/"

"El akarod mondani?"

"Nem igazán"

"Kidobott a pasid? :/"

"Nem, dehogy. Nincs is!"

"Akkor mi a baj?"

"Ne haragudj de tényleg nem akarok róla beszélni. Bocsi :("

"Semmi baj. Akkor megyek is. Pihend ki a bánatod! Én a vidám Vickyt szeretem!"

"Okés :)"

"Szia"

"Szia"

Kedves volt Dominictól hogy nem faggatott annyit. Felálltam és lementem a konyhába enni valamit.

-Szia Vicky!-lépett a konyhába Janet.

Janet volt a keresztanyukám. Vöröses szőke haja volt és kék szemei. Mindig sokat foglakozott velem és ezért nagyon hálás is voltam mindig neki, igazi pót anya volt nekem.

-Képzeld anyámmal ma megint megküzdöttem!

-Mi történt?-hökkent meg.

Elmeséltem mindent. A harcot, hogy anyám még mindig nem változott meg és hogy el kellett mondanom mindent Ashleyéknek, Janet aggódód tekintettel hallgatott.

-Nehéz napod volt. Szegénykém. Jobb lesz ha alszol rá egyet.

-Igen, én is erre gondoltam.

Janet ott maradt velem míg befejeztem a vacsorámat majd szorosan megölelt. Miután kibontakoztam az ölelésből elmentem letusolni majd az ágyba bújtam. Fogtam a fejhallgatómat és zenét hallgattam, közben a plafont bámultam és a mai napon gondolkoztam, és a történtek folytatásán. Egyik verzióm sem volt bíztató. Utáltam mikor minden elöttem álló opció szörnyű volt. Legszívesebben elbújtam volna és elő sem jöttem volna amíg ez az egész véget nem ér. De én sosem voltam az a feladós típus. Mindig hajtottam a sikerért, bármilyen nehéz is volt azt elérni. Minden kihívást elfogadtam és megcsináltam!